2019. május 8.

Papírból álomvilág – új klip a Fák Alatt Zenekartól

A “bölcsészdance stílust” képviselő 4 fős együttes most egy igazi, üdítő tavaszi dallal készül meglepni a közönséget. Ez a dal a korábban kiadott, “Most Indul” lemeznek egy átvezetése az ősszel megjelenő kislemezükhöz.

Keletkezéséről Pál Gergely szavaival:
A szám az egri borvidéken született egy kora nyári reggelen. Egy kedves szerelmes dal. Klippes története pedig két síkon játszódik, egy képzeletbeli és a valós világban. Főszereplője egy tizenéves pár, akik egy olyan csodálatos, nyugodt helyen ébred, amely mentes a felnőtt élet viszontagságaitól, szorongásaitól. Ebben az illuzórikus világban, amit a
papírból készült színes tárgyak és élőlények kellőképpen szimbolizálnak, a dalszöveggel parallel, minden szép, békés és játékos.

A klipről a zenekar hegedűse, Kovács Kristóf így nyilatkozott:
A dal mondanivalójának neuralgikus pontja az, amikor az illúzióba elkerülhetetlenül betör a való világ realitása. A konfliktus: az álomvilágtól nagyon elütő kontrasztos szürkeség megijeszti a fiút, aki mindenáron vissza szeretné idézni a korábbi paradicsomi állapotot. Kezdetben küzd, vissza próbálja helyezni a papír tárgyakat a korábbi helyükre, de aztán elkeseredésében feladja. Ezt követően tér vissza a lány, aki szeretettel átvezeti a fiút abba a reális, teljes világba, ahol már helye van a képzeletnek is.