2020. december 28.

Fény derült a Magashegyi Underground Titkos életére

Titkos életem címmel december 25-én megjelent a Magashegyi Underground negyedik nagylemeze. A teljes egészében Tóth Krisztina verseire épülő anyag a zenekar eddigi talán legérzékenye korongja, a dalok között háromban pedig hallhatjuk Beck Zolit is, Bocskor Bíborka rendszeresen visszatérő duettpartnerét is.

A zenekar és Tóth Krisztina együttműködése nem újkeletű, először 2018-ban, egy MüPás fellépés apropóján találtak egymásra. A mostani az egymásra találás csúcspontjának mondható, hiszen egy 8 dalos, egész lemeznyi anyagot adott ki a zenekar gyakorlatilag a karácsonyfa alá. A dalok közül ismerős lehet már A te neved és a Beszélek című, amiket már korábban videoklippel együtt jelentetett meg a csapat. A Titkos életem Toldi Miklós producerkedése mellett látott napvilágot, Szabó Szebasztian masterelte, a borító grafikáját pedig Balázs Soma jegyzi. Itt tudjátok meghallgatni:

A Magashegyi egyébként is elég aktív volt ebben a furcsa évben, legutóbb a Viszlát, szomorúság című, a közhangulattal szembemenően vidám dal kapcsán hallattak magukról.