A fesztivál 3. napjára ráfordulva már ránk fér egy kis plusz energia, főleg a tegnapi csendes, ám hosszú órákig tartó eső után. Így a mai nagyszínpados zenekarok frontjai közül a mindig kirobbanó formában lévő Péterfy Borit faggattuk ki #hangolódó interjúnkban, aki pandémia okozta nehézségekről és színházi szerepeiről is őszintén mesélt nekünk.

Hogy vagy, milyen a nyarad így, hogy végre tele a naptár fellépésekkel?

Nagyon szuper! Nem mondom,hogy nem fárasztó, mert meg kell osztanom magam, és amikor nem színház és nem koncert van, rohanok vissza a családanya szerepbe, és törlesztem az előtte lévő napokat, amikor nem voltam… (nevet) De nagyon élvezem, nagyon boldog vagyok.

A karantén időszakhoz képest most beindult az életed rendesen, például volt olyan napod, hogy dupla színházi előadást aztán még egy is koncertet nyomtál. Ez azért még hozzád is durvának hangzik!

Igen, bevállaltam egy ilyet Ördögkatlanon, mert egyszerűen nem lehetett máshogy megoldani. Akkora ott az érdeklődés hál’ istennek az előadásokra, hogy mindenből legalább kettőt kell játszani. Amit játszottam, az Apád előtt ne vetkőzz ráadásul életem egyik legnehezebb szerepe, amire szintén sokkoló volt az érdeklődés,a várólistások tömött sorokban álltak a bejáratnál. A koncertet sem lehetett máskorra egyeztetni, úgyhogy sehogy se jött ki máshogy a matek, nagyon kemény nap volt!

A karantén alatti interjúidban többször előkerült, amin én meglepődtem, hogy eddig is úgy álltál minden koncerthez, mintha az utolsó lenne, hogy kihozd magadból a maximumot. Most, hogy már konkrétan átélted ezt az “utolsó” élményét, gondolom még inkább úgy vagy vele, hogy mindent meg kell csinálni, amíg lehet.

Persze, abszolút ez van. Nagyon kemény volt ez az egy év leállás, és bennem most az működik, hogy bírni kell. Ha most vannak lehetőségek, akkor azokat meg kell ragadni, és csinálni kell, ki tudja mi lesz?! (nevet)

Ha jól emlékszem nyár elején éppen a MiniFishingen volt a legeslegelső koncerted a kényszerszünet után, az milyen volt? Amúgy is nagyon energikus frontasszony vagy, ott szinte szétrobbantál a színpadon.

Hát igen, eufórikus volt az a koncert! Egyrészt maga az egész MiniFishing annyira jó volt, én a szervezők helyébe ezt az egészet meg is tartanám! Iszonyú jó élmény volt, hogy ugyanazon a helyszínen, ahol máskor hömpölygő tömeg szokott lenni, most pont nagyon átláthatóan kellemes embertömeg volt, és az egésznek volt egy nagyon jó hangulata. A közönségen érződött az az eksztázis, hogy végre kiszabadultunk, végre együtt vagyunk, ráadásul koncerteket is hallgathatunk, és a backstageben a zenekarok között is ugyanez a hangulat uralkodott. Nagyon nagy élmény volt az egész. 

A közönségbe is bemásztál azon a MiniFishinges koncerten, illetve azokon is amiken én voltam még nyáron, de mintha már nem hívnál fel szerencsés pasikat a színpadra a Tíz perc szerelemre – ezt a mendzser mondta, hogy a járvány miatt már nem kéne, vagy csak óvatosabb lettél?

Nem, nem, egyik sincs, én a színpadon azt csinálok amit akarok! A menedzser ebbe nem szólhat bele, és olyan sincs, hogy “fel szoktam hívni” embereket, hanem előfordult, hogy igen, arra a konkrét dalra felhívtam valakit, de azt a számot most pont nem játsszuk. Nem szeretek ennyire ragaszkodni koreográfiákhoz, hogy itt ez van mindig, ott meg az, hanem próbálom magamat is mindig meglepni és mindig új dolgokat csinálni, muszáj is ennyi év után.

Mit jelent neked, illetve a Love Bandnek a Fishing, kedves a szíveteknek?

