Március 18-án jelent meg az Esti Kornél ’Nyitva hagytam’ című új lemeze, most elkaptuk a fiúkat a május 19-ei Budapest Park lemezbemutató előtt, hogy meséljenek róla egy kicsit. Dalról dalra kérdeztük Dodit és Áront.

Milyen új dolgokat próbáltatok ki, amit eddig még nem?

Bodor Áron: Inkább a munkamódszer volt más. A covid alatt szinte végtelen időnk volt az Itt maradtam az éjszakában lemez felvételére, és az igény is felmerült bennünk, hogy többet foglalkozzunk a dalokkal. Ipsziék előtte hívtak meg minket a ZAJZAJZAJ-ba, úgyhogy a ZZZ stúdióban is több időnk volt kísérletezni. Ezt a szellemiséget örökölte a Nyitva hagytam, bátrabban vizsgáltuk felül a dalok megelőző változatait, többet gondolkodtunk rajtuk, mint a korábbi sorlemezeken.

Lázár Dodi: Az egyik legmarkánsabb újdonság az a szövegek szinte teljesen közösen megalkotása. Sorról sorra együtt agyaltunk és dolgoztunk Áronnal, a kreatív folyamat végén Imivel is kiegészülve. Ez a metódus nagyon nagy fokú bizalmat és barátságot feltételez, ami szerencsére nálunk adott. A másik újdonság a szintik nagyobb mértékű használata, ez korábban ennyire intenzíven nem volt jelen.

Mennyi időt szántatok rá intenzíven? Kik voltak segítségetekre?

Dodi: A lemezanyag kb. egy év intenzív munka eredménye, de azt hiszem, az elmúlt három évben gyűlt hozzá össze a mentális muníció. A ZZZ közösség nagyon sokat segített, külön kiemelve Koncz Balázst, Beck Zazát, akik mind fontos gyakorlati és szellemi segítők voltak a folyamatban, nem pusztán csak a stúdiót biztosították (ami persze önmagában is óriási segítség volt).

Kinek mutattátok meg először a közreműködőkön kívül?

Dodi: A családtagjaink és a stábunk hallhatta először a kész anyagot, nyilván ők állnak hozzánk a legközelebb, és minden fontosabb megjelenésnél nagyon számítunk a véleményükre.

Áron: Én szeretem kikérni a barátaim véleményét már nagyjából véglegesnek gondolt demókról is, frusztrálom is vele a többieket, akik legszívesebben csak a második remastert mutatnák meg a szüleiknek. Az Utánadnál nem emlékszem, de Csepelyi Adrit kérdeztem meg először, amikor dilemmáztunk, hogy második single-ként a Megnyertél mindent vagy az Óceánt hozzuk ki. Az elkészült lemez idő előtti megmutatását gesztusnak szántuk: egy héttel a megjelenés előtt elküldtük azoknak az ismerőseinknek, akiknél azt éreztük, hogy valamilyen módon hozzájárultak az Esti Kornél előremeneteléhez.

Megnyertél mindent

Dodi: Egy dal a hedonista, a pillanatnyi örömöket, kétes világmagyarázatokat habzsoló emberről. Azt hiszem, kicsit mindannyian ilyenek vagyunk, a dal ebből kifolyólag inkább leíró, mintsem számonkérő. Hangszerelésben a lead-témákat analóg szintik és gitárok együtt viszik, ez a megoldás sok helyen hallható a lemezen, beleszerettünk az efféle megoldásokba. A dal végét szétvokáloztuk, tudatosan széteffekteztük, az ember soha ki nem elégüléséből adódó belső káoszra utalva.

Nyitva hagytam az ajtót

Áron: Az az egyik legfontosabb elvárásunk magunkkal szemben, hogy ne Esti Kornél-generátorként működjünk, hogy csak akkor hozzunk ki új anyagot, amikor gyűlt annyi élményanyag, hogy új oldalunkat tudjuk megmutatni. Volt olyan zeneileg kész dal, amit végül azért hagytunk le róla, mert akár az Eltűnt időre is felkerülhetett volna. Persze az is fontos, hogy estikornélos, szóval önazonos legyen a dalok világa és hangzása. A Nyitva hagytam az ajtót esetében mind a kettő teljesül, az pedig, hogy ezt választottuk címadó dalnak, egyfajta állásfoglalás, hogy most még nagyobb volt az igényünk arra, hogy újat mutassunk magunkból. Ez egyszerű őszinteség, mert sokat változott a munkamódszer, sokkal többet alakultak a dalok, mint szoktak.

