2021. május 26.

A Grabovskinál elfogy a táj – EP Premier

Majdnem kerek egy évvel ezelőtt, a M.a.csek-on hallhattátok először a Kettőt hátra c. dalt, aminek kapcsán egy miniinterjúban beszélgettünk a srácokkal.

Most fogadjátok szeretettel az Elfogy a táj kislemezüket, ami egy három nap alatt felvett, három dalos EP. A kiskorongról és annak megírásáról, felvételéről mesélték a srácok.

„Tavaly októberben koncerteztünk utoljára, majd a kényszerű visszavonulásban elkezdtük megírni ezt a kislemezt. Mivel mindenfélével foglalkozunk a zenélésen kívül, így, hogy nem voltak koncertek, megvolt a hajlam arra, hogy hibernálódjunk, de ez a kislemez összetartott minket. Sokat voltunk együtt a kreatív szentélyben Budaörsön, a Kunyhóban (próbaterem és stúdió), így a januári stúdiózásra sikerült elég jól felkészülnünk. Pécsett a ZajZajZaj stúdióban rögzítettük a három dalt összesen három nap alatt Lázár Dodival (Esti Kornél, Lázár tesók), aki producerként és a felvételek vezetőjeként nagyon ráérzett, hogy mit szeretnénk kihozni ezekből a dalokból. Januárban a „vesztegzár” közepette a város kihalt volt, sehova nem lehetett kimozdulni este, be voltunk zárva a stúdióba, de imádtuk, hogy együtt vagyunk. Jó pár barátunk is meglátogatott minket a hétvége alatt, ami nagyon jól esett.”

fotó: Erdős Balázs

A kislemez Elfogy a táj – címadó – trackjéhez rögtön videó is készült, erről is kérdeztük a csapatot.


„Ez a dal egy héttel a stúdiózás előtt még nem is létezett, utolsó pillanatos szülemény, és nagyjából egy óra alatt már össze is állt a próbán. Nem is akartunk sokat agyalni rajta, mert ebben a nyersebb formában nagyon bejött nekünk. A három dal közül ezt éreztük leginkább alkalmasnak arra, hogy forgassunk hozzá egy klipet. Ezt Bősz Alexandra rendezte, mellette még óriási köszönetet szeretnénk mondani Füredi Marcellnek (operatőr), Szuromi Mátyásnak (világosító), és természetesen a két szereplőnek Domaföldi Ádámnak és Flór Máténak!”

A rendező, Bősz Alexandra gondolatai:

„A zene dallamvilágához és szövegkörnyezetéhez igazodva egy olyan vizualizáció megalkotása volt a cél, ami jól reprezentálja a zenekar stílusát, és egy jól fogyasztható klipet eredményez. Az animáció szerepe a nézők figyelmének felkeltése mellett az is, hogy végig benne tudjanak maradni ebben a látványban. A klip színezésével és a Tarantino-filmekre hajazó attribútumokkal is gazdagítani próbáltam a megjelenítést, mint ahogyan az animációk textúrázása és formája is igyekszik erre az irányra törekedni.”

Hadik Ákos a Magamban című dalról:


„Ez a dal született meg a legkorábban, még tavaly ősszel írtuk, a dal projektcíme Szellemkastély volt, egy nyári élményem ihlette a szöveget, mintha egy barokkos báli jelenet lenne az egész.
A történet röviden annyi, hogy Vasszécsenyben játszottunk egy kastély udvarán. Aznap fellépett az IDEGEN is, és a srácokkal volt lehetőségünk a kastélyban aludni, ahol tényleg egy igazi időutazás volt megpihenni. Én sajnos nem tudtam elaludni, ezért kimentem a folyosóra éjjel. Leültem egy székre és ott jutott eszembe, hogy mi lenne, ha itt szellemjárás lenne. Az egész olyan kísérteties volt, egyszerűen adta magát, hogy azonnal elkezdjek egy szövegen gondolkozni.”

Az utolsó című dalról a zenekar:


„Dodinak abban is sokat köszönhetünk, hogy mindhárom dalhoz külön sikerült egy olyan hangzásvilágot teremteni, ami megerősíti az adott dal alaphangulatát. Az utolsóban szépen érvényesül a melankolikus atmoszféra. A klip Erdélyben, Gyergyószentmiklóson forgott. Alin Nicuta, a 4S street zenekar frontembere készítette a NidelFilms-szel, ezúton is óriási köszi érte, hatalmas segítség volt a srácoktól!
A dal története egy családi program lekésését járja körbe, és az azzal járó önmarcangolást, azt a gyakran megélt érzést, hogy nem vagy elég jó és csalódást okozol a számodra fontos embereknek.”