2020. június 22.

Lemezpremier + dalról dalra: bemutatkozik a Shed

Ahogy időről időre megszokhattátok, most ismét egy teljesen friss zenekart és az ő teljesen friss zenéjüket mutatjuk meg Nektek. Mai premierünkben ismerkedjetek meg a Shed zenekarral és első albumukkal, vagyis egészen pontosan 5+6 dallal, hiszen az anyagot a fiúk egyben jelentetik meg, de két részre bontva. A cikk végén dalról dalra sztorikat is találtok!

A srácok a zenekari bemutatkozást nem bonyolították túl, miért is tették volna. Íme: “A shed egy zenekar. A zenekarok pedig zenélnek. Igazából tulajdonképpen azért is lett a zenekar, mert volt három srác, akik úgy gondolták (gondolják), hogy zenélni szeretnének. És miért ne zenélnének. Merthogy zenélni úgy amúgy egy jó dolog. Jó dolog ott állni a színpadon, és nézni, ahogy az emberek elvesznek a zenében. Kicsit azt is szeretnénk, hogyha valaki mondjuk száz év múlva visszatekint a magyar zenére, és esetleg a mi dalainkat hallgatja, akkor azt mondja, hogy ez bazmeg.. na ez bazmeg zene.

 A Gazdag Botond – ének, gitár, Szentirmay Bánk – basszusgitár és
Szolnoki Barna – dob felállású csapat a dalszerzésről és a most megjelenő dalokról így nyilatkozott: “A dalokat általában a Botond (Dodi) írja. Illetve mondhatjuk azt is, hogy a dalok a Dodi által íródnak. Aztán amint ő kész van, elhozza nekünk a próbákra, ott pedig mindenki hozzáadja a saját elképzelését, és addig gyúrjuk őket, ameddig el nem nyerik azt a formát, amiről úgy érezzük, hogy az az övék. Szóval igazából nagy tudatosság nincsen a dalírásban, a címek is nagyrészt munkacímek, amik úgy ráragadtak a dalokra, hogy fura lenne máshogy hivatkozni rájuk.

A felvételek egyébként Pécsen, a Cedar Knoll próbatermében készültek. Arról pedig, hogy miért EP1 és EP2 néven látnak napvilágot, az alábbiakban mesélnek: “Az évek során összegyűlt egy nagylemeznyi dal, viszont ezek a dalok nem függnek annyira össze, hogy egy nagyobb egységet alkossanak. Így azt találtuk ki, hogy ugyan egyben, de két kislemezre osztva adjuk ki őket, EP1 és EP2 címmel. Az EP1 inkább dokumentációs céllal lett összerakva. Általában véve mondhatjuk, hogy a régebben íródott dalok kaptak itt helyet, amik ugyan nem igazán függnek össze, cserébe viszont szerintünk nagyon jól bemutatják azt, hogy milyen volt a shed a létének az elején, és azt az utat, amit az évek során bejárt. Ez tényleg inkább arról szól, hogy a shed milyen volt, és hogy milyen más zenekarok hatottak rá, amiket mi szerettünk-szeretünk, és akik miatt most ott vagyunk, ahol, akik miatt a zenei ízlésünk olyan amilyen. Mondhatjuk egyfajta útkeresésnek is. Az EP2 pedig tekinthető annak az útnak az elejének, amin most elkezdtünk menni, mint zenekar. Leraktuk a pakkot, amit az EP1-el csináltunk, az ott megvan, és megyünk tovább ezen az úton, amiről mi úgy érezzük, hogy igen, erre fele kell tovább menni. A csodaszép lemezborítókat pedig egyébként Frech Lili, a dalok illusztrációi pedig Gerencsér Luca készítette. Külön köszi még Tóth Barbinak, aki minden kérdésben is a segítségünkre volt.”

Szóval, mindkét EP-t alább tudjátok meghallgatni, sőt görgetve részletesebb sztorikat is olvashattok a dalokhoz!

