Lábas Viki az egyik legfigyelemreméltóbb fiatal magyar énekesnő: bájos és energikus, gyönyörű, de természetes, a hangja pedig azonnal megjegyezhető. Zenekarával, a Margaret Islanddel, amelyben Törőcsik Kristóffal és Füstös Bálinttal zenél, meglepően rövid idő alatt értek el viszonylagos ismertséget. Vikivel egy szép téli estén találkoztunk, és a vártnál sokkal személyesebb hangvételűre kerekedett interjúnk során nagyon sok mindent elmesélt nekünk pályakezdéséről, az őt ért hatásokról, tervekről, álmokról.

 

 

Mikor kezdtél el énekelni?

 

5 éves koromtól zenélek, 12 évig klarinétoztam, utána pedig gimiben kezdtem el énekelni. Volt egy tipikus gimis rockzenekarom, ott próbáltam inkább üvöltözni, mint énekelni… (nevet) Mellette, akkortájt talált meg a népzene, így ez a két szál egyszerre indult el az életemben: egyrészt azt hittem, hogy rocksztár vagyok, másrészt meg népdalokat kezdtem el tanulni, főleg filmzenékből átvett népdalokat. Ilyen szempontból a mai napig kilógok a népzenei szcénából, meg a népzenészek közül. Tehát az eredeti kérdésre válaszolva, 15 éves koromtól énekelek nagyjából.

 

Szerettél volna kimondottan népzenész lenni valaha?

 

Nagyon szeretek népdalokat énekelni, de népzenésznek azt hiszem, túl modern vagyok, túlságosan szeretem az új dolgokat, túl nyitott vagyok a mai világra.

Emiatt sajnos inkább rossz élményeim vannak. Az első, hogy voltam egy népzenei táborban, ahol minden este volt táncház. Én nem tudtam táncolni, kisebb koromban jazz-balettra jártam, meg szertornára, de ebben a táncban nem voltam jártas. Odamentem nadrágban, és rögtön megkaptam, hogy ilyen viseletben nőként nem idevaló vagyok. Ez volt az első élményem! Ennek ellenére táncantroplógus lettem, néprajzot végeztem az egyetemen, tehát értek hozzá papíron, de ennél mélyebben nem erőltetném ezt a világot. Szerintem, ami a Margaret Islandben megjelenik, mint népzene, az mindenkinek befogadható, bármelyik korosztály megérti, és lehet, hogy népzenei füllel egyszerűnek tűnnek a dallamok, de szerintem így lehet könnyen eljutni olyan emberekhez, akik ezekre fogékonyak, de egyébként egy népdalt nem hallgatnának meg. Ha ezáltal elindítok valakit azon az úton, amin én is elindultam, hogy elkezdtem archív felvételeket hallgatni, meg jártam adatközlő néniknél gyűjteni népdalokat, az már tök jó. Az énektanárom egyébként Szvorák Kati, ő népdalénekes, és ő nagyon nyitott volt rám a kezdetektől, pedig szőke, rövid hajjal mentem oda hozzá először, sminkben… (nevet) Úgyhogy azért jó élményeim is vannak!

 

Visszakanyarodva a gimis rockzenekarra: hogyan lett az üvöltözésből éneklés?

 

Bennem nagyon megvolt az igény, hogy tanuljak. A gimi végén úgy döntöttem, hogy mégsem biosz-kémia faktos leszek, és orvos, hanem ének faktos, és zenész. Így utolsó évben már ének faktos voltam, aztán mikor utána felköltöztem Pestre, akkor döntöttem úgy végleg, hogy ezt akarom csinálni, és elkezdtem énektanárokat keresni. Így akadtam Magyar Hajnalra, meg Szvorák Katira, egyikük, mint popzene, másikuk pedig mint népzenei oldal. Mindketten nyitottak voltak rám, és elindult ez a két vonal párhuzamosan egymás mellett: az amerikai módszert, meg a népzenei éneklést egymás mellett tanultam. Ez a kettő keveredik bennem azóta is, nagyjából másfél éve kezdem érezni, hogy jobban összeáll ez a két világ, de ez egy végtelen folyamat, szerintem halálomig fogom tanulni, hogyan kell énekelni.

 

Van női példaképed, olyan énekesnő, akire felnézel?

