2020. január 22.

Kiderült, miért verik össze Scherer Pétert a Mmamt klipjében

– interjú Egyedi Péterrel és Reisz Gáborral

Két hete jelent meg az Óriásból jól ismert Egyedi Péter szólóprodukciójának első klipje. A Mmamt Meztelen című videóját a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan és a Rossz versek rendezője Reisz Gábor készítette, főszerepben pedig Scherer Pétert láthatjuk. Ilyen szupercsapattal nem is akkora meglepetés, hogy az eredmény egy nagyon erős anyag lett. A klip ugyan önmagáért beszél, mi azért megszólaltattuk az alkotókat is. Interjú Egyedi Péterrel és Reisz Gáborral.

Meséljetek: hogyan, mikor találkoztatok először?

Peti: Nekem van egy olyan emlékem, hogy pár éve már bemutattak minket egymásnak egy buliban, de aznap nem különösebben foglalkoztunk egymással. Aztán eltelt pár év, és 2019 nyarán találkoztunk ismét az Ördögkatlanon, ahol a Gábor díszvendég volt, én pedig a nagyzenekaros Mmamt-tal voltam ott. A koncertünk után beszélgettünk, és kiderült, hogy eléggé szereti, amit csinálok. Nagyon jól esett, és pár hónappal később ezért is mertem venni a bátorságot, hogy megkeressem – egyébként nagyon fiatalosan, messengeren írtam rá. Egy viszonylag hosszú, szerintem szép és őszinte üzenet volt ez, amiben leírtam, hogy gondolkozunk egy klipen, ami eddig ennek a produkciónak eddig még nem jött össze, és volna-e kedve ebben segíteni.

Gábor: Igen, valahogy így. Hozzám az Ördögkatlan előtt már eljutott a lemez (a Mmamt első lemeze Mindenkinek megvan a maga története – a szerk.), talán a Margón (Margó Irodalmi Fesztivál – a szerk.) illetve az azt szervező régi barátomon, Valuska Lászlón keresztül. Nagyon tetszett, és az Ördögkatlanon mindenképpen szerettem volna elmenni Petiék koncertjére. Az egész VAN filmzenekarral ott voltunk. A mi koncertünket elmosta az eső és végül az eredeti szabadtéri helyett egy másik helyszínen léptünk fel. Petiék koncertjéről pedig majdnem sikerült lemaradnom, mert ott ragadtunk egy sportbüfében, ahova reggel 10-kor kávézni ültünk be, és még délután 5-kor is ott voltunk… A lényeg, hogy végül sikeresen odaértünk. Teljes elszállás volt, a koncerten még jobban megfogtak a dalok, mint a lemezen. Mivel van jó pár közös ismerősünk, például Lee Oliver, nem volt kérdés, hogy odamegyek gratulálni a koncert után. Ott beszélgettünk hosszabban először. Szóval korábban is hallgattam már a lemezt, és mint a legtöbb filmkészítőnek, nekem is az volt az egyik álmom, hogy olyan dalhoz csináljak klipet, amit tényleg szeretek. Hamarabb szerettem meg a zenét, minthogy felmerült volna, hogy együtt dolgozzunk. Amikor Peti írt nekem, nagyon örültem. 

Peti: Kicsit nehéz volt ezt levenni, mert nem használ emojikat a messengerben! (nevet)

Gábor: Pedig vigyorgó arccal meséltem a barátnőmnek, hogy megkerestél!

Hogy indult a klippel kapcsolatos ötletelés?

Gábor: Először találkoztunk és söröztünk – mi mást is csinálhatna egy rockzenész és egy filmes. Kiderült, hogy Peti miben gondolkodik, illetve hogy engem melyik dalok fogtak meg (több is volt). Volt olyan, ami a költségvetés miatt volt „elvetemült”, volt, ami másért. Szerintem nem is feltétlenül kell minden elvetemült baromságot megcsinálni. A legnagyobbakat persze igen. (nevet)

Reisz Gábor, Scherer Péter és Egyedi Péter a forgatáson

Többféle ötlet is volt erre a konkrét dalra, vagy egyből az elsőben egyet tudtatok érteni?

