Az idő telik, a napok múlnak, a szép lányok és jófej srácok hazamennek, de az érzés megmarad. Engedjétek meg, hogy kicsikét kikeljek magamból, és leírjam: „Ez egy k*va jó hét volt!” Azt hiszem ami tegnap történt azt nem lehet szavakkal leírni. Pedig ez lenne a dolgom, hogy elolvashassátok, és ezek után ti is inkább Alterrábára látogassatok, mint máshova, de a tegnapi történésekkel nincs könnyű dolgom. Eufória. Igen, talán ez a jó kifejezés rá. Eufória.

Rutinszerű műveletekkel kezdődött ez a nap is: kávé, kifli (vagy tejjel kifli), esetleg az ős-fesztiválozóknak gyógysör és/vagy fröccs, mert az ilyenkor jót tesz mind a testnek, mind a léleknek. Egy kis séta sosem árthat meg, úgyhogy az ilyen alkalmakat kell megragadni arra, hogy körbejárjunk – és nem csak a fesztivál területén. Voltatok már Körmenden? Ha van rá lehetőségetek, akkor mindenképpen látogassatok el ide, mert egy baromi hangulatos kis városka, rengeteg jópofa, vendégszerető emberrel. Ha tehetitek, és tegyétek meg, akkor Alterrába kapcsán gyertek el ide, mert akkor az lehet a korona ékköve. Városi sétához ajánlom a Taverna nevű, kiülős helyet, ahol persze fincsi kajákat is adnak, és nem csak a kiszolgálás baráti, hanem az árak is. Ennek örömére már korán csapra is vertük az első habzó-gyöngyöző sörikénket. Egy fesztivál záró napján amúgy is figyelni kell a megfelelő adagolásra.

Odett, 30Y, Vad Fruttik, végül zárásként egy kis ugrálós PASO: ez a zárónapi felhozatal majdnem könnyet csalt a szemembe. Kedveseim, Odett nem csak gyönyörű, de a hangja is egészen megkapó, átjár és bizserget. Ott vagy a koncerten, és nem tudsz nem mozogni a zenére. Ez a csaj tud valamit.

Odett után jött a nap fénypontja, a 30Y. Hát az valami csoda ami ott volt. Mondjuk nekem személyes kedvenceim ipsziék, úgyhogy nem tagadom, részrehajló vagyok. Azért az évek, a rutin, a baromi nagy zenei tudás, és némi szerencse kellett ahoz, hogy egy fatális aggregátor leállás ne ölje meg a bulit. A következőt képzeljétek el: megy a szám, a közönség együtt énekel a zenekarral, éppen kijönnek egy refrénből, és akkor elmegy az áram. És lőn sötétség. Az emberek nagy része észre sem vette a gondot, azt hiszik, hogy minden rendben. Az egész nem volt több mint kettő perc, a tömeg közben örömujjongot, majd mivel azt hitték, hogy most jön a „közösen éneklős” rész, énekeltek tovább, mintha semmi sem történt volna. És a Zoliék úgy kihozták a helyzetből magukat, hogy ilyet még nem nagyon láttam.

Azt hinnéd, hogy ezek után nincs hova fokozni. Pedig van. Mert mikor lemegy az ipszi, jör a 20 perc átállás, ami alatt te magadhoz édesgetsz egy cserszegi házmestert, és a buli ott folytatódik ahol abbamaradt. Annyi különbséggel, hogy a „ Színpadon a Vad fruttik!!”.  Hát basszus! A bulinak úgy látszik nincsen tetőpontja. A végtelenbe és tovább, Likó Marci a kapitány!

A Vad Fruttik is egy olyan zenekar, amelyiknek a koncertjén nehéz lenne „nem csinálni semmit”, az ember vagy szétugrálja a lábait, vagy elordítja a hangját. Vagy – ha annyira szeretitek, mint én – mindkettőt egyszerre. Teljes kipusztulás. Oltárian jó zene, és kiemelkedő hangszeres tudás. Állítom, hogy benne vannak magyarországi top 5 zenekarban.

Ezek után nincs is mit mondani. Vagy így vagy úgy, de jövőre is itt a helyem. Még egyszer köszönjük a főszervezőnek, Hegének, hogy itt lehettünk. Legközelebb gyertek el mind! Na puszipacsi. Álmos el.

fotók: AlteRába