 

Amikor még üvöltöztem gimiben, Janis Joplin volt egyértelműen. Kicsit monoton vagyok ilyen szempontból, nem mondanám magam fanatikus rajongó alkatnak, de rá tudok kattanni valakire, akitől úgy érzem, tanulhatok. Később, olyan 4-5 éve Jessie J lett ilyen személy számomra, imádom a hajlításait, és ahogy jelen van a színpadon, mindig próbál megújulni, és nem merevedik be egyféle szerepbe. Rajta azt is látom, hogy nagyon fontos neki az önismeret, hogy folyton elemezgeti magát, és ez szerintem nagyon látszik a színpadon. Úgyhogy ők ketten talán kiemelkedően fontosak, ettől függetlenül persze nagyon sok mindenki mást is hallgatok, és mindenkitől próbálok tanulni, ellesni dolgokat, de nem utánzok, követek konkrétan senkit.

 

Neked is fontos ezek szerint az önismeret. Próbálsz erre tudatosan figyelni?

 

Anyukám pszichológus, úgyhogy el se kerülhetném a dolgot… (nevet) Persze, abszolút próbálok erre figyelni, szerintem nem is lehet más embereknek adni anélkül, hogy tisztában lennél az adott élethelyzeteddel, meg magaddal. Ez is egy út, egy folyamatos tanulás persze. Ha visszanézem a legelső Margaret Island felvételeket például, látom, hogy ott még fogalmam sem volt, hogy mit akarok, csak csináltam. De azt hiszem, hamar fel kellett vennünk a ritmust, és már ilyen viszonylag kevés idő alatt is elég sokat tudtam fejlődni ebben.

 

Férfi előadók közül van valaki, aki nagy hatással van rád vagy akivel szívesen duetteznél? Nem is olyan régen például Lócival duetteztetek (Lóci játszik zenekar).

 

A telefonomon például Macklemore van, vele nagyon szívesen dolgoznék. Szeretem azokat, akikben van szufla, energia. James Bayt és Ed Sheerant mostanában nagyon szeretem. Ed Sheeran-nel mindenképpen énekelnék. Vagy John Mayer-rel, azt mondják neki nagyon halk a hangja. Az enyémben azért van lendület, nagyon érdekes utazás lehet úgy együtt énekelni vele, hogy közben visszafogod magad, hogy ne nyomd el őt. De azért igazából annyira a női előadókra vagyok kihegyezve, hogy szinte tisztában sem vagyok azzal, hogy kik a futó férfi énekesek. (nevet) Amúgy Skrillex-szel is dologznék együtt, őt nagyon szeretem.

 

Csak hallgatni?

 

Én csinálnék is elektronikus zenét, de egy időben rájöttem, hogy nagyon szeretek magyarul énekelni, mert azt értik, azzal tudok közölni. A magyar nyelv meg inkább a rappre van kitalálva, nagyon szaggatott, keményen mondod a szótagokat. Erre a lágy folkos popzenére nagyon nehéz átültetni. Mi is általában azzal vagyunk gondban, hogy nagyon hosszú magánhangzókkal dolgozunk. Így hogyan találsz ki annyi szót, amiben hosszú a magánhangzó, vagy éppen úgy tudod elnyújtani?

 

Szereted azt az életformát, ami a zenekarosdival jár?

 

Imádom! Elég rapszodikus személyiség vagyok, de az biztos, hogy nem tudnék semmi mást csinálni. Dolgoztam már sok mást is, de egyértelműen ez való nekem, ezt szeretem a legjobban. Balatoni lány vagyok, úgyhogy a legelső munkám autómosás volt Fonyódon. Utána dolgoztam fagyizóban, étteremben, Budapesten is voltam pultos, de ezeket hosszú ideig nem bírnám, nem is bírtam. Az éneklés meg igaziból már ezek mellett is jelen volt az életemben, főleg onnantól, hogy felköltöztem Pestre, és megismertem a zenésztársadalmat, már ehhez kapcsolódó munkáim is voltak: vokáloztam, a háttérfolyamatokba is belefolytam.

 

Mi lenne a hobbid, ha napi nyolc órában énekelned kellene?

 

Az a baj, hogy annyira nem tudok elképzelni mást…

 

Hobbiból is énekelnél?

 

Igen. Aztán, ha már nagyon nem, akkor az a másik álmom, hogyha nem itt énekelnék, akkor énekelnék máshol. Ha nagyon nem menne semmi, és kitagadnának az országból, akkor elmennék, mondjuk Londonba vagy a Broadway-ra az Oroszlánkirály-ba az utolsó szerepet is elénekelni. De az a lényeg, hogy kreatív legyen, hogy alkotni lehessen benne. Amiben nincsen kreativitás, vagy amiben nincs innovációs lehetőség, hogy fejlődj folyamatosan és alkoss, abban én meghalok. Igazából nem is szeretnék ilyenekbe belegondolni, ez a terv van, az éneklés.

