Az elmúlt közel másfél évben megtanultuk, hogy csak az a koncert, pláne fesztivál biztos, ami már megtörtént, olyan gyorsan (vagy inkább lassan) alakultak ki az erre a szektorra vonatkozó korlátozások és feloldások. A tavalyi FOO augusztusra tolása, majd teljes lemondása és végül támogatásokkal való felszínen tartása egy gyakorlatilag Fishing-mentes évet hozott, így az, hogy idén kiderült, mindjárt kettő is lehet, számomra teljességgel szürreálisnak tűnt az utolsó pillanatig. Most, hogy már túl vagyunk a júniusi MiniFishingen, amire ráadásul ragyogó nyári időt is szerveztek nekünk, és itthon újra a háromnapos lejtőn ácsorgástól sajgó talpakkal ébredtem, már egy fokkal jobban merek bizakodni az augusztusi dátumban is.

Amikor biztossá vált, hogy meg lehet tartani már a júniusi eseményt is (védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek), a nagy öröm és pakolás közepette azon, hogy a MiniFishing mitől is lesz mini, őszintén szólva nem sokat gondolkoztam. Az oké, hogy nyilvánvalóan egy rövidebb és kevesebb embert befogadó rendezvényről van szó, de hogy ez mit is jelent pontosan, az csak akkor tudatosult bennem, amikor végre megérkeztünk a helyszínre. Már a bejárat előtt egyértelművé vált, hogy a kevesebb ember tényleg sokkal kevesebbet jelent, hiszen sem autók, sem tömegek nem tobzódtak szokás szerint a kempingbe vezető úton, és a karszalaghoz