Nagy büszkeség, hogy ezen a héten a Quimby.hu/” target=”_blank” rel=”noopener noreferrer”>Quimby zenekart látjuk vendégül a s(o)unday sessionsben, nem is akárhogy: egy nagyon különleges videón tudjuk egy picit kevésbé megszokott arcukat megmutatni. A zenekar egyébként így év elején éppen túl van a nagy ünnepek alatti hajtáson, hiszen teltházas koncertet adtak év végén és az év első napján is a fővárosban, most viszont áprilisig nélkülözniük kell őket a rajongóknak. Arról, hogy mit csinálnak ezalatt a tagok, és hogy miért is volt olyan emlékezetes a forgatás a soundcity szegeddel, Varga Livius mesélt nekünk.

Mesélj, milyen volt maga a forgatás a s(o)undcity szegeddel?

Enyhén szólva kalandos! (nevet) Mielőtt megérkeztünk, úgy tudtuk, hogy minden lesz a helyszínen, például pianínó, meg egy kis színpad, megfelelő világítással, satöbbi satöbbi. De odaérve kiderült, hogy közben a pianínó átkerült a közeli színházba, a világítás le volt bontva, szóval nem pont az előre vártak voltak a körülmények. Cserébe viszont mindenki nagyon segítőkész volt, így elkezdtünk tanakodni, hogy hova menjünk, a mosdótól a padlásig és a színházig mindent bejártunk, hogy hol is legyen a felvétel. Végül kitaláltuk, hogy legyen a zenekari öltöző, mert ott körbe tudunk ülni, de ott meg ugye nemhogy pianínó, de más hangszerek sem igen voltak illetve fértek be, így ott helyben, saját magunknak kellett kitalálni a hangszerelést. A billentyű élből ugrott a helyszűke miatt, a mikrofon a Tibinek az egyik ordibátora lett, az a pisztolyszerű, amit ripsz-ropsz módon rögzítettünk valamilyen állványra, a Mikuli Feri pet-palackokon játszott, illetve a radiátor rácsain is képzett hangokat, Dodi behozta a legkisebb trombitáját, szóval összességében szerintem enyhén dilinyós zenekarnak nézhettünk ki! (nevet)

Improvizáltatok akkor minden szempontból.

Hát magas szinteken! (nevet) Még szerencse, hogy a Ventilátor bluest, amit választottunk a videóra, olyan régóta játsszuk, hogy tulajdonképpen fésűn és selyempapíron is el tudtuk volna játszani, meg amúgyis, mindenki feltalálta magát: egyszerűen kerestünk magunknak elfoglaltságot, hangszert, szórakozást. Bent voltunk ebben a kicsi térben, szóval olyan érzés volt, mintha harcosok lennénk, és vállt vállnak vetve megküzdöttünk a hangokért, igen jó hangulatban! (nevet)

Például a soundcityt, vagy más magyar zenei feltörekvő kezdeményezéseket, felületeket mennyire figyelitek, és mennyire fontos nektek, hogy mellé álljatok ezeknek?

Ez úgy van, hogy ezeket jobbról-balról halljuk. Nem mondanám, hogy én például ezeket kifejezetten kikutatom, mert már akkora az információs zaj, hogy én bevállalom, erre képtelen vagyok, ennek szerintem csak az illuziója lehet meg. De ha valamire megkérnek minket, vagy szóba jön konkrétan, utánanézünk, és erről például úgy találtuk, hogy ez egy nagyszerű dolog, amibe érdemes belefogni nekünk is.

És zenekar-ügyileg? A kisebb, új zenekarokat mennyire figyelitek, mondjuk előzenekari szemszögből?

Ez is változó. Van olyan, hogy valaki jelentkezik, őket meghallgatjuk, van akit koncerten látunk, mondjuk fesztiválon egy kisebb színpadon, vagy egy klubban, vagy valamelyik barátunk mondja egy barátunknak, hogy ezt hallgasd meg. Nincs is egyébként állandó előzenekarunk, pont ezért, mert szeretjük, amikor lehetőségünk van arra, hogy valakit megmutassunk, jó ezt többféle embernek biztosítani. Emlékszünk még azokra az időkre, amikor nekünk is nagyszerű lehetőségek voltak ezek, vagy lehettek volna! (nevet)

A Quimbyvel a két ünnep között és január elsején is felléptetek, most pedig tavaszig egyfajta szünetre vonultok, legalábbis a magyközönség számára.

Így van, ez most egy rekreációs időszak. Mindenki elmehet metszegetni a növényeit, a többi zenekarát puccba vágni, illetve lehet a gyerekeket nevelgetni és nézni a csodálatosan enyhe tavaszt az idén télen.

Az igazi tavaszban pedig először majd európai nagyvárosokban tértek vissza koncertezni, a következő budapesti nagy durranásig. Külföldön is jellemzően magyar a közönség, vagy hogy kell ezt elképzelni?

Vegyes, de persze, valóban amellett, hogy egyre több olyan emberrel találkozunk, akiket már egyszer elhívtak magyarok, és már a magyar ismerőseik nélkül is eljönnek, zömmel tényleg magyar a közönség. Talán Hollandiában jön a legtöbb nem magyar, illetve Londonban, de nehéz ezt megsaccolni, évről évre változnak az arányok. Aztán szép honunkba majd április elején térünk vissza, 6-án ( és azóta kiderült, hogy 5-én is –  szerk. ) az A38-on koncertezünk!