 

A srácokkal hogy találtatok egymásra?

 

Ez is a Balatonhoz köthető, ott találkoztunk először, egy zenei tehetségkutatón. Ők is az előző zenekarukkal voltak, meg én is. Ők láttak meg engem, és Bálint jött oda hozzám, ő volt a bátrabb… (nevet) Aztán kiderült, hogy bár nem ismertük egymást korábban, együtt voltunk például Muse koncerten is. A nemlétező véletlenek végül meg aztán tényleg összehoztak minket, és amikor vége lett az előző zenekaromnak, megkerestek facebookon, küldtek dalokat is. Nekem megtetszettek, megkapott bennük valami, úgyhogy mondtam, hogy próbáljuk meg. Az első próbán annyira zavarban voltunk, hogy egy dalt játszottunk egész végig, egy órán keresztül! (nevet) Aztán később, ahogy már megismertük egymást, kiderült, hogy Bálinttal például egy nap különbséggel születtünk. Amúgy mindhárman elég különbözőek vagyunk, de azért lelki világban mégis hasonlóak.

 

 

A turnékat hogyan éled meg? Nőként mennyivel nehezebb szerinted?

 

Jól, én imádok turnézni. Nekem világ életemben vándorcigány életem volt, a klarinét miatt. Benne voltam egy fúvószenekarban kiskoromtól fogva, és elég sok helyre mentünk Európában és a környező országokban is. 6 éves korom óta úton vagyok, úgyhogy ez nem annyira megerőltető. Nyilván hatalmas tolerancia kell hozzá, meg nőként nem mindig olyan egyszerű minden helyzetet megélni, amikor nem olyanok a körülmények, meg a higiénia. De ehhez is kreativitás kell, hogy ezeket megoldd. Nagyjából azért sikerül, a fiúk pedig nagyon jó fejek és mindenben támogatnak. Vannak nehéz pillanatok, de szerintem az meg ahhoz kell, hogy utólag rájöjj arra, hogy hülye voltál, vagy hanyag, vagy lusta, vagy akármi. Úgyhogy én bírom, és úgy érzem, hogy együtt is bírjuk és toleránsak vagyunk egymással szemben. Ami pedig negatív azt próbáljuk megoldani kreatív dolgokkal.

 

Anyukád, vagy a családod mit szól hozzá, hogy ennyit vagy távol?

 

Tolerálja, de persze érzem rajta, hogy nagyon hiányzom neki. De tudja, hogy ha megyek, akkor megyek, és olyankor sajnos nem lehet elérni. Ezt már elfogadta. Azt hiszem 10 évesen voltam először olyan túrán, ami két hétig tartott. Prágában voltunk a fúvószenekarral. Fel kellett volna hívnom, amikor odaértünk, hogy Prágában vagyunk, de én akkor hívtam fel, amikor már hazaértünk, így két hétig semmit nem tudott rólam. Úgyhogy már azóta edzésben van. A családom egyébként nem igazán ért ahhoz, amit én csinálok. Néha feljön családi ebédkor, hogy mi miért van, és mi miért most dolgozunk azon, ami három hónap múlva vagy fél év múlva jön ki, de nem nagyon értik. Távol áll tőlük, teljesen más világ és ezt megértem. Ez nem olyan dolog, amit most csinálsz és tudod, hogy ennek ma meglesz az eredménye, vagy holnap, vagy egy hét múlva. Vagy lesz eredménye, vagy nem. Hogyha összejön, akkor sem tudod, hogy annak lesz-e sikere vagy nem, ez elég ingoványos talaj. Általában eljönnek koncertre, és akkor látnak minket.

Én amúgy sose voltam lázadó kamasz, anyukám mindig mondja is, hogy hálát ad ezért. Lehet, hogy a színpadon éltem ki magam mindig. Amúgy elég szégyellős vagyok, főleg mondjuk kamasz koromban voltam az a színpadon kívül mindenhol. Azt tudom, hogy amikor anyukám először látott színpadon, teljesen megdöbbent, hogy az is én vagyok. Ott meg tudok őrülni, van, amikor most is mondogatom a srácoknak a Margaretben, hogy csináljunk pörgősebb dalokat, tegyük oda jobban… Amúgy meg nagyon hangulatember vagyok, szóval van, amikor meg pont a lassabb dalok állnak hozzám közelebb.

 

Volt már olyan pont, amikor azt érezted, hogy valami beütött, sikeres és működik?

