2018. szeptember 15.

Az AWS és a USEME befoglalja a Madách Színházat

A nyári fesztiválszezon dübörgő rohanása után egy kontrasztos estével indítja az őszt az AWS és a USEME. Korábban sosem hallott áthangszerelt akusztikus műsorral készülnek ugyanis a Madách Színház Rockfesztiváljára, ahol a Nagyteremben fogják bemutatni először akusztikus repertoárjukat. Bár a tempó és a hangvétel eltér majd a megszokott pörgős, zúzós koncertektől, az erőből nem fognak visszavenni.

“Izgatottan várjuk már, hogy megmutassuk a közönségnek is az áthangszerelt dalokat. Nagyon jó érzés egy picit visszafogottabb keretek között is zenélni, ráadásul a USEME-vel még nem működtünk együtt vonósokkal, most pedig négyen is csatlakoznak majd hozzánk a színpadon. Musicalek nem lesznek, de az biztos, hogy egy nagyon különleges koncerttel készülünk a rajongóknak” – mesélte nevetve Csongor Bálint, a USEME frontembere.

Bálint nemrég ellátogatott a Madách Színházba Siklósi Örssel, az AWS énekesével, és forgattak néhány videót, amiből kiderül, mi az, ami biztosan nem lesz szeptember 27-én a Nagyterem színpadán:

Se musical:

Se dráma:

Az Eurovíziót nemrég megjárt, negyedik stúdióalbumán dolgozó AWS számára is új lesz a helyzet, hiszen eddig nem volt rá példa, hogy egy egész koncertet akusztikusan adjanak elő egy színházteremben. Teljesen új arcukat mutatják majd meg a közönségnek, a rájuk jellemző energikus és dühös program helyett jóval líraibb és intimebb hangulatot teremtenek majd a színházi deszkákon. Ráadásul itt fog először élőben elhangzani a lemez címadó dala, a Fekete részem, így teljesen exkluzív élményben lesz része a színházba érkezőknek szeptember 27-én. Az ünnepélyes keretek között megvalósuló, elegáns este teljesen egyedülálló élménynek ígérkezik, hiszen egyszeri alkalom lesz, hogy a két zenekar akusztikusan álljon a színpadra, ahogy korábban sem volt erre példa, a jövőben sincs kilátásban hasonló este. A jegyek több mint fele elkelt már, így érdemes mielőbb megszerezni a limitált számú belépőket.

Esemény: https://www.facebook.com/events/220404618755345/

Jegyek: https://madach.jegy.hu/program/aws-useme-93922/454282