2018. december 2.

LEMEZPREMIER! Húsz85: Verandán

BABEL, ék – ilyen zenekarokból lehet ismerős Balasi Ádám neve, és ha az, valószínűleg dobosként ismeritek. Azt valószínűleg kevesebben tudják róla, hogy a zenekaraiban a dalszerzésben oroszlánrésze van, így annyira nem meglepő módon most önálló projektjét is útnak indította. Saját zenekarának bemutatkozó lemezét egy pár háttérinfót feltáró interúval kiegészülve alább találjátok!

Mióta és miért tervezgetted az önálló projektet?

A dalszerzés már évek óta tartó folyamat nálam. Eddig viszont olyan produkciókban találtak otthonra a dalok, amelyekben nem én voltam a front ember. A BABEL zenekarban például nagyon sok szerzeményem hallható volt, de sajnos úgy jöttek ki a lapok, hogy a zenekar bő egy évvel ezelőtt feloszlott. Maga a dalszerzés viszont egy állandó folyamat, ami mára már önmagától működik. Lenyomatai az életem történetének és egyfajta válasz azokra a kérdésekre, amik bennem vannak. Sok dolog így tisztul ki, válik megfoghatóvá az érzés és kerül pont a mese végére. A BABEL zenekar feloszlása után is gyűltek a dalok és eldöntöttem, hogy ezúttal én leszek a mesélő. Így jött létre a Húsz85.


Az élő bemutatkozásnál már lesz zenekar – a felvételnél miért nem volt?

Először nem volt tervben, hogy egyedül játszom fel a hangszereket. Elindult egy felállással a próba, de hamar kiderült, hogy vannak emberi okok, ami miatt életképtelenné vált az akkori elképzelés és egy számomra nagyon közeli zenésztárs végül nem akarta folytatni a közös munkát. Ez nagy törés volt bennem, de elgondolkodtatott néhány fontos témakör kapcsán és utólag azt mondom nagyon jót tett, hogy így alakult. Előszőr is azt éreztem, hogy nagyon hasonlít az egész metódus és megszólalás a BABEL-hez és ezt nem szerettem volna.
Másodszor pedig tovább kellett keresnem a saját hangom. A dalok megvoltak, de nem tudtam milyen formába öntsem ki őket. Elindult a demók gyártása egyedül és néhány dallal stúdióba is vonultam, de még utána is tovább akartam kutatni magamban. Vègül arra jutottam, hogy időre van szükségem. Olyasfajta időre, hogy semmi más dolgom ne legyen mint zenélni. Ez a gondolat juttatott el Nagygeresdre, ahol a Kisalföldön kivettem egy pici hàzikót egy mező szélén, levittem minden hangszert (dob, billentyű, basszus, gitár) és egy kétsávos hangkártyát. Itt töltöttem közel egy hetet egyedül, mindenféle szomszéd nélkül és semmi mással nem foglalkoztam csak a dalokkal és azzal, hogy mára mit főzzek. A környezet erősen meghatározta a lemez hangulatát. Nem siet sehová, nem akar tetszeni, nem akar korszakalkotó lenni. Egyszerűen, nyersen bontakoztak ki a dalok a legtermészetesebb formájukban, erőlködés nélkül. Nagy része ott lett felvéve, otthon még befejeztem néhàny javítással meg még pár dalt hozzácsaptam, ami már ott kialakult a fejemben csak nem volt már rá idő, hogy felvegyem.


Miért pont azokat kérted meg a zenekarod tagjainak, akiket? Mondanál róluk pár szót?

(A zenekar felállása: Juhász Soma: dob, vokál, Arday Dani: basszusgitár, Kató Dániel: gitàr – szerk.)

Somát és Arday Danit nagyon régóta ismerem. Általános iskolás korunk óta jó barátok vagyunk. Picit sem gondolkoztam azon, hogy kikkel zenélnék együtt ebben a projektben. Azonnal tudtam, hogy nekik kell szólnom és hála nekik ők is maximálisan benne voltak ebben. Sokat zenéltünk már együtt és ismerjük egymás összes arcát. Nagyon könnyen megértjük egymást és a dalok is maguktól szólalnak meg. Tagjai voltunk a Média Kontroll zenekarnak, ahol volt időnk összeszokni.
Kató Dániel egy teljesen új ember az életemben. Az instagramnak köszönhetem a Találkozást. Felrakott egy videót, ahol akusztikus gitározik és azonnal elkezdtem rá dúldolni meg szöveget írni. Ráírtam, hogy mit szólna hozzá ha csinálnánk egy közös dalt. Azt mondta kooperáljunk, elküldött egy telefon felvételt a dalról én rávettem az éneket szintén telefonnal és kész is lett a dal anélkül, hogy találkoztunk volna. A dal címe pedig Találkozás lett! Ez most úgy hangzik mintha kettőnk találkozásáról szólna, de NEM!

Lesz egy koncert a Hunniában – és utána? Mik a terveid a Húsz85-el a többi zenekarod mellett?

Bízom benne, hogy végigkíséri az életem. Ezt a dolgot nekem kell tàplálnom ezáltal rajtam múlik meddig létezik. Nem tervem, hogy ez egy gépezet legyen, ami évente 80 koncertet ad és naponta háromszor posztol a Facebookon. A legfontosabb, hogy jól esik csinàlni és erre az érzésre nagyon fogok vigyázni. Jelenleg is írok dalokat, szóval lesz második lemez és szeretnék a jövő évben néhány budapesti koncertet. 5 éves tervek és határidők nem léteznek. Várom, hogy alakuljon magától. Mind emellett ott van a dobolás, amit imádok és ez az oldalam sokkal nagyobb terheléssel bír. Imádok dobolni és ez soha nem fog megváltozni. Ez az a hangszer, amin a legmagabiztosabb vagyok és amin a legkönnyedebben tudom levezetni az energiáim.

És akkor íme az album:

Kövessétek a zenekart itt, a lemezbemutató eseményére pedig itt tudtok virtuálisan gyülekezni!