Gábor: A Meztelenre nekem egy ötletem volt.

Peti: Én három dalra és három ötletre emlékszem, amit átbeszéltünk részletesebben, de végül elég hamar a Meztelenes nyert…

Az ötlet után a technikai megvalósítást teljesen átengedted Gábornak?

Peti: Igen, ez furcsa is volt, mert az eddigi klipek, amiknek az elkészültében részt vettem, erősen kötődtek hozzám. Akár szervezésben, akár mindenféle más aspektusban. Itt Gábor első körben Becsey Kristófot, az operatőrt, második körben pedig az egész stábot hozta magával. Nagyon érdekes volt kicsiként állni a nagyfiúk mellett, nézni, hogy miben tudok segíteni. Itt nagyjából maradt az, hogy szendvicseket csináltam, járattam az autómat, hogy Pepe (Scherer Péter – a szerk.) be tudjon ülni melegedni.

Gábor: Azért ezen kívül is rengeteget segítettél! Bevállaltad a klipben szereplő statiszták leszervezését, akik főleg a te ismeretségi körödből kerültek ki.

Peti: Ez alap volt, hiszen nem titok, hogy ez egy kis költségvetésű klip, tehát mindent, amit önerőből meg tudtam hozzá csinálni, azt meg is csináltam. Az ismerőseim közül Gábor választott karaktereket, de én kértem fel őket.

Gábor: Ez egyébként a klipszakma rémálma. Attól általában rettegnek a gyártási emberek, amikor ismerősök jönnek, hiszen gyakran előfordul, hogy őket a legnehezebb leszervezni, de Peti végigcsinálta.

Peti: És miután bedobtam a kiszemelteknek Gábor és Scherer nevét, már nem volt nehéz dolgom, mindenki izgatottan várta, hogy jöhessen.

Mi inspirálta inkább a klipet: a zene vagy a szöveg?

Gábor: Mint ahogy egy jó dalnál, a klipnél sem lehet különválasztani ezt. Nem tudnám megmondani, melyik hatott jobban, egyébként is nehéz megfogalmazni, hogy honnan jön egy ötlet. Vannak benne dolgok, amik az aktuális ízlésemet tükrözik. Például a mai trend ennél a forgatatókönyvnél sokaknak a lassítást juttatta volna eszébe, ami engem mostanában kifejezetten idegesít. Sok videoklipben szépelgésnek használják a lassítást, és ezt nagyon nem akartam. Olyan érzésem van, mintha sokan csak azért választanák ezt a módszert, hogy rövidebb idő alatt kész legyen a klip. Amíg a 70-es, 80-as években a lassítás még egy kuriózum volt, és a digitális kamerák elterjedésével sem volt még mindenhol elérhető, amikor bejött a 2000-es évek után minden okostelefonra, iPhone-ra, tele lett lassítással minden. Mára szerintem elhasznált és giccses, számomra a rossz ízlés kategóriába esik bele az ész nélküli használata. Szóval technikailag például az foglalkoztatott, hogy ezt elkerüljük. A történet szempontjából pedig

már régóta érdekelt, hogy mi van, ha nem magyarázunk el valamit, hanem csak az eredményt látjuk. 

Peti: Amikor Gábor mesélte el az ötletét, annyit mondott, hogy egy középkorú férfi elindul munkába, majd egyre heveseb inzultusok érik, végül meg jól meg is verik. Erre már akkor is csak annyit tudtam mondani, hogy szuper! Nagyon tetszett, hogy nem egy egyértelmű megoldás a dalra, hanem egy felszabadító ötlet, ami egy párhuzamos valamit hoz létre a zenével, amitől a kettő együtt több lesz. Szeretem azokat a klipeket, ahol a kép erősíti a dalt, hozzáad, vagy egyenesen egy új dimenzióját mutatja meg. Szerintem a Meztelen videója is képes emelni a dalon egyet.

