Akinek Kollár-Klemencz Laciék bejönnek a Tánczenekaros leválás óta, azoknak új lemezük nagy eséllyel első hallgatásra betalál. Velem így volt ez, hiszen a Kistehén új albumával tovább halad az előző két lemez, a Picsába az űrhajókkal! és az Elviszlek magammal által kijelölt utakon, sőt szövegvilágával néhol még túl is tud lépni azon, amit eddig gondoltunk a zenekarról.

Már az első dal jól összefoglalja számomra ezt a lemezt: érezzük, hogy ez ugyanaz a Kistehén, csak kicsit mégis más: a “Meghalt egy majom az állatkertben” és a “kisebb cipőt vet fel, mint amilyen a lába” kezdetű gondolatok akár korábbi dalokból is jöhetnének, ugyanakkor a refrénnel kiteljesedve már komolyabb mondanivalóval is rendelkezik a Csak kiabálj. Az örök igazságot fogalmazza meg: néma gyereknek az anyja se.

Az Ági az égen az a fajta dal, amivel a Kollár-Klemencz Laci féle jó kis meditatív állapotba kerülhetünk. Hallgatás közben szinte látom magam előtt ahogy csukott szemmel, a mikrofont szorítva, jellegzetes rogyasztott terpeszében mantrázza, hogy ő csak boldog akar lenni – és hiába egyszerű, nem világmegváltó gondolat ez, ebben a tálalásban mégis egyedi ízt kap.

A Rázom igazi őrület, abszolút a lemez első csúcspontja. Mindent magába foglal, amiért szeretjük a Kistehenet: sodró, lendületes, kellőképpen elborult, kicsit (vagy nem is kicsit ) kétértelmű és eredeti sorokkal. Már alig várom, hogy élőben erre rázzam a srácokkal.

Aki rendszeres Kistehén koncertre járó, illetve volt már Rájátszáson, annak a követező dal már jóval a lemez megjelenés előtt ismerős volt. (Aki még nem volt Rájátszáson, az menjen. Komolyan.) Az Erdős Virág által írt versekben nem lehet csalódni, frappánsak és játékosak, bár a Milyen kárból szerintem akkora sláger nem lesz, mint az Elviszem magammal, de jó kis dal lett ez is.

A Szép volt mind és igaz az album másik csúcspontja. Szívbemarkolóan gyönyörű, igazi ballada,  ami az utolsó sorral szinte belénk vág: “Boldog voltam veled.” Bamm. Szerelmi csalódáskor kötelező. Többet nem is mondanék, ha csak egy dalt hallgatsz meg az albumról, az ez legyen!

Az Adél igazi csemege, hiszen nem Kollár-Klemencz Laci, hanem Bujdosó János énekli. Nekem olyan, mintha ő fokozatosan bújt volna elő a páncéljából a kistehenes évei alatt: és milyen jól teszi, üde színfolt ez a dal. Dél. Adél.

A következő három szám kevéssé erős, mint az eddigiek, bár a Szomjas nők mint a lemez címadója fülbemászó refrénnel bír, és koncerteken biztos jó bulit lehet majd belőle csapni. A Nem kaptam, vettem az a dal, amit a legtöbbször kellett meghallgatni, hogy befogadjam, kicsit már a rossz értelemben elvont, a leggyengébb számomra a sorban. A Felemel pedig már egyértelműen a levezetés, lassú, elálmodozós, messzire bámulós hangulatú, világot nem megváltani akaró dal, de így a végére nem is kell több.

Szóval a Kistehén felnőtt: személyesebb, érettebb mint valaha, de azért megtartotta gyermeki énjét is. Vagy mondjam úgy, hogy szép is és igaz is?

képek forrása: facebook/kistehén