EP1

intro- Élet

Az intro az úgy lett, hogy akartunk egy koncertkezdő számot, ami menőn hangzik, a Dodinak pedig volt ez a gitártémája, de valahogy nem működött a tudatosság és nem lett belőle dal, viszont az Élethez illet, ami már előbb megvolt, úgyhogy összetettük a kettőt. Az Élet pedig talán az egyik legrégebbi dal. A gitártéma már régebben megvolt, a szöveg pedig egy orfűi osztálykiránduláson íródott, ahol egyik este a Bánk (a basszeros) elejtett egy mondatot, hogy ő kicsit álmos. És talán kicsit részeg. A Botinál klikkelt valami, kihozta gyorsan a gitárját, és megíródott a dal, annak az orfűi éjszakának a hangulatában.

Kutyából szalonna

Ezt annyira nem is tudjuk már hogyan íródott. Talán a szöveg volt először, zenei ötlet nem is volt hozzá. Aztán egy abaligeti nyaraláson a Boti eltűnt tíz percre, és a kész dallal jött vissza. Ami dal szintén inkább íródott, és nem írtuk. Ez mondjuk elmondható a legtöbb dalunkról zeneileg és szövegileg is. Az utolsó versszak meg egy King Gizzard utalás.

Megmentős

A Megmentős az egy story dal. Meghallgatod, és tudod, mi van. Van benne valóság, van benne kitaláció. De azt nem mondjuk el, mi az igazság, és mi a fantázia.  Zeneileg pedig egyszerű, mint a faék.

Részegek

A legrégebbi dal a lemezen. Olyan régi, hogy többet nem is mondunk róla.

Átvezetős

Az Átvezetős nagy része egy este alatt íródott. A szövegnek nincsen nagyon jelentése, mindenki azt ért bele, ami jólesik, inkább annak az estének a hangulatát fogja meg. Nem egy nagyon bonyolult dal. Itt is már régebb óta megvolt a refrén gitár része, egy másik dalból, de aztán az Átvezetős lett belőle. Amúgy azért Átvezetős, mert a Bánknak az volt az első reakciója, hogy mennyi bridge rész van benne, és ez rajta maradt a számon. 

EP2

Magyalkoszorú – Vihar

A Magyal az első olyan dal a lemezen, aminek nem a Botond írta a szövegét, hanem egy évfolyamtársunk verse még gimiből. A Dodi megtalálta valahol, éppen új húrok voltak a gitárján, szóval úgy volt vele, hogy na, akkor ő most ezt megzenésíti, és ez lett belőle. Aztán jött a Vihar és egyszer csak észrevettük, hogy ugyanaz az akkordsor, és összeraktuk a kettőt.  

Elvont

Az egész storyt leírni valószínűleg felesleges, nem véletlenül „Elvont” a dal címe. Szeretnénk meghagyni a befogadónak, hogy a saját értelmezését hallja bele a dalba. De ha kíváncsiak vagytok, akkor arról a félelemről szól, hogy az ember barátai, ahogy a maguk útján fejlődnek, hátrahagyják a költői ént. A dal intrója amúgy versszaknak, vagy refrénnek íródott, de rájöttünk, hogy valószínűleg mindkettőnek túl bonyolult, és intró lett belőle.

3/1 – 3/2

Ez egy három részes daltrilógia, aminek még hiányzik a harmadik része. Csak hogy értsétek a címeket. A 3/1 témája már korábban létezett, és egyszerűen muszáj volt belőle dalt csinálni, de szöveg nem volt hozzá, úgyhogy félre lett rakva. És akkor jött a 3/2, ami az addigi shedhez képest egy nagyon új valami volt. Van ez a bolygó körüli gondolkodó story, amiben ugye ottvan ez a valami, ami lejön és elpusztítja a Földet. És ez hozta magával az ötletet, hogy csinálni kéne egy dal trilógiát. Amiből az első szám (3/1) visszatér ahhoz a régen félretett gitártémához. A 3/3 pedig majd egyszer, ha megíródik lesz.

Újdal

Az EP2-n a második dal, aminek nem a Dodi írta szövegét, hanem a Heidi. Van Pécsen a Nick udvar, ahova mi nagyon szeretünk járni kiállítás megnyitókra, meg úgy amúgy is. A szöveg pedig egy ottani várakozós, magányos hangulatot ír le.  A zenét mi meg tulajdonképpen csak köréírtuk. Mikor jött a Barna, akkor kicsit átalakult, mert először valahogy nem tudtuk megfogni, de aztán meg mégis egyszercsak valamelyik próbán sikerült.  És azóta az egyik kedvencünk.