A stáb egy része a forgatáson

A főszereplő Scherer Péter hogy jött a képbe?

Gábor: Nagyon egyszerű: elmentem megnézni Mundruczó Kornél Jég című előadását, megláttam Scherert, és eszembe jutott, milyen szuper választás lenne. Péternek elképesztően szerethető arca van, ártatlan, a kedves hangját Magyarországon szinte mindenki ismeri és nem egy olyan celeb, aki ne képviselne kulturális értéket.

Ő mit szólt, amikor megtudta, hogy mi fog vele történni a klipben?

Gábor: Ezen hatalmas sakkozás ment, hogy ki hívja fel, ki mondja el neki. Egyrészt nem volt rá sok pénzünk, másrészt egy videoklip, ahol jól meg is verik… Végül Péter hívta fel, mert közben kiderült, hogy ő korábbról ismeri.

Peti: Nagyon izgultam, mielőtt felhívtam. Aztán röviden elmondtam neki mindent, és ő gyakorlatilag rögtön igent mondott. Szerencsére időpontot is tudtunk egyeztetni. Tudni kell Pepéről, hogy rengeteg mindent csinál, és különösen örültem, hogy nyitott egy ilyen ügyre is. Az első kávézáskor, amin Gáborral és Kristóffal négyen vettünk részt, még izgultam kicsit, de hamar szót értettünk, Gáborral és Kristóffal rengeteg közös ismerősük, témájuk volt. Egyébként szerintem én izgultam a legtovább és a legjobban a klip miatt, még a forgatás napján is. Pedig az is csoda volt: gyakorlatilag a beszélgetéshez képest egy hétre, még decemberben találtunk egy időpontot a forgatásra is, és előző nap még a kaszkadőrökkel is tudtunk próbálni, így már a koreográfia is megvolt.

Milyen volt a forgatás?

Peti: Hihetetlen élmény volt. Enyhén, emberi módon szorongó típus vagyok, próbáltam elképzelni többféle verziót, a legrosszabbakat is, hogy fel tudjak készülni rájuk, de végül minden jól alakult. Aggódtam Pepe miatt, akiről kiderült, hogy már műtötték az egyik vállát, aztán izgultam, hogy mit fognak szólni majd a járókelők, mennyire lesz autós forgalom, ilyesmi. Volt egy néni, aki az egyik ablakból nézett minket, őt kicsit meg kellett puhítani, de végül minden nagyon magától értetődően alakult.

Mintha az istenek is összekacsintottak volna, hogy ez a klip létrejöhessen.

Gábor: Nagyon jó volt a stáb, tényleg semmilyen problémába nem ütköztünk. Mindezt úgy, hogy egy olyan klipet forgattunk, ami a témája miatt éppenséggel ütközhetett volna. Szerencsénk volt. 

Scherer Péternek mi segített, mit mondtatok neki támpontnak a karakterével kapcsolatban?

Gábor: Sokat kérdezett, főleg az elejéről. Annyit mondtam neki, hogy körülbelül azt képzelje el, hogy valakivel összekeverik, mondjuk a világ legveszedelmesebb gyilkosával. Vicces, mert amikor a tesóm feleségének mutattam a klipet, ő egyből azt kérdezte: mikor derül ki, hogy pedofil? Pontosan ennek örülök, hogy mindenki mást rak össze a fejében arról, hogy mi történik. Ez érdekelt legjobban ebben az egészben. Így működünk:  ha valakit vernek, az biztosan rossz, a magyarázatot meg kitaláljuk hozzá.

Az említetten kívül kaptatok más értelmezéseket, visszajelzéseket is?

Gábor: Persze. Számomra az volt a legérdekesebb, amikor alkotótársamnak, Berkes Julinak megmutattam. Tudni kell, hogy ő nagy Roy Andersson rajongó. Ő egy svéd filmrendező, akinek az emberi megalázás úgy van jelen a filmjeiben, hogy egyszerre vicces és szörnyű. Juli volt az egyetlen, aki nevetett, amikor megnézte a klipet. Mindenki más inkább szomorú lett, volt, aki sírt is.

