2021. február 26.

Megjelent Egyedi Péter második szólólemeze, a Mmamt II

Az Óriásból, az Isten Háta Mögöttből vagy a Rájátszásból is ismert zenész Mmamt néven megjelentetett szerzői bemutatkozását számos könnyűzenei médium 2019 legfontosabb magyar lemezei közé sorolta. Végre itt a folytatás, a Mmamt II.

Mmamt II a legtudatosabb és talán a legfontosabb dolog, amit eddig csináltam. Nagyjából fél év alatt született, gyorsan és egyértelműen, magától értetődő volt minden alakulása. Az elejétől a végéig élveztem csinálni. Ez a munka volt az, ami – a családom mellett – nagyjából életben tartott ebben a borzalmas 2020-as évben.” – mondta el Péter a lemezről.

Ugyanúgy, mint első anyagnál, Egyedi most is szinte minden zenei feladatot magára vállalt a lemezkészítés során. A felvételek több helyszínen készültek, a kész anyagot végül Péter keverte és Dorozsmai Gergő masterelte.

A Mmamt II finanszírozásába a rajongók is beszálltak: decemberben több, mint 400 ezer forintot dobtak össze az alkotónak. „Elképesztő érzés volt. Végső soron nekik köszönhetem, hogy befejezhettem a lemezt. Meg hogy lehet 1-2 olyan tervem 2021-re, ami pénzbe kerül. Nagyon hálás vagyok!” – mondta el Péter a támogatás kapcsán.

A Mmamt II kiadója a ZajZajZaj nevű alkotói közösség, ami többek között a 30Y-t, az Esti Kornélt, az Idegent és az Óriást is tagjának tudhatja. A lemez anyaga péntektől minden digitális zenei platformon elérhető.