2019. július 18.

Személyes utakon barangol A Bence kalandjai

Jobbágy Bence a Muriel, a Kodachrome és a Kamikaze Scotsmen gitárosa, énekese. Nem rég szóló projektbe kezdett: nyitott egy platformot, ahol a saját dalai, a saját hangján szólalnak meg. Ez A Bence kalandjai, ezt szeretnénk most Nektek megmutatni!

A főhős szavaival élve:

“Azért kezdtem el A Bence kalandjait, mert szerettem volna egy külön bejáratú kis zenei világot. A sok zenekarozás mellett valamit, ami kevésbé tervezett. Ahol örömmel csetlek és botlok azon az úton, ami oda vezet, hogy jó dalokat írjak. Sokáig tartott eljutnom idáig, hogy meg tudjam, vagy leginkább meg merjem írni a saját szövegeimet, vagy hogy elfogadjam a saját énekhangom. Ez a fejlődés motivál. A felvételeknél is arra törekszem, hogy minél természetesebbek legyenek, visszaadják azt, ahogy akkor ott eljátszottam a dalt. Nem polírozgatom őket, maradjanak csak szépen a hibák is, ahol vannak. Ez egy ilyen őszinte cucc, magamnak. Amit aztán persze boldogan mutogatok másoknak.” 

Ez pedig a legújabb dala:

Itt tudjátok követni, itt pedig még több zenét hallgatni tőle!