Peti: Én főleg olyan visszajelzéseket kaptam, hogy nagyon szép, csak borzasztó. Mármint jó értelemben. Sokan mondták, hogy nagy hatással volt rájuk és egy ideig biztosan nem akarják újranézni.

Gábor: Tényleg az volt a cél, hogy megrázzuk azt, aki megnézi. Amikor még nem volt meg Scherer Péter, felmerült, hogy esetleg nő legyen a főszereplő. De az egyből jelent valamit. Ha egy átlagos, irodaszolga férfit vernek meg, aki éppen a kis aktatáskájával megy dolgozni, az izgalmasabb ívet tud bejárni a néző fejében. Számomra olyan szempontból is különleges ez a klip, hogy az eddigi filmjeimben rendre megjelent egyfajta öntudatlan irányelv, hogy az életszeretetet mutassam meg, hogy megmosolyogtassam a nézőt. Egyszerűen így viszonyulok a dolgokhoz. Itt viszont nekem is meg kellett tanulnom, hogy nem baj, ha a közönség reakciója az, hogy nem szívesen nézné meg még egyszer.

Peti, majdnem pontosan egy egész év telt el a lemez és a klip megjelenése között. Miért kellett ennyire sokat várni erre?

Peti: Csak! (nevet) Az van, hogy óriási dolog volt nekem tavaly a lemezmegjelenés, amibe mindent beletettem, utána akarva-akaratlanul is kiengedtem kicsit. Persze tudtam, hogy nagyon fontos lenne klipet csinálni, hogy vigye a hírét, de nem jött össze. Aztán a lányom, Luca megszületésével természetes módon kicsit háttérbe szorult ez az egész az életemben. Végül a Gáborral való találkozás nyáron adott egy új löketet neki. Illetve persze van ennek egy anyagi része is, ami nem titok: ez egy teljesen saját finanszírozású projekt, egy klip pedig nem olcsó. Utólag nyertem pályázatot rá, de előre nekem kellett a forrásokat mozgósítanom erre.

Elképzelhető, hogy lesz még közös munka a jövőben is?

Gábor: Persze, ha lesz lehetőség. Én bármi jóhoz szívesen csinálok klipet, Péter dalai pedig jók.

Peti: Én is nyitott lennék rá, filmzenét is írnék Gábornak, de azt megcsinálja magának! (nevet) A saját dalaimmal klipügyileg egyelőre nem merek még ígérni vagy kijelenteni semmit. Nekem elég nagy dolog, hogy ez az egy klip így meg tudott valósulni. Tényleg kb. egy valóra vált álom. Jó volt a forgatáson csak légynek lenni a falon.

Mikor lesz legközelebb Mmamt-koncert, mi történik ezzel a projekttel a közeljövőben, illetve Gábor, te mivel foglalkozol mostanában?

Peti: Márciusban lesz egy koncertünk, arra fogunk mostanában készülni. Addig még lehet, hogy kihozok egy új dalt. Nagyobb távlatokban most egyelőre nem gondolkodom, bár az igaz, hogy egy gyereklemezhez már akaratlanul is rengeteg ötlet összegyűlt már (nevet). Nem kizárt, hogy egyszer az is összeáll, de ez még nagyon kezdeti stádiumban van. Annyi biztos, hogy életszagú lesz, ha lesz!

Gábor: Én most dolgozom az új filmtervemen, Jakab Julival együtt. Egy társadalmi tablóban gondolkozom. A zenekarunkkal kislemezt csinálunk, ami február körül várható. Most már egyébként kezd az életemben egyre inkább különválni a film meg a zene, aminek örülök.

Az Mmamt-ot március 14-én a TRIP Hajón láthatjátok és hallhatjátok, részletekért és jegyekért katt ide!