Esti Kornél

Bemutatás

A meglehetősen sűrű és erős alternatív rockot játszó Esti Kornél igen karakteres zenei és szövegvilággal hódít. A sötétebb, odamondós szövegeket jól ellensúlyozza a dinamikus jelenlétük. Jobbára – egy énekes tagcserét leszámítva - 8 éve a jelenlegi felállásban zenélnek, de még most is gyakran emlegetik őket pofátlanul fiatal zenekarként, pedig történt már velük egy s más.

Alapítás

2006 nyarán, Mezőtúron alapították a zenekart az akkor még gimnazista fiúk. Már abban az évben is koncerteztek, a következőben pedig megjelent két házilag felvett demo anyaguk, melyeken 4-4 saját daluk hallható. Néhány dobos cserét követően 2007 végére állt össze a többnyire most is aktuális felállásuk. Nevüket – nem meglepő módon – Kosztolányi hőséről kapták, mellyel úgy érezték, elég jól tudnak azonosulni.

Történet

A 2008-as évben több tehetségkutatón is megfordultak, Szentesen elsők lettek, Tatabányán különdíjat kaptak, majd a Borsodi Zenei Fesztiválokról kijutottak az International Live Award bécsi középdöntőjébe.

A következő, 2009-es évben már a Kiscsillaggal, a HS7-nel és a Pál Utcai Fiúkkal koncerteztek, és ezen a nyáron felvették első lemezüket is, melyben Lovasi András – aki egyébként is fontos szerepet töltött be a zenekar indulásában - és a Megadó Kiadó volt nagy segítségükre. Az Egytől egyig című nagylemez novemberben jelent meg, Ki van kint című dalukhoz Vad Róbert készítette a klipet.

2010-ben az akkor alig 3 éves zenekar a Sziget nagyszínpadán játszott a Kispál és a Borz búcsúkoncertje előtt. Ugyanebben az évben jártak először az MR2 akusztik stúdiójában, ahol első ízben próbálhatták meg, hogyan tudnak kicsit finomítani a rájuk jellemző hangoskodáson.

2011-ben egy nagyobb lélegzetvételű vidéki koncertezgetés után már érkezett is a következő lemez beharangozója a Mit akarsz látni? című dallal, mely azóta is hatalmas koncert kedvenc . A Boldogság, te kurva, a zenekar második nagylemeze ez év novemberében jelent meg. A felvételeket a Pannónia Stúdióban készítették, keverést pedig ezúttal Lázár Domokos (ének, gitár) vette kézbe, illetve Nagy Istvánnal (ex- ének, gitár, billentyű) együtt voltak a lemez producerei.

Ezt követően 2012 októberében Nagy István és a zenekar tagjai úgy döntöttek, hogy nem tudják együtt folytatni, személyes és zenei ellentéteik miatt. Meglehetősen gyorsan, már novemberre megtalálták utódját, Bodor Áront. A dinamika, elmondásuk szerint az első pillanattól remek volt, így hamarosan, még ebben az évben, egy három videós produkcióban mutatkozott be az új felállás, melyeket az igen hangulatos Bródy House-ban vettek fel. Itt már Horváth Kristóf is velük zenélt, aki addig turnémanagerként, és hangmérnökként kísérte a zenekart, így megmaradt a három gitáros felállás is. A három felvétel közül egy – a Megjöttem végre – új dal volt, kettőt pedig a második nagylemezről már ismerhettünk: a Boldogság, te kurva, és a Nem változik semmi.

2013 augusztusában ismét új dallal jöttek ki a fiúk, a Ne félj azonban már a harmadik nagylemez előfutára volt. Sorban jelentek meg további dalok: a Tátott szájjal, a Téren és a Ti a rosszak, mi a jók mind felkerültek a 2014 áprilisában megjelent, Ne félj c. nagylemezre. A keverést és a masteringet ismét Lázár Domokos végezte, a felvételek egy része ezúttal is a Pannónia Stúdióban készült.

Negyedik nagylemezük Éjszaka van címmel jelent meg 2016 áprilisában, melynek bemutatóját az A38 Hajón tartották.

Tagok
  • Bodor Áron
  • Horváth Kristóf
  • Lázár Ágoston
  • Lázár Domokos
  • Pályi Ádám
  • Veres Imre
Diszkográfia
  • 2018 - Eltűnt idő
    1. A horizont szélén
    2. Sűrű köd van
    3. Lesz még folytatás
    4. Lélegezz mélyen
    5. A legjobb akarok lenni
    6. Vihar
    7. Akik élnek
    8. Összetörve
    9. Most kell abbahagyni
    10. Félhomály
    11. Leszek a vége
  • 2016 - Éjszaka van
    1. Ez a város
    2. Egyedül
    3. Valami készül
    4. Nevetve
    5. Éjszaka van
    6. Szerelem
    7. Segítség
    8. Veled együtt minden
    9. Nem kár
    10. Ki vagyok én?
Érdekességek

  • A zenekar testvérpárja, Lázár Ágoston és Lázár Domokos a Pegazusok nem léteznek zenekarban is együtt zenélnek.
  • Az első időkben Nagy Katalin, Nagy István ex-énekes húga is vokálozott és billentyűzött a bandában.
  • Idén, 2015-ben a Fishing On Orfű nagyszínpada az ő dalukról kapta a Boldogság, te kurva nevet.

Éjszaka van
Most kell abbahagyni
Nem kár
Leszek a vége