A Magashegyi Underground eddigi kicsit több, mint 10 éve igen mozgalmas volt, a folktól a popon keresztül az alterig, sőt az elektronikus zene felé is kalandoztak már, miközben egyre evidensebben vannak jelen rengeteg klubban és fesztiválon is. Még az ő világukon belül is különleges, ritka alkalmak azok az esték, amikor nagyzenekarral, szimfonikus hangszereléssel lépnek fel: a MüPában, illetve egy-két szabadtéri színpadon már elcsíphettük őket így is. Nekem személy szerint szívem csücskei tőlük ezek a varázslatos hangulatú esték, így nagy örömmel kaptam az alkalmon, hogy az egészen egyedi kisugárzású Bocskor Bíborkát a mostani, minden eddiginél extrábbra ígért következő szimfonik-remix koncertjük kapcsán kifaggassam.

Készültök egy igen nagy és különleges koncertre a Kongresszusi Központban. Mesélj, hogy körvonalazódott ez?

Ez is úgy született meg, mint az eddigi szimfonikus estjeink: törekedtünk arra, hogy az aktuális gondolataink, érzéseink találkozzanak,  és szervesen kapcsolódjon szöveg, tartalom és hangulat. Nem az volt a fejünkben, hogy van egy dal, akkor azt most öltöztessük fel nyálas aurával vagy közérthető primér elemekkel. A mi szimfonikus elképzeléseink a minimáltól a grandiózusig hosszú utat járnak be, talán kísérletibbek, mint általában a mai magyar szimfonikus pop. Emellett most még konkrétan az lesz, amit az élet hozott: elkezdett érdekelni minket Tóth Krisztina világa, a szövegei, és ezt is beemeltük. A Kongresszusi Központos koncert egyébként az új bakelit lemezünk előzménye is lesz mindenek mellett.

Mióta is csináltok már ilyen jellegű koncerteket?

Ezt a koncertsorozatot akkor találtuk ki, amikor a közvetlen környezetünk még  nem bízott annyira bennünk, csak mi magunkban. Ez egy olyan metafizikai pillanat volt, amikor nagyon drukkoltam, hogy vajon bebizonyosodik-e, amit mi elképzeltünk, vagy a másik oldalnak lesz igaza, aki azt mondja, hogy mi még túl fiatalok vagyunk egy szimfonikus műsorhoz. És hál’ isten kiderült, hogy nem! A hit bizony meg tud támogatni megfoghatatlan szinteken. Azóta több szimfonikus koncertünk volt már, beltéri és szabadtéri is, mindegyik nagyon emlékezetes számomra. Amikor elkezdtük, 2011-ben, akkor még csak az MR2 Szimfonikusok voltak, mint szimfonikus pop próbálkozás. Aztán most, ha szétnézek a könnyűzenei palettán, dús a popzenei élet szimfonikus produkciók terén, sokan csinálnak szimfonikus koncerteket.

Mennyire állnak hozzád közel ezek az események?

Nézd, ez a nagyzenekaros dolog, hogy ilyen sok jó zenésszel állhatunk a színpadon, nagyon sokat jelent. Szeretném részemről maximálisan jól csinálni ezt az estet, aztán kérdés, hogy ebben a konstellációban van-e még értelme szimfonikus zenekarral koncertezni tovább.

Komolyan? Pedig szerintem baromi jól állnak neked ezek a koncertek.

Köszönöm és köszönjük szépen! Ahogy mondtam, most már majdhogynem minden zenekarnak van szimfonikus repertoárja. Ha termékké redukáljuk a zenét, akkor a polcok és boltok tele vannak ugyanazzal… Ilyenkor lépni kell, azt hiszem.

Nemrég megjelent egy remix albumutok is, az is bele lesz keverve ebbe a világba?

Talán a Kosztolányi hajszálai lesz az a dal, ami a Remix lemezről bekerülhet ebbe a repertoárba, hiszen ez egy Tóth Krisztina vers.

Térjünk még akkor vissza Tóth Krisztinára és az ő verseire. Hogy jöttek a képbe?

