Egy igazán tehetséges, friss és ropogós zenekar első lemezét van szerencsénk bemutatni nektek. A Hold Utca  Ó riások vagyunk-ja nem csak egy átgondolt koncepció mentén sorakoztatja fel a dalokat, de a hozzá készült grafika is különösen igényes és megkapó. A nagy debüt alkalmából egy track by track mellett ismerhetitek meg a dalokat és az alkotók gondolatait.

A Hold Utca 2017 márciusában nyerte el mostani formáját, ekkorra állt össze az aktuális felállás, és nyomban nekiláttak az Ó riások vagyunk című album elkészítésének. Pár dal váza már készen állt, ezeket kezdték el gyúrni hétről-hétre, és kevesebb mint egy év után már a Kepler Stúdióban voltak, hogy felvegyék a kiválasztott tizenegy dalt. Olyan album összeállítása volt a cél, aminek a dalai beszélgetnek egymással, visszatérő hangulatokkal és motívumokkal igyekeztek megformálni egy egységes lemezt, aminek van egy meghatározott, egyedi érzésvilága, ami megragad a hallgatókban és magukkal vihetik.

Ide kattintva hallgathatjátok sorban a dalokat.

Jegenyefák:

Az album nyitódala, ami megpróbálja felvázolni szövegileg és zeneileg is, hogy mire számíthat a későbbiekben a hallgató. Nyilván nehéz egy mondatban kifejezni, hogy miről mesél ez a 11 szám, így egy csokorba szedve, de azt hiszem, ha mégis meg kéne kísérelnem, a Jegenyefák legutolsó blokkjában többször is megismételt sort idézném: „Nem számít, miért, csak az, hogy az óriás hazaviszi a szívét”.

Te nem:

Ez az egyik legsűrűbb, legtöményebb dal a lemezen. A szövegrészletek – főleg a dal második felében – többször csak távoli asszociatív viszonyban állnak egymással, így elég éles váltások is előfordulnak. Az üzenete valami ilyesmi: sokkal több vagy, mint gondolnád, nem vagy egyenlő azzal, amivé váltál.

Ó riások vagyunk:

Az album címadó dalában érzékeny merengés zajlik az emberi életről. Az élet néha sajnos nagyon is kicsinyes, ettől függetlenül embernek lenni mégis a legnagyobb dolog, hatalmas kitüntetettség. A kicsinyesség és a nagyság közti feszültségből származik a dal melankóliája. Zeneileg egyszerre melankolikus és bizakodó a dal. Nagyon örülünk neki, hogy lehetőségünk volt vonós hangszereket is megszólaltatni.

Ha velem vagy:

Ez a dal az embernek arról a részéről szól, ami mindig többet akar, kábán próbálja valahogy kielégíteni az igényeit, közben pedig mindenen átlép, még saját magán is. Van egy ilyen részem, és talán ha rajtatartom a szemem, ha leleplezem, és annak látom, ami, sikerülhet ideig-óráig megszabadulni tőle.

Nincsen időm:

Hiába próbálunk időt spórolni, az időhiány egyre súlyosabbnak tűnhet. Az időzavar adott, nehéz lenne letagadni a létét, mégis sokszor valahogy üres kifogásnak tűnik az erre való hivatkozás. Ez a dal félig komolyan, félig ironikusan reflektál olyan helyzetekre, amikben azt mondjuk: “nincsen időm”.

Megnémultak az órák:

A barátnőmnek írtam, eredetileg a címe az volt, hogy: Szerelmes. A zenekarral nyaraltunk, mikor a gitárosunk, Márk elkezdte a dal akkordjait játszani. Éppen rossz barátnak éreztem magam, mert már egy ideje nem igazán küldtem magamról semmiféle életjelet a barátnőmnek, innen a dal témája. Az egész egy rögtönzésnek indult, a szöveg fél órán belül megszületett, keveset változtattunk rajta később, emiatt maradt a dalban némi spontaneitás, ami szerintem a számot szerethetővé teszi.

Partra vetett hal:

Éles váltás az előző dal után, az album egyik legsötétebb hangulatú száma. Ahogy a címe is sugallja, olyan élethelyzetekről szól, ahol az ember úgy érezheti, hogy nincs kiút. Ezt a témát körülbelül 4-5 különböző helyzeten keresztül mutatja be, amik között megtalálható a társadalomba való beilleszkedés nehézsége, vagy akár a depresszió is. Ezekre a helyzetekre a dal nem ad konstruktív választ, inkább csak megpróbálja megfogalmazni a nehézségeket, az album későbbi dalai viszont majd felmutatnak pár lehetőséget.

Repülőt hajtogatok:

Eredetileg egy aranyos kis akusztikus dal volt ez, aztán ez lett belőle.  Örültem, mikor Márk az egyik próbára elhozta a dal első elektronikus változatát. Ez a szám a legkísérletibb az összes közül az elektronikus zenei alapjával és a keleties hangzású szaxofonos középrészével. Nagyon szeretem benne, hogy ilyen „creepy” hangulata lett. Mintha az alany, aki megszólal benne, próbálna kedveskedni, de végül valahogy minden kedvessége ellenére is van a megszólalásmódjában valami vészjósló. Én továbbra is jó szándékokat tulajdonítok neki, de nem tagadom, néha a mondandója azért elég gyanúsnak tűnik.

Minden úgy múlik el:

Szomorú, lemondó dal vidám hangvétellel. Az élet, és főleg a tárgyias, földi dolgok múlandóságáról szól. Felhalmozhat az ember rengeteg dolgot az élete során, megformálhat sokféle szerepet, de ezeket nem viheti aztán magával, és úgy múlnak el, mintha itt sem lettek volna.

Inkább lennél megint veszélyben:

Mikor sikerül megóvnom magam, de rájövök, hogy már nem igazán vagyok játékban, eléggé elkeseredek. Olvastam egy nagyon jó könyvet R.D Laingtól, A meghasadt ént, ami arról szól, hogy a nagyon megijedt emberek úgy próbálják megóvni magukat, hogy elrejtőznek a világ elől: mint az oposszumok, halottnak tettetik magukat. Így sikerül elkerülni azt, hogy valaki megbántsa őket, viszont a csel rosszul sül el, mert elkezdik magukat halottnak érezni. Ebből a rémálomból csak úgy tudnak kimenekülni, ha újra vállalják a kockázatot, és megpróbálnak bízni valakiben.

Ki az aki vigyázna rám:

Az előző dalhoz kapcsolódik annyiban, hogy ebben is felmerül a társaság igénye. A zenekarból többen többféleképpen értelmezzük a dal üzenetét. Van, aki szerint a felnőtt létben is megjelenő szülői gondviselés utáni vágyakozásról szól, szerintem pedig inkább az Istenkeresésről, de abban egyetértünk, hogy a dalban megfogalmazódik a szüksége annak, hogy a legsötétebb órákban is higgyünk abban, hogy bármi történik velünk, valaki, vagy valami mindvégig vigyáz ránk.