A MADRAPUR egy igazán friss, lendületes és odamondós zenekar. Eddig két EP-jük jelent meg, a Jóra Nap Süt és a Rosszra Hold, ezek mind bemutatkozó lemezük dalait tartalmazzák már. A soundcity:szeged-del egy finomabb felállásra hangoltak és a Kozma Mátéból és Szabados Gáborból álló párossal beszélgettünk erről és az indulásról.

Meglehetősen friss zenekar vagytok még. Volt már a soundcity:szeged-hez hasonló élményetek, utcazenélés vagy minimál akusztikus fellépés?

SZ.G: A zenekar frissességéből fakadóan nem volt még ilyen élményünk. Úgyhogy köszönjük a soundcity:szeged-nek és a Miracle Soundnak az elsőt! Szándék egyébként lenne hasonló akusztikus megmozdulásokra, de az erőforrásokat az utóbbi időben inkább a nagylemez munkálataira összpontosítottuk és a kislemezek megjelentetésére. Azt gondolom, hogy az efféle lecsupaszított előadásmódot tapasztalat és gyakorlás útján külön meg kell tanulni ugyanis ez egészen más mint a hangos zenekaros csapatás. Amint a videóból is hallatszik ez az út még előttünk áll és én személy szerint az elkövetkezendő években szeretnék is elindulni ezen.

K.M: Ezt a dalt egyébként valószínűleg soha nem fogjuk megcsinálni teljes zenekaros formában. Egy régről beragadt szerzemény ez, szerettünk volna egy olyan számot megmutatni, ami nem lesz rajta a közelgő Jóra Nap Süt, Rosszra Hold albumon. Afféle “secret song” ez, jó sok ilyen van még.

Mennyire vagytok összeszokott csapat? Jól ismertétek egymást a zenekar alakulása előtt is?

SZ.G: Hárman gyulaiak vagyunk, egy gimibe jártunk és más formációkban is zenéltünk együtt. A MADRAPUR első próbálkozásait is így hárman követtük el 2011 körül. Kérdésedre válaszolva tehát igen, eléggé összeszokott csapatról van szó. Később a békéscsabai Bence (Ferencz Bence – basszgitár) egészítette ki a bandát, de közös és folytonos egyetemi piázásoknak köszönhetően ő sem idegenként érkezett. Azt gondolom ennek a mostani négyesnek megvan a lehetősége arra, hogy jól működjön együtt. Balansz van, ami fontos.

A szövegeitekben nincs túl sok óvatosság vagy virágnyelven megfogalmazott rosszallások. Kapcsolódik vagy szükséges ez a zenétek mondanivalójához, ahhoz a legbelső üzenethez, amit kommunikálni szeretnétek a művészet által?

SZ.G: Huu. Hát én eddig nem tudtam, hogy nincs óvatosság és virágnyelvtől mentes rosszallás a szövegekben, de tetszik. Igazából fogalmam sincs milyenek ezek az írások. Ennek jellemzését inkább a hallgatóra vagy rátok bízzuk. Majd mondjátok el milyen és akkor a következő interjúnál már fogjuk tudni mit kell mondani.

Dalíráskor a legfőbb célom, hogy olyanok legyenek a szövegek, amilyen én vagyok. Illetve nem is cél ez, valami magától értetődő dolog. Magamat, a saját gondolataimat és véleményemet pötyögöm le úgy, ahogy nekem akkor éppen jólesik. Ebben az a szép, hogy idővel, ahogy a személyiségem, úgy a szövegek is változnak. A mostanában írt dalaim szövegei például még csupaszabbak, még egyenesebbek. Gondolom van ez azért is mert nagyon elkezdett nem érdekelni az, hogy mások mit gondolnak, így kompromisszumok nélkül lehetek önmagam. A még csak gondolati stádiumban lévő második album dalszövegi tehát anyaszült meztelenül fognak állni a hallgatók előtt. Reméljük tetszeni fognak! 😀

K.M: Hasonlóan működik nálam is dolog. Ha van valami belső üzenetünk akkor az ez, hogy: jöjjön, aminek jönnie kell, ne gondoljuk túl. Persze mindketten kicsit máshogy írunk, Gabi szereti végigvinni a sztorit, én inkább azt preferálom, ha hangulatában repít a szöveg, de ez is a szépsége a közös alkotásnak. Azért néha megpróbálkozom vele, hogy trendinek kéne lenni  és belecsempészek néhány budai teret és apa pálinkáját a dalokba, de aztán visszaolvasom és megálljt parancsol az önkritika.

Néhány év és gyűlölni fogjátok ezt a kérdést, de mivel most még biztosan nagyon sokan nem tudják, meg kell kérdeznem: honnan a nevetek?

K.M: Még gimiben olvastam Robert Merlétől a Madrapur című könyvet, ami egy olyan légi utazásról szól, ahol nem is tudják nagyon a szereplők, hogy hova mennek, miért mennek oda és hogy létezik-e egyáltalán az a hely. Közben jól összevesznek, kibékülnek, szóval jó sok emberi dolog történik benne. Jó lenne azt mondani, hogy azért lett ez a banda neve, mert maga a zenekarosdi is hasonló ehhez, de igazából csak jól nézett ki így leírva és kimondva is. MADRAPUR. Na, hát nem király? Azért sikerült tipikusan olyan nevet választani, amit mindig kétszer kell elmondani:

– Mi a zenekarod neve?

– MADRAPUR.

– Hogy micsoda?

Ha minden tökéletesen alakulna a zenei karrieretekben, akkor mi lenne a pályátok csúcsa? Nagyon nagyot is ér mondani!

K.M: Nekem az lenne a zenei karrier csúcsa, hogy úgy ehessek minden nap rakott brokkolit, hogy ne kelljen bejárnom dolgozni, olyat zenét játsszak, amit élvezek, ne érdekeljen, hogy milyen grafika van a zenekari promókban, ne kelljen fényképeket nézegetnem magunkról, ne fizessek a Facebooknak, hogy idegesítse az embereket az üzenőfalukon, hogy „9-én gyere a Kuplungba bulizni”, és elég legyen az, hogy csak zenét írok, zenét játszok és ez működjön. Tök jó lenne, ha mondjuk 30 év múlva képes lenne a zenei kultúra arra, hogy újra dalokról szóljon a könnyűzene, nem a promócióról, szóval 57 évesen térjünk vissza erre.

SZ.G: Az lesz a csúcs, ha 10 év múlva is létezni fog a zenekar. Én nagyon szeretném.

A MADRAPURT legközelebb november 9-én, csütörtökön láthatjátok a Kuplungban, részletekért katt ide!