Az elmúlt egy hétben talán csak az nem hallott Pásztor Anna zaklatási ügyéről, aki nem akart, vagy aki a médiától elzártan éli az életét. A teljesség kedvéért azért összefoglalnám egyetlen bekezdésben a történteket. Aki részleteiben is beleásná magát, az csak írja be a Google-ba Anna nevét.

Egy férfi nagyjából egy éve zaklatta Annát Facebook üzenetek formájában, a dolog egyre inkább elfajult, a férfi szerelmet vallott, közös halállal fenyegetőzött, majd amikor Anna erre nem reagált, akkor a zaklató kilátásba helyezte Anna családjának és zenekarának módszeres lemészárlását. A férfi a zenekar augusztus 3-ai Budapest Parkban tartott koncertjére ígérte a végső leszámolást, ahol meg is jelent és miután a biztonsági őrök kiszúrták, az is kiderült, hogy egy kés volt a cipőjébe rejtve. A rendőrségen semmit sem tagadott, a mai napig és várhatóan még minimum 30 napig nem engedik ki.

Nem is a részletekkel, nem is a zaklató férfival, pláne nem a zaklatással önmagával szeretnék most foglalkozni, hanem azzal, amit Anna reakciója jelent, pontosabban, amit szerintem jelentenie kellene.

Pásztor Anna a férfi letartóztatása és a koncert utáni napon osztott meg egy videót, amiben beszámolt az eseményekről. A videó így kezdődik:

“Van egy olyan dolog, amiről szeretnék beszélni. Többen mondták, hogy várjam meg, amíg lehiggadok, de én nem szeretnék lehiggadni.”

Miután a történetet nagyban felvázolta, Anna azt is elmondta, hogy nem olyan jó kislány, mint amilyennek tűnik és ha kell, ő is fenyegetni fog. Megköszönte a managerének, Dénes Adélnak is, hogy komolyan vette a fenyegetést és mozgósította a biztonságiakat és a rendőrséget.

Fehér Andrea fotó

Anna tehát hitt a fenyegetésnek, vagy nézhetjük úgy is, hogy hitt saját magának és annak a megítélésének, hogy márpedig az nincsen rendjén, hogy valaki olyan üzeneteket küldözget neki, amitől ő kevésbé alszik nyugodtan. (Már ha Pásztor Anna szokott egyáltalán aludni, még ez sem biztos, elnézve azt a rengeteg dolgot, amiket párhuzamosan csinál.)

Ezen a ponton pedig szeretném nagyon szélesre kihúzni az asszociációs hálót. Múlt szombat óta Anna számos nyilatkozatban elmondta, hogy úgy látja, a közvetlenségét félreértelmezték. Számos ember – fiatalok, idősebbek, fiúk, lányok – tekintik őt példaképnek. Ennek nagy részben az lehet az oka, hogy Anna mindig kifele törekszik a komfort és konformista zónából és soha nem fél azt mondani, vagy tenni, amitől neki jó lesz, mindezt úgy, hogy közben az őket megérdemlő mértékben tiszteletben tartja a körülötte lévőket.

Úgyhogy az ügy súlyosságától egy pillanatra szeretnék megfeledkezni és kiemelni Anna reakciójának azt az üzenetét, amit – biztosan hiszem – minden egyes ember vonatkoztatni tud a saját életére.

Hogy szólj.

Szólj, ha bárki úgy beszél vagy viselkedik veled, amitől te rosszul érzed magad.

Szólj, ha egy olyan rendszerben élsz a családodban, a munkahelyeden vagy az országodban, ami neked nem jó.

Szólj, ha nem tetszik, hogy nem festheted kékre a hajadat.

Szólj, ha nem tetszik, hogy felnőttként is a szüleid akarják megmondani, mit csinálj és hogyan élj.

Szólj, ha csak azért fekszel le a pároddal, mert nem akarsz vitát.

Szólj, ha már nem tudod elviselni, hogy a főnököd napról napra többet akar kisajtolni belőled.

Szólj, ha azért látogatod meg a rokonaidat rendszeresen, mert érzelmileg zsarolnak és nem azért, mert szeretettel gondolsz rájuk.

Szólj, ha az a fiú vagy lány barátként kezel, de te nem úgy gondolsz rá és szólj akkor is, ha ez fordítva van.

Szólj, ha félsz valakitől és ez a félelem kihatással van az életedre.

És szólj akkor is, ha te bántod saját magadat. Akár önmagadat ócsároló gondolatokkal a külsődre, teljesítményedre vagy a teljes lényedre vonatkozóan, akár tettekkel.

Szólj annak, aki bánt. Szólj olyan súllyal, ahogyan bánt. Ha nem hallja meg, sétálj el, hagyd ott a pasidat, a csajodat, a munkahelyedet vagy a családodat, mert attól még, hogy valaki megszült vagy etetett, nem biztos, hogy jó ember és ha bánt téged, akkor neked nem kell ott maradnod és hagynod. Ha nem tudsz elsétálni, szólj valakinek, akiben bízol. Ha ő nem tud segíteni, szólj még egy embernek. Ha ez kevés, akkor kezdj el kiabálni. Mondd el, akinek csak lehet, mert mindenre kell, hogy legyen megoldás.

Lehet, hogy csak annyiról van szó, hogy a környezet, amiben a mindennapjaidat éled, nem neked való. Lehet, hogy a körülötted lévők tudnak erre reagálni és képesek lesztek közösen annyit változtatni, hogy jobb legyen neked. Lehet, hogy nem, és ha nem tudsz ezzel együtt élni, akkor új környezet után kell nézned. Lehet, hogy valaki, akinek szólsz, beszélgetni kezd veled és rájössz, hogy igazából valami más bánt. Lehet, hogy valaki, aki meghallja a kiáltásaidat, észreveszi, hogy a helyzet, amiben vagy igenis veszélyes és segít abban, hogy a hajadnál fogva kirángassanak belőle.

Mert rendben van, ha nem megy egyedül. Rendben van, ha egy olyan helyzettel nem tudsz megbirkózni egyedül, ami szerinted fel sem ér azzal, hogy Annát halálosan megfenyegették, mert a legbénítóbb fegyverek csendben és nagyon piciben eszik be magukat a fejekbe. Csak próbálj meg kiabálni, mert hatalmas dolog merni segítséget kérni.

Meggyőződésem, hogy ha Anna csendben maradt volna, most is vele lennének tele a címlapok, csak sokkal nagyobb lenne a baj.

Fotó: az Álmatlan c. filmből