Világvége

Dodi: Ez egy kifejezetten zúzós dal, ami arról szól, hogy egy idő után az ember hajlamos abba a kiégett állapotba kerülni, amikor már teljesen megszokja, hogy káosz van körülötte. Egy idő után szinte otthonossá, megszokottá válik a rendkívüli állapot, a folyamatos világvége-érzés. Az ember pedig adaptálódik, beletörődik a szarba. Többek között azért nagyon nehéz elzavarni a zsarnokokat, mert egy idő után az emberek egy nem normális helyzetben is képesek hétköznapi életet élni. Aki pedig ettől rosszul érzi magát, az átkapcsol abba az állapotba, hogy felkelni sem érdemes semmiért, úgyis szar marad minden. Hát kb. ezt fogalmaztuk meg ebben a dalban, a hangszerelés pedig a káoszt próbálja alátámasztani a maga zajos, koszos elemeivel.

Voltam valaha

Dodi: Ebben a dalban azt próbáltuk megfogalmazni, hogy mennyire könnyű morálisan elbukni, saját magunk előtt is. Ebbe az irányba tolnak minket a szerepeink, amelyeket ránk aggatnak, illetve amelyeket sokszor nem is ismert mechanizmusokon keresztül magunkra veszünk és ezzel megnyomorítjuk magunkat. A végletekig megosztott társadalmi hangulatról is próbáltunk valami mondani, meggyőződésünk, hogy ez szintén nagyon pusztító hatással van úgy az egyéni mint a kollektív mentális állapotra. A verzék hip-hopos lüktetését nagyobb ívű, rockosabb refrének váltják, e kettő váltakozása adja a dal belső mozgását.  

Ébren

Áron: Egy nappal a lemez megjelenése előtt megosztottuk az Esti Kornél Közösséggel Facebookon, mert mindig szívmelengető érzés bepillantani a csoportba. Azért ezt, mert a korábban már megjelent három dalhoz képest (Utánad, Óceán, Most kéne kezdenünk) is mást akartunk mutatni, talán pont valami olyat, ami jobban visszanyúlik a gyökereinkhez, mert azok is nagyon fontosak. A jövőben is várhatóak még ilyen exluzív tartalmak, csatlakozzatok serényen! A szövegről nehéz túlzott őszinteség nélkül nyilatkozni, beszéljen önmagáért. Terápia volt nekem ezeknek a daloknak a megírása, az külön, hogy Dodival, majd Imivel közösen dolgoztunk rajtuk.

Óceán

Áron: Néztem egy interjút Josh Homme-al, ahol arról beszélt, hogy mennyire lenézte mindig azokat a zenekarokat, akik utálják magukat hallgatni, és azonnal elkapcsolnak, ha megszólalnak a rádióban, miközben a turnébuszban ülnek. Mert ő mindig a saját kedvenc zenéjét akarja megírni, olyat, amit bármikor szívesen hallgatna. És kurvára igaza van. Nekem az Óceán valami ilyesmi, zeneileg is szeretem, de a refrén utolsó sorára különösen büszke vagyok, hogy sikerül feloldani vele az önsajnáltatást, és gyakorlatilag egy ódává válik tőle a dal azokhoz, akik a végsőkig próbálnak hinni bennünk. Nekem ez nem arról szól, hogy a szívem egy gyilkos áradat, hanem arról, hogy „és mégse hagysz egyedül.”

