Twentees

Bemutatás

A Twentees tagjai az MTV-korszak gyermekei: a legkülönbözőbb angolszász gitárzenéken nőttek fel, indie rock/pop rock dalaikban felfedezhető a garázsbandák lazasága, de a popos refréneket sem nélkülözik.

Alapítás

A céltalan kezdeti zenélgetések után 2012-ben alakult meg a Twentees. A zenekar ötlete egy fúvószenekari próbán fogant meg, ahol Balázs Konrád énekes-gitáros trombitált, Héjja Áron dobos pedig szaxofonozott, és úgy döntöttek, hogy punk-rock bandát alapítanak. Áron általános iskolás osztálytársa, Böjti Tamás szállt be basszusgitározni, majd egy rövid szünet után 2012 májusában Konrád gimnáziumi évfolyamtársa, Prjevara Miklós gitáros-billentyűs csatlakozásával nyerte el végleges formáját a Twentees. Supernem, Kaukázus, Blink 182, Kasabian, Arctic Monkeys, Reel Big Fish és hasonló feldolgozások játszása után kezdtek el saját dalokat írni.

Történet

A zenekarból az alapítás után nem sokkal szoros baráti társaság alakult, fél év koncertezés és dalszerzés után felvették első, 2Face című kislemezüket, mely 2013 decemberében látott napvilágot. Ezt 2014 nyarán a Never Get Enough single és a hozzá forgatott bemutatkozó videoklip követte. Ekkor már folyamatosan koncertezett a zenekar, hódmezővásárhelyi székhelyük ellenére főként Budapestre összpontosítottak, de a Honeybeast előzenekaraként és önállóan is eljutottak több vidéki helyszínre is. Első, főként angol nyelvű nagylemezüket 2015 márciusában jelentették meg. Komolyabb sikereiket a Boldogság Kht. című dalukkal érték el, amelyet egy tehetségkutató döntőjére írtak, és a versenyen elért első helyezés mellett a dallal felkerültek a Petőfi Rádió játszási listájára, aminek köszönhetően főként koncertezéssel töltötték 2015 nyarát. Az előző évi sikertelen próbálkozás után 2015-ben bekerültek a Cseh Tamás Program induló előadókat támogató programjába, melynek segítségével 2016 májusában adták ki második, Múlandó című nagylemezüket. Ezen már a magyar szövegek dominálnak, és bár megmaradt az első albumra is jellemző indie rockos hangzás, az új albumon már közelebbről megismerhetjük a Twentees sajátos stílusát, ami nem csak ezzel a címszóval fémjelezhető.

Tagok
  • Balázs Konrád - ének, gitár
  • Böjti Tamás - ének,
  • Héjja Áron - dob
  • Prjevara Miklós - gitár,
Diszkográfia
  • 2016 - Múlandó
    1. Boldogság Kht.
    2. Régóta Próbálom
    3. Múlandó
    4. Nem Köszöntél
    5. Never Returns
    6. Good Boy
    7. Mi a Nekem Való?
    8. Két Perc a Nyár
    9. Fussunk Tovább
  • 2015 - Sing, Dance, Cry
    1. BBQ Party
    2. Introduction
    3. Let's Go
    4. No Stop
    5. 2Face
    6. Never Get Enough
    7. (Not) the Time of My Life
    8. Next Year
    9. Nem Lesz Más
    10. (Set the Streets On) Fire
Érdekességek

  • Prjevara Miklós gitáros rendszeresen elesik a színpadon
  • A zenekar majdnem feloszlott az első EP-jük felvételei előtt, mert nem voltak biztosak abban, hogy tudják folytatni a közös munkát, ha Balázs Konrád énekes-gitáros Budapestre kerül egyetemre
  • Második albumuk, a Múlandó címadó dalában egy rapbetét erejéig közreműködött Skeeny Boy, a Cloud9+ zenekar egykori MC-je