 

Amikor a fiúkkal elkezdtünk zenélni, akkor nagyon egy húron pendültünk. Nagyon megértjük egymást, nagyon egyfele húz mind a hármunk feje, úgy érzem. A mai napig meglep, amikor odajönnek az emberek fotózkodni, vagy amikor koncerten éneklik a számokat, és már oda merem tartani a mikrofont, hogy most ti jöttök. Akárhova mentünk eddig az országban, ismerték a dalokat.

 

Mi az, amit egyszer mindenképpen szeretnél megvalósítani?

 

Vannak elérhető meg elérhetetlen célok a fejemben. Az elérhetetlen az egy Margaret Island koncert a Wembley-ben. Ami meg elérhető az egy Aréna koncert vagy egy Müpa koncert. Több év múlva, nyilván nem mostról beszélünk, hanem 5-10 évekről. Nekem személy szerint pedig, mint énekes az az, hogy a köztudatban úgy legyek benne, hogy igen van egy lány, aki nem egy ilyen bigott népi arc, de tud népdalokat énekelni meg van egy pop zenekara, és igazából ő egy énekesnő. Az lenne a legjobb dolog számomra, hogyha egy idő után, amit én értékesnek tartok, azt tudnám közvetíteni és lennének ennek követői. De igazából annyira egyéniben nem is szeretek meg nem is tudok gondolkodni, nekem a zenekar van a fejemben, mindig az hogy MI vagyunk meg MI csináljuk, meg MI érjük el. Amúgy meg nagyon nagy elérhetetlen célok nincsenek, azt hiszem: minél többet turnézni, menni, mindenhol fellépni, sok emberrel találkozni, és akkor 5-10 év múlva talán lehet tágítani ezt a teret, például környező országok felé egy kicsit. Bármennyire is mondtam a Wembley-t, de azért nem gondolom, hogy egy magyar énekesből lehet külföldi sztár, a nyelvi akadályok miatt. Én sohasem leszek egy angol énekes, aki világsztár, ezzel tisztában vagyok, de azért nyilván az ember arról álmodozik, mert hogyha nem álmodozna ilyen nagyokat, akkor meg nem hajtaná semmi.

 

Mennyire van időd magánéletre, amiről azt érzed, hogy csak a tied? Van arra igényed, hogy néha egyedül legyél és hagyjon mindenki békén, vagy most inkább visz a flow?

 

Van, persze, van rá igény. Ki lehet égni ebbe a dologba, bár mondjuk én még messze nem érzem úgy, hogy kiégtem volna, meg szerintem még nem is fogok még egy jó darabig. A célok között még egyébként az is ott van, hogy 90 évesen a színpadon meghalni, addig meg még van idő. Magánéletre nyilván lehet időt szakítani, de akkor is az embernek az agya azon kattog, hogy hogy áll a facebook, mit posztoltak, vagy mit nem… Nem lehet ezt kikapcsolni, ez egy 24 órás dolog. Mondjuk az meg a másik, hogy én azért akarok a kádban is egyedül lenni, hogy egy dalszöveget írjak, vagy egy dal ötletet! (nevet) Ez maga a kikapcsolódás, amit csinálunk. Elég fanatikusak vagyunk. Bármennyire is nem látszik kívülről, hogy mit csinálunk, vagy úgy látszik, hogy eltűntünk, én tudom, hogy akkor a fiúk is meg én is alkotunk, igazából az sem szünet.

 

Most mire készültök, mit lehet már tudni?

 

Az Egyszer volt lemez turnéján voltunk tavaly decemberig, most januárban lemegyünk Fonyódra egy alkotótáborba 2 hétre és összeszedjük a második albumnak az anyagát, összerakjuk, meg ötletelünk. Márciusban lesz a szülinapi bulink itt Budapesten, azt még nem mondhatom el, hogy hol. Egy elég nagyszabású party, amire már megvan a hely, reméljük, hogy az emberek is meglesznek. Reméljük, hogy méltón meg tudjuk ünnepelni, hogy két évesek leszünk.

Jelenleg alakulnak a nyári fesztivál dátumok. Végigturnézzuk a nyarat és közben dolgozunk a második nagylemezen. Annyira nem akarjuk elkapkodni, bár mi benne vagyunk a lendületben. Most jelent meg az Egyszer volt lemez záróakkordjaként a Ringató videója, az egyik legszebb szerzemény a lemezről. Abban a dalban szerintem mindenkinek benne van a szíve-lelke és ez érződik is rajta, és remélem, hogy majd sok emberhez eljut. Az alkotótábor után visszatérünk megújult energiákkal és mindenféle újdonsággal!

 

 

szerzők:

bíbor lea, édes anna