Nagyon régóta olvasok Tóth Krisztina szövegeket, nagyon szeretem őket, énekeltem is már az ex-Spions frontemberével, Peter Ogival, a Lassú nap versét, úgyhogy nekem ő már régóta ott van a lelkemben és a fejemben. Amikor elkezdtünk azon gondolkozni, hogy milyen kortárs költőktől kellene feldolgozni, felmerült a neve. Mondjuk tudni kell rólam, és a Magashegyiről is úgy általában, hogy semmi nem úgy működik nálunk, hogy előre el van döntve, ki van találva egy út és azt követjük. Nem vagyunk kockák, hanem inkább együtt mozgunk a saját környezetünkkel. Amikor ez a verses gondolatunk felmerült akkor Krisztina is természetszerűen adódott, hiszen női szerző, kiváló író, költő, tapasztaló, kultusz, ikon ő, akinek szépen fel lehet ölelni a verseit. Az volt a missziónk, hogy megmutassuk azt, hogy kortárs irodalmat be lehet emelni a popzenébe, úgy, hogy nem lesz ez egy száraz, modoros irodalmi megzenésítés, hanem abszolút dalként tud működni, és kortárs popzenei értékeket tud közvetíteni. 

Beck Zoli a másik ember, akinek most már egy ideje a szövegeit rendszeresen énekled, és a szimfonikus koncertek állandónak mondható vendége is.

Zoliról most közeli dimenzióból tudok beszélni, hiszen pár napja volt egy estje a TRIP hajón, amire meghívott engem is. Egészen szép találkozás volt a színpadon és azon kívül is az az este. Zoli az a mai magyar előadó, akivel el tudom és el tudtam képzelni a közösködést, hogy kiegészítsük egymást a színpadon. Amikor gondolkodtam azon legelőször, hogy milyen férfival tudnék duettet énekelni, rájöttem, hogy olyan sok olyan férfi előadó van, akinek csak racionális, modoros, a létező és nyilvánvaló érzésektől elhatárolódó személyisége van. Zoliban megvan a kellő intellektus, emellett meg az életéből merített finomság, érzékenység, és kíméletlen őszinteség. A lírai dimenzióban mi teljesen találkozunk, és nagyon örülök, hogy a Kongresszusiban is ott lesz. 

A nemrég kiadott csodaszép,  Látod című közös videótokban hogy vettétek rá, hogy játsszon a kamera előtt? Nem sokszor láttuk még őt így.

Nem kellett rávenni! Semmit nem mondtunk neki, csak hozta saját magát. Az a tér meg pillanat amiben voltunk, azt gondolom eleve meghatározott sok mindent, és az általa írt szöveg… hát igen, drámai lett. A Zoli pont mesélte a mostani már emlegetett TRIP-es koncerten is, a Látod felkonfjában, hogy tudjátok, az a templomos dal jön. Én meg mondtam, hogy hát tudod… mások összeházasodni szoktak a templomban, ellenben velünk! (nevet)

A női-férfi szerepekkel tudtok azért játszani így a színpadon és a dalokban is.

Igen, szívesen, a színpadon is és ezekben a videó lenyomatokban meg is vannak női-férfi drámák! Úgyhogy lesz válasz is egyébként a Látod című dalra, mert az inkább férfidráma. Van a Somnivore című Tóth Krisztina versre írt dal amiből a napokban kerül ki egy kis részlet videóként, megszólal a női oldal. Egy fantasztikus jelmezkészítő barátnőmmel tervezzük a díszletet a következő kliphez lesz női kórus is, mint a görög drámákban! (nevet)

Ha már említed a látványt: akár koncerteken, akár klipekben, ezeket hogyan álmodjátok meg? Mennyi a Te ötleted ezekből?

A Magashegyiben a Fűrész Gáborral szoktuk kitalálni egymást kiegészítve a látvánnyal kapcsolatos dolgokat. Nagyon hasonlóak az esztétikai elképzeléseink, úgyhogy nincs nehéz dolgunk. Amúgyis a Magashegyiben mindenkinek megvan a szerepe, Toldi Miklós írta az utóbbi időkben legtöbb dalt, nagyon friss és szuper a produceri látása, Szepesi Matyi a logisztikai részét viszi az egésznek, na ezt egészen biztosan egyikünk se tudná csinálni, úgy mint ő, én nagyon nem! (nevet) Természetesen mindegyikük zenészként is jelen van, Gábor is hihetetlenül sok hangszeren egyébként és a Tóth Krisztina dalokat is szervesen lehet hozzá kötni.

Mindig nagyon kíváncsi vagyok, miben leszel egy-egy koncerten. Konkrétan a ruháid hogy születnek?