Igen. Azért lett a Fishing szerintem ennyire különleges, mert bár utálom ezeket a kategóriákat, mint underground, meg ilyen meg olyan, de azért eléggé érezhető, hogy a fesztiválok ugyanúgy, mint a magyar zenei piac és a magyar zenei kultúra, az utóbbi években egy másfajta hangulat felé mentek. A rádiókban is az egyszerűbb popzenét játszó zenekarok pörögnek, és minden zenekarnak, ami más, gondolkodó, nevezzük akkor undergroundnak jobb híján, bár szerintem alapvetően hülyeségek ezek a kategóriák, nagyon lecsökkent a lehetősége. Egyre jobban eluralkodik minden területen az ízléstelenség, és a Fishing egy olyan védőbástya, ahol semmi ilyesmivel nem találkozik az ember. Nagyon megbecsüli ezért minden hozzánk hasonló zenekar a Fishinget. A közönség is tisztában van ezzel, így aki ide jön, az csak erre jön, és mi is otthon érezzük magunkat. 

Szereted a fesztiválokat, mint közönség is, van amikor lent maradsz kicsit akár szórakozni is?

Régebben talán volt, de most például a Fishinggel együtt én hét napot végigtolok, szóval erre olyan sok lehetőség nincsen. Mi már a másik oldalon vagyunk jó pár éve, és ez azt jelenti, hogy nem tudunk egyszerre szórakozni vágyó közönség is lenni és állni is a színpadon, ez a kettő annyira nem összeeegyeztethető. (nevet)

Milyen projektek vannak még idén, illetve meddig látod most a koncerteket és más fellépéseket előre?

December végéig nekem tele van a naptáram, úgyhogy én addig levegőt venni nem fogok tudni jelen állás szerint, dehát majd meglátjuk, keringenek már ezek a furcsán szárnyra kapó szeptemberi és októberi dátumok, hogy mikortól lesz megint a nagy semmi… Minden esetre most még úgy néz ki sok koncert lesz, meg van egy másfél éve eltolt külföldi turné is, a régi kedvenc csapatommal, a Protonnal, ami már nagyon jó lenne, ha összejönne! Ez a Mundruczó Kornél társulata, amiben átvettem egy szerepet a Látszatélet című fantasztikus előadásban, amivel pont tavaly márciusban, a járvány elején mentünk volna Rómába, ezt pótolnánk most be. Emellett színházban az Átriumban leszek még, megy a Mefisztó meg az Öldöklés istene, az Apád előtt ne vetkőzz pedig a Jurányiban. A Katona József Színház egyik darabját is felújítjuk a Kaukázusi Krétakörrel, mert van egy januári meghívásunk Torinoba, és elvileg lesz egy új premierem is a Trojka színházzal tavasszal.

Hogy bírod ezt a sok tologatást, áttervezést, amit a járvány hozott?

Ez borzasztó idegőrlő! Főleg nekem, aki két pályán mozgok egyszerre, és mindkét pálya üti egymást olyan szempontból, hogy nem az van, hogy napközben csinálok valamit, és bármikor koncertezek este, hanem a színház is egy esti műfaj nyilván, amihez a kapcsoldó próbafolyamat is általában egész embert kíván. Én azt megszoktam, hogy mindig iszonyatosan előre kell tervezni, de gyakorlatilag az elmúlt másfél év azzal telt, hogy tervezés, iszonyú vért izzadós egyeztetés, áttervezés, majd két szék között a pad alá esés – és ez iszonyatosan idegőrlő volt.

Az utolsó lemezeteket, a Szikrát a karantén szülte, és bár még be se lett mutatva hivatalosan (november Akvárium), már több mint egy éve, hogy megjelent. A háttérben már készülnek azóta újabb dalok is?

Nem, zenekarként most koncertezünk elsősorban, és örülünk ennek! Akkora kötéltánc volt most ez az időszak nekünk, művészeknek, hogy szerintem már az is szuper, hogy egyáltalán egyben maradtunk, és egyik tag, vagy a stábból se mondta azt senki, hogy mostantól mást fog csinálni, mert éhen hal ebben az egészben. Terveink persze mindig vannak, főleg a Tövisházi Ambrus, a zenekarvezető az, aki erre mindig nagyon figyel, hogy rövidebb-hosszabb távon is mindig legyen valami újdonság körülöttünk, de jelen helyzetben most egy zenekarnak annál nagyobb terv, mint hogy a következő koncertjét meg tudja tartani, nem kell szerintem! (nevet)