10 nap, és itt vannak az országgyűlési választások. Általában távol áll a m.a.csektól a direkt politizálás, de ebben a jelenlegi helyzetben mi sem szeretnénk már csendben maradni. A nap mint nap megjelenő újabb szorongató hírek mellett egyre nehezebba mindennapjainkra fókuszálni, miközben az élet mégis halad minden szokásos és szokatlan történésével együtt. Ha hasonlóan éreztek, és bennetek is tetőfokára hágott már a szorongás, kitartást küldünk és mindenkit arra buzdítunk, hogy menjen el április 12-én szavazni – ennél többet most nemigen tehetünk, ez viszont kötelességünk. Amíg pedig csak várakozni tudunk, addig még valamit küldünk: jó zenéket. A választás megfontolásához, a szavazásra való sétához és az eredményre váráshoz úgy gondoltuk, jól jöhet kedvenc zenekarainktól egy csokor dal, amik hol csendesebben, hol egészen forradalmin pezsdítik fel szívünket.

Szóval, nyilván a magyar alter zenekarok dalai is rendszeresen reflektálnak arra a közegre, amiben születnek, úgyhogy bőven találhatunk az aktuális közhangulatot, rendszert leíró szösszenetekre, mégha néha a sorok között kell is ehhez olvasni. Csodálatos nyitódal az Esti Kornéltól az Új honfoglalás, aminek csendes, de sokatmondó állításaitól mindig libabőrösek leszünk. Sokunk mostani gondolatait nagyon jól leírja a Carson Comától a Purgatórium, ami a se nem elég jó, se nem elég rossz helyzetet megfogalmazza, amiben élünk és hasonlóan melankolikus, beletörődő a Blahalousiana Nem hittek Lenonnak című szerzeménye is. Eggyel már dühösebb a 30Y-tól az Éhezők jóllakottak, és ebbe már egy kis önostorozás is beleíródott. A hasonló, nyomott vibe miatt a Takarj el is ideillik, (szintén Esti Kornél), ami a befelé, párkapcsolatba fordulást találja megoldásként a külső bizonytalanságra. És ha már kétszer Esti, a Lázár tesóktól is van két dal, amit besorolnánk ebbe a listába: a Szabadon él, és az Az nem szabadság (már címeiben is milyen szép pár!), amivel már az egyértelműen forradalmibb irányba állítjuk magunkat. Szóval, izzítsuk be a tüzet: jöjjön Péterfy Boriéktól a Szikra, majd a Carson Comától a Feldobom a követ, ezt nem hiszem hogy különösebben magyarázni kell, ahogy az Elefánttól a Tizenhatot sem. Nem feledkezhetünk el a Quimby Forradalmáról sem, ahogy a Galaxisok Örökre elég volt ebből című szerzeménye is egyértelmű versenyző a listán. és nekem egyfajta forradalmi tetőpont bárhol, bármikor, bármilyen témában Kollár-Klemencz Lacitól az Ég az erdő is. És ha már Kollár, a Kistehén verziós Ezt is elviszem magammal klasszikusát sem lehet kihagyni egy ilyen listáról, a végére pedig cseresznye a tortszeleten: a Van egy ország Erdős Virág előadásában. Mindenki döntse el, milyenben szeretne élni.