2019. április 1.

“klisémentes gitárpop” – twentees interjú

A közelmúltban új lemezzel jelentkezett a twentees, akikről nálunk is olvashattatok már korábban.
Ez alkalommal Balázs Konrád mesélt nekünk a zenekar aktuális közös lelkiállapotáról, az őket foglalkoztató generális kérdésekről és arról, hogy milyen utat jártak be eddig – az ő nézőpontjukból.

M.a.csek: Többször és több anyagotokkal kapcsolatban felmerül a generációs jelző. Mit gondoltok a sokszor nagyon is pejoratív értelemben emlegetett generációzásról

Balázs Konrád: Nagyon is releváns és fontos téma, mert elég jól elkülöníthető határok vannak például X-ek, Y-ok és Z-k között. Mi a középsők vagyunk – két 94-es, és két 87-es taggal –, abban nőttünk fel, hogy valóra válthatunk bármilyen álmot, megvalósíthatjuk magunkat, olyan szakmát választhatunk, amit mi szeretnénk, és így tovább. Aztán arcon csap a valóság, hogy mégsem annyira tejszínhabos az élet és a környezetünk, amilyennek a szüleink, a tanáraink vagy a társadalomtudósok ígérték. Én például úgy érzem, hogy sokkal többet kell tennem és „szenvednem” az önmegvalósításért és a boldogságért, mint ahogy korábban gondoltam. Ezt a tematikát 100%-osan egyébként a mostani albumot megelőző kislemezünkön, az Y-Sztorikon lovagoltuk meg, az új dalok már nem csak generációs kérdésekkel foglalkoznak. Most először vettem a bátorságot például közéleti dolgokról énekelni – lásd Az értelem halott, a Ha, és a Balkon című számokat. Vannak magánéleti témák – Ketten, Szerelmes dal (ami egyébként a szülővárosomhoz szól), felnőtté váláson való kesergés – Legyen képlet, 101% –, és hamarosan kiadunk még egy dalt, amiben arról kesergek, hogy abba kéne hagynunk a Föld pusztítását, és jobban oda kell figyelnünk a környezetünkre. E/1-ben lesz, mert nekem is jó sokat kell még fejlődnöm ilyen téren.

fotó: Müller András

Márciusban debütált a harmadik nagylemezetek, Balkon címmel. Miben látjátok a legmarkánsabb különbséget a korábbi albumokhoz képest, és mi az, ami mégiscsak biztosítja a folytonosságot?

Odamondósabb és őszintébb lett, és zeneileg is erősebb, kérdés nélkül ez a legjobb albumunk idáig. Mivel már tudjuk, hogy kik vagyunk mi, és milyen zenét akarunk csinálni – amit a legrövidebben klisémentes gitárpopként tudnék jellemezni –, kizárólag az a cél lebegett előttünk, hogy kompromisszummentes, jó dalok szülessenek. Semmi másra nem gondoltunk a lemez írása közben. A folytonosságot a hangszerelés és a hangulatok adják: a kezdetek óta változatlan felállásban és hangszerekkel dolgozunk, egyaránt szocializálódtunk garázsbandákon és híres zenekarokon, mindkettő nyomai ott vannak a zenénkben. Ami pedig az eleje óta jellemzi a (jobb) dalainkat, az a keserédesség: ilyen hangnemben tudok a legőszintébben reflektálni a környezetemre és saját magamra, igyekszem egészséges arányú iróniával és humorral közvetíteni azt, amit érzek és gondolok, ez ugyanígy igaz rám a magánéletben is.

A legtöbb zenekar életében még mindig az albumok megjelenése az a pillanat, amikor kicsit meg lehet állni és visszatekinteni az addigi pályára. Hogy látjátok most, milyen meghatározó mozzanatok jellemzik az eddigi közös utatokat? 

Egy nagy hullámvasút az egész. Örülsz, mert megjelenik az új albumod, vagy először léped át a 100 fizető vendéget egy koncerten, és bosszankodsz is, hogy milyen nehéz ma a világban és Magyarországon is új zenéket érvényre juttatni. A konkrét mérföldkövek, úgy, ahogy mondtad, az albumok voltak, emellett olyanokat tudnék még mondani, mint a Dunai Regatta-tehetségkutatós győzelem, az első Budapest Parkos előzenekarkodás és a Hangfoglaló Program induló előadói közé való bekerülés néhány éve, ami nagyon jóleső visszaigazolás volt a szakmától. A legújabbat éppen most éljük meg, amikor minden hétvégén van legalább egy koncertünk. Ez még persze nem az igazi, nagybetűs turnézás, de azt a nyári időszakon és a TOP30 legkeresettebb előadón kívül nehéz is megélni itthon, de őszintén remélem, hogy egyszer összejön.

Álmaitok vannak inkább vagy céljaitok? Mennyire tudatosan építitek magatokat?  

Mind a kettő, nem tudom, melyiket kellene első helyre sorolnom. Mindig azt mondom erre, hogy a Sziget-nagyszínpad a célunk, ami persze plátói még, de annak ellenére, hogy nem a mi zenénknek kedvez a jelenlegi zenepiaci helyzet, a legkomolyabban vesszük azt, amit csinálunk. Nyálas, de a kitartásunk és az eltökéltségünk tart minket életben. Megszámolni nem tudom, hány olyan felsóhajtásom volt már, hogy „inkább hagyjuk”, de aztán mindig felpofoztam magam, és megfogadtam, hogy addig nem nyugszom, amíg nem juttatjuk el magunkat a nem-mainstream felületeket és kultúrát preferáló, catchy gitárzenére fogékony magyar fülekbe. Ehhez rendeljük a céljainkat is, amelyek most röviden annyiból állnak, hogy minél többen hallgassák meg a lemezt, és minél több városban adhassunk vele koncertet.

A srácokat legközelebb Budapesten a MADRAPUR társaságában, május 16-án kaphatjátok el, részletek ide kattintva.