Az Esti Kornél stabilan jó, miközben stabilan egyre jobb. Ötödik albumuk november elején került fel ahálóra, most pedig a két fő dalszövegszerzővel Lázár Dodival (gitár, ének), Bodor Áronnal (ének, billentyű) és Veres Imivel (gitár) vettük sorra, miről is szólnak számukra a dalok és hogyan szerezték őket. Az albumon címéhez hűen jelenik meg az idő múlása és a zenekartól megszokott társadalmi érzékenység. Kicsit kevesebb benne az egyéni történet, az úgy is nevezhető ‘romantikus szál’ vagy önreflexió, mint az Éjszaka van-on, cserébe még kerekebb és húzosabb dallamokat kapunk, a szövegek pedig korlenyomatot rajzolnak ki.

Tripla lemezbemutatón meg is hallgathatjátok a dalokat november 16-17-18-án az A38 Hajón, amire a M.a.csek Facebookon és Instagramon jegyeket is nyerhettek.

A koncertekről pedig infók ide kattintva.
A teljes lejátszási listát a cikk alján tudjátok indítani. 

A horizont szélén

Dodi: Valószínűleg sokaknak megvan az az érzés, amikor hétköznap hajnalban állnak egy buszmegállóban, várják az első nappali járatot, hogy végre hazavergődhessenek a teljes értelmetlenségbe fulladó, átmulatott éjszakájuk után, miközben a város már éledezik, a rendes emberek kezdenek 

beszivárogni a munkahelyeikre. Ez azért eléggé nyomasztó tud lenni és ilyenkor elhatalmasodik az emberen az az érzés, hogy legjobb lenne ebbe az egész „normális” világba – amiről már minden bizonnyal kínos újra és újra megállapítani, hogy elidegenedett és semmi köze ahhoz, ami az ember lelkének komfortos lehetne – nem visszatérni soha többé. Én mondjuk akkor is sokszor szoktam ezt érezni, amikor én is egyike vagyok a munkába igyekvő, frissen ébredt tömegnek, szóval az alaphelyzet szinte mindegy is.  A világból való kiszakadás érzése a posztmodern kor gondolkodó emberének alapélménye és minden bizonnyal jobban el lehet viselni, ha dalokat ír erről az ember.

Ez az alapélmény adta tehát az ötletet az ének és a szöveg megírásához. A dal zenei alapját pedig egy az egyben Ágostonnak köszönhetjük, ez az egyik szám, amit zeneileg szinte elejétől a végéig kidolgozott egyedül, mielőtt megmutatta a zenekarnak.

Sűrű köd van

Dodi: A zenei ötletek alapját is Áron hozta, valami telefonos programmal felvett egy kezdetleges demót, amit aztán teljesen szétszedtünk és a próbán raktuk össze belőle nulláról a lemezen hallható verziót, gyakorlatilag összejammeltük pár óra alatt.

Áron: Arról az állapotról szól, amikor be vagy ragadva a megszokott hétköznapokba, nem érnek olyan mértékű ingerek, mint régebben – vagy megszoktad őket -, és kétségbeesetten próbálsz kitörni ebből. Csakhogy úgy nem lehet. Nem is kell szélsőségekre gondolni, elég felnőni hozzá, gyorsabbnak érzékelni az idő múlását. Rögtön vonzóbbnak fog tűnni a korábbi éned, akinek még minden tapasztalat jelentőségteljesnek tűnt.

Lesz még folytatás

Dodi: Ez is egy olyan dal, aminek a zenei alapját gyakorlatilag készként tárta a zenekar elé Ágoston és alig módosítottunk rajta.

Áron: Kicsit az Ágostonnal közös szerelemgyerekünk volt ez a dal. Mindketten éreztünk benne egy új ízt, ami jól áll a zenekarnak, úgyhogy végül én írtam rá szöveget. Kíváncsi vagyok, hogyan reagál rá a közönség élőben, ritka nálunk az ilyen popos refrén. Különben minden dal nagyon könnyen megtalálta most a “gazdáját”, adta magát, hogy ki melyikre ír szöveget.