Most kéne kezdenünk

Áron: Még gondolkodtunk, hogy kivel forgassuk a klipjét, amikor Krisi megmutatta a dalt az Utánadot rendező Mazzag Iza barátunknak. Pár nappal később kaptunk tőle egy komplett forgatókönyvet, hogy ez így bekattant neki, mit szólunk hozzá? Nagyon szerettük, alig kértünk benne változtatást. Patkós Marcit is ő javasolta, borzasztóan tehetséges csávó, legalább háromszor röhögtem el a jelenetet, annyira szerepben volt, amikor a buszmegállóban forgattunk. Egyébként itt a szöveg keletkezése konkrétumot is elárul a bizalomról Dodi meg közöttem: nekem kavarogtak akkor ilyen gondolatok a fejemben, sokat beszélgettünk róla, aztán pár nappal később ő hozott egy olyan szövegötletet, ami az én nézőpontomból íródott.

Léptek hangja

Áron: Izgalmas volt ez a nézőpont, beleképzelni magamat a csalódott fél nézőpontjába, és objektívebben, az E/1 önfelmentő szűrője nélkül nézni a költői szubjektumot. Szélesebb így a kifejezések eszköztára, a bűntudat szavakra fordítása, mert te nem beszélnél úgy magadról, hogy „émelygett a gyomrod tőlem”, de eltávolodva, E/3-ban már nem tűnik túlzásnak. A Nyitva hagytam az ajtót sokat változott az első formájához képest, de azt én hoztam, és akkor még szerepelt a szövegben, hogy „csak léptek visszhangjait hozza néha erre a szél”. Erről a sorról jutott eszembe ennek a szövegnek az ötlete.

Utánad

Dodi: „Ha besodor a vízbe a bánat, be akarok úszni utánad” – a melankolikus dallamvezetés mögötti életigenlés, mint egy nem várt mentőöv, megérkezik, körülölel és felszínen tart a legnehezebb időszakban is. Hogy ne veszítsük el azt, amink van, akik vagyunk. Az Utánad videoklipet is kapott, a zseniális HALI Productions csapatával dolgozhattunk. Az aznapi előkészületek rohamtempóban pörögtek, a felvételekre kb. egy óránk volt naplementétől számítva, hogy azok a „kék órában” foroghassanak.

Nincsen semmi rendben

Dodi: A legtöbb sláger szereti elhitetni az emberekkel, hogy minden rendben van, miközben ennél nagyobb hazugság nem is nagyon létezik. Sajnos, az a helyzet, hogy semmi nincsen rendben, miközben a technológiai boomtól azt várnánk, hogy teljesen demokratizálja az életünket, a 21. század zsarnokai háborúkat indítanak, lassan visszafordíthatatlanul elpuszítjuk a Földet, a kirekesztésnek pedig teljesen új formáit hozzuk létre. Az emberi kapcsolatokban is sok a válságjelenség, legjobb barátok feszülnek egymásnak, a társadalmi elidegenedés pedig lassan akkora közhely lesz, hogy ciki megemlíteni is. “Az voltál régen mint én, erdő egy város közepén” – a magánnyal pedig valahogyan így vagyunk. Egyszerre vagyunk a város és az erdő. 

Túlvilág

Dodi: Mi lesz a halál után? Talán a hétköznapi dolgok fognak a legjobban hiányozni. A bosszantó, de mégis élettel teli apróságok. Örökre élni, feltámadni, visszajönni pedig csak akkor van értelme, ha az ember a lelkét is tovább viheti. És persze ha a barátai, a családja is vele maradnak. A halál utáni élet, vagy az örök csend talán a legősibb témája az emberiségnek. Az elmúlt években a járványhelyzet miatt a halál és annak társadalmi-politikai-érzelmi stb. aspektusai is jobban előtérbe kerültek. A konklúzió pedig az, hogy nem nagyon tud a nyugati civilizáció mit kezdeni az elmúlással, az embernek általában csak szórványos intuíciói vannak a dologról és azokat is inkább gyorsan elhessegeti. Viszont az ezzel kapcsolatos dilemmáknak a megfogalmazása mégsem haszontalan, egy lemezzáródalt mindenképpen megérdemelt a téma részünkről.

A teljes lemez ide kattintva elérhető a YouTube-on, a Budapest Parkban pedig május 19-én élőben is meghallgathatjátok, erről részletek ide kattintva.