A ruhát mindig én találom ki, már terveztem is többször. Most, a Kongresszusiban még bevallom, nem tudom, mi lesz, mert ez nagyon bonyolult kérdés! Mindig utolsó pillanatra hagyom a ruhát egyébként, mindig van több opció, hiszen sok tervező barátom van, akikkel nagyon szeretek dolgozni, ők is sokszor segítenek. Általában a koncert választja ki, az adott hangulat. Most legutóbb az Akváriumban egy lila tüll cucc volt rajtam, amit én álmodtam meg, és a Kiss Tibi, a Je Suis Belle-ből gyönyörűen kitalálta, kivitelezte. A tüll egy nagyon szép anyag,  önmagában is költészet. A Kongresszusi Központra a ruhám még képlékeny,  szimfonikus zenéhez választani extrán nehéz. Ha nagyon alkalmi ruhát veszek fel, az csak alkalmi lesz, miközben hétköznapi ruhát szintén nem tudok elképzelni abba a közegbe, mert az csak hétköznapi lesz. Amúgy is szeretem, ha színpadon egy ruha elemel a hétköznapi létezésből.

Szóba került már több szövegíró ember körülötted, muszáj rákérdeznem, hogy Te nem szoktál dalszövegeket írni? Nem énekelnéd szívesen a sajátjaidat?

Én is írtam már szövegeket, bár nem sokat, aztán mostanra az a kevés is kikopott. Nincs is bennem igyekezet most, hogy a saját szövegeimmel is próbáljam a Magashegyit még dúsítani. Sok kreatív feleadot csinálok mindig, most nem érdekel annyira a szövegírás, az utóbbi időben a legjobban az a spontán alkotás érdekel, amit a színpadon tudsz létrehozni a saját testeddel és a saját körülményeiddel. Lehet, hogy egyszer még elmerülök egyébként a szövegek világában is, de az utóbbi időben nagyon szerencsések voltunk, szöveg tekintetében minden nagyon jól jött ki.  Beck Zoli tényleg olyan szövegeket tud írni nekem és nekünk, mintha médium lenne, szerettem az összeset, amit adott.

Akkor most maga a színpadi lét, az előadóművészet foglalkoztat legjobban?

A Trafóban volt egy bemutatónk nemrég, a Heiner Mülner: Kvartett előadás, aminek kapcsán újra találkoztam a fizikai színházzal és a mozgásszínházzal, és most újra, teljes mértékben elrabolta a szívemet ez a világ. Szeretnék még ilyesmivel foglalkozni.

Honnan tudod, hogy a színpadon jót csináltál-e, sikerült-e elérned, amit szeretnél?

Akkor jó az egész, ami történik, ha úgy érzem, hogy tényleg el tudunk jutni a közönség lelkéig, és ők meg vissza tudnak jönni hozzánk. Tehát lezajlik egy csere köztünk, megtörténik a találkozás, a katarzis.

Na pont ezt szeretném tudni, hogy honnan tudod, hogy ez megtörtént-e?

Ez mindig megtörténik. Ha van 60-90-120 perced, nincs olyan, hogy ez ne történjen meg. Ennyi idő alatt meg kell csinálni a varázslatot. 

A koncert ünnepre való hangolódásnak is kiváló lesz szerintem, hogy látod? Neked milyen lesz ez az év végi időszak úgy általában?

A koncert ünnepélyessége leginkább abban áll szerintem, hogy általában a dalaink életigenlőek, de meditatívan vagy dinamikusan szomorúak. (nevet) Amikor legutóbb egy esküvői helyszínen, a Festetics Inkei kastélyban játszottunk egy gyönyörű helyen, és ott mondtam a közönségnek, hogy most következzen egy szerelmes dal, és azonnal rájöttem, hogy nekünk csak szomorú szerelmes dalaink vannak! (nevet) Talán az erőnk abban van, hogy megmutatja a zenénk azt, hogy ezeken a szomorúságokon mégis felül lehet emelkedni. Én személy szerint idén Budapesten fogok ünnepelni, a hat macskámmal és a párommal töltjük meghitten az év végét remélhetőleg. Számomra ez egy megtisztulós, befelé figyelős időszak.

A Kongresszuszi Központos Szimfonik Remix koncert eseménye itt, a zenekarral pedig maradjatok up-to-date-ek itt!