Lélegezz mélyen

Dodi: Ebben a dalban keveredik az az érzés, hogy valakit, akit szeretsz, szeretnél megnyugtatni, hogy most már nem lesz semmi baj, hogy túl van a krízisen és te továbbra is szereted és az, hogy valójában én csak úgy tudok jól lenni, ha találok egy olyan embert, akivel ki tudok alakítani egy olyan közeget, egy olyan belső valóságot, ami csak a kettőnké, amibe más nem láthat bele. Éjszakánként, amikor minden elcsendesül, az ilyen világokat könnyebb felépíteni. A zenei alap itt egészen érdekesen született. Kristóf elkezdett az egyik próbán zongorázni (amit viszonylag ritkán szokott csinálni, szóval egészen meglepődtünk) és ezen felbuzdulva egy egészen másfajta hangulatú dolog jött ki a zenekarból a próba végére, mint amit magunktól megszoktunk. Zongora, három szinti, az Esti Kornélra azért nem ez a jellemző. Ettől függetlenül úgy érezzük, nagyon szervesen illik a zenekar lelkületéhez ez a dal is. Nem véletlenül jöttünk ki első kislemezként ezzel a lemezmegjelenés előtt.

A legjobb akarok lenni

Dodi: Bár a világ talán sose volt másmilyen, a fogyasztói társadalomra jellemző „azonnal kell minden” érzés korunkban pörgött fel olyan fordulatszámra, amelynél már tényleg riasztó mértékben telnek meg a pszichiátriák burnoutos értelmiségiekkel, miközben az elfogyasztott kokaincsíkok mennyisége az egeket veri a Wall Streeten, Ibizán és a sales-megbeszéléseknek otthont adó konferenciatermek mosdóiban. Ez a teljesen túlfeszített tempó szétszedi az embert és tényleg olyanok leszünk mint a bespeedezett egerek a kísérleti laboratóriumokban. Ebből aztán burleszkszerű élethelyzetek, tragikomikus élettörténetek kerekednek. Valakik beállnak az éppen aktuális kurzus udvari bohócának, mások pánikbetegek lesznek és nem mernek kimenni a négy fal közül. Jó lenne, ha egy kicsit türelmesebb tudna lenni az ember. Jó lenne kicsit megnyugodni. De ez azért nehéz. Erről a frusztráló érzésről szól a dal. A hangszeres részek is ezt a zaklatottságot hozzák. Az Imi által hozott alap gitártéma amúgy a Lélegezz mélyen refrénjeiben is megbújik, ezért is került egymás mellé a két dal.

Vihar

Dodi: “A világ szétcsapja magát” – a legokosabb tudósok szerint kb. 50 év, de az is lehet, hogy mindössze 30 év múlva olyan állapotba jut a Föld amiatt, hogy nem vigyázunk rá, hogy visszafordíthatatlanul beindulnak azok a folyamatok, amely miatt belátható időn belül végünk. Talán az unokáink már olyan világban fognak élni, ahol az ivóvizet csak aranyáron lehet beszerezni. Az is valószínűsíthető, hogy emiatt milliók fognak meghalni. És mi, emberek, nem teszünk semmit. Pedig még nem késő. És ez csak egy a sok közül, ami arra utal, hogy az emberiség mennyire nem tud felelősséget vállalni saját magáért. A pusztításban persze nagyon jók vagyunk. Abban lehet azért bízni, hogy a technikai fejlődéssel valami megoldás mégis lesz az apokaliptikus állapot elkerülésére. Minden esetre ebben a “viharban” is érdemes, sőt szükséges ”kihajózni a szélbe”. Aztán meglátjuk, talán felfedezünk olyan dolgokat, “lakatlan  szigeteket”, amik megmentenek minket, de legalábbis megteremtik a változás esélyét.

Akik élnek

Dodi: Alvy Singer (Woody Allen) két részre osztja az „életet” az Annie Hallban: „rettenetesre és nyomorúságosra”. És azt mondja, hogy örülni kell, ha az életünk csak rettenetes. De a film kezdő monológjában kifejti, hogy ennek ellenére mégis az a baj, hogy olyan gyorsan eltelik. Szerintem ez egy nagyon megható dolog: tudjuk, hogy nehéz, tudjuk, hogy vége lesz és talán semmi értelme, mégis ragaszkodunk hozzá. Ebben az értelemben mindannyian ugyanabban a csónakban evezünk. A dalszöveg valami ilyesmiről szól, az Áronnal ketten írtuk. Az alap gitártémát Ágoston hozta.

Összetörve

Dodi: Ennek a dalnak a hangszeres alapját teljesen nulláról az egyik tavaszi próbán találtuk ki együtt.

Imi: A dalszöveg azokról a belső vívódásokról szól, amelyeket viszünk magunkkal nap mint nap. Amikor azt érezzük, hogy a legnagyobb ellenfelünk nem más, mint saját magunk. A már ezerszer hallott civilizációs problémáink (gyorsuló világ, felszínessé váló kapcsolatok, szerephalmozás stb.) pedig csak további lökést adnak ennek az egésznek. És minél inkább a saját lényünkhöz tartozónak érezzük ezt, annál nehezebb ellene harcolni. De szerintem amíg a józan eszünk és a legfontosabb érzelmi kapaszkodóink megvannak, addig inkább építkeznünk kell a saját kételkedéseinkből. Ami paradox, de ez van, jobbat nemigen tudunk. Kell, hogy legyen egy pont, amikor összekapod a magad, levonod a konklúziót és mész tovább. Mint amikor hideg vizet locsolnak az arcodba.

Most kell abbahagyni

Áron: A zenei alapot 4-5 évig toltuk magunk előtt. Még a Ne félj lemezre készült az eredeti változat, szöveg is sok született rá, de nem voltunk elégedettek velük, valahogy nem állt össze. Kicsit már le is mondtunk róla a sok eredménytelen próbálkozás után. Aztán most ez is nagyon könnyen megtalálta a helyét, illett az agresszív hangszerelés a lemez hangulatához és témáihoz. Nekem ez a lemez tematikai csúcspontja, az előtte lévő dalok inkább azt járják körül különböző nézőpontokból, hogy milyen érzés az eltűnt időben lebegni, ebben pedig megszületik az elhatározás is, hogy kitör belőle a költői szubjektum.

Félhomály

Dodi: Az ember belső rétegei, mint például a tudat és az ösztön, gyakran összeakadnak, harcolnak egymással. Sokszor az lehet az érzésünk, hogy teljesen tehetetlenek vagyunk ezekben a csatákban és mintha ilyenkor az ember kívülről szemlélné önmagát. A tudat, a felettes én és az ösztönök közti küzdelembe a társadalmi elvárások, szokások és a kulturális közeg is nagyon erősen beleszól. Sosem gondoltam volna, hogy valamelyik szövegünkbe egyszer név szerint beleírom Coelhot, de számomra – attól függetlenül, hogy pl. egy ilyen saját dalszövegeket megfejtős írásban én magam is minden bizonnyal coelhoi gondolatokhoz hasonló bénaságokat mondok – annyira visszatükrözi az általa fémjelzett bölcsesség-mondás sikeressége azt az állapotot, azt a “félhomályt”, amiben az emberiség kollektív tudata van, hogy így maradt.

Áron: Nekem most ez a kedvencem a lemezről. Dodi a Sűrű köd van-t mondta, aminek meg én írtam a nagyját. Így kételkedjetek a köztünk lévő összhangban!

Leszek a vége

Dodi: “Az utolsó kapcsolja le a villanyt” – sokat idézett mondat, gyakran belebotlik az ember. Ez a dal szintén valami ehhez kapcsolódó posztmodern, vagyis inkább már poszthumán életérzés, erős magánéleti behatásokkal. Szeretné az ember megóvni a szeretteit ettől az egész zűrzavartól, ami a világban van és könnyebbé tenni legalább számukra  azt a bizonytalanság-érzést, ami nyilván mindannyiunkban ott lakozik. Van az a sor, hogy “csak az idő sepregethet a múltban”. Az a tapasztalatom – ez persze nem egy óriási újdonság vagy felismerés-, hogy a legtöbb traumát tényleg csak az idő múlása tesz kezelhetővé, vagy elviselhetővé. Akárhogy is próbálkozunk, “az idő az úr”. A refrének zenei alapját ennél a dalnál is az Ágostonnak köszönhetjük, abból indult az egész.  A dal többi részét közösen dolgoztuk ki a próbateremben. Fontos kiemelni, hogy ebben a dalban a lemez felvételeit készítő Vasti (Vastag Gábor) steel-gitáron játszik, ami nagyon megtisztelő és nagyon hálásak vagyunk neki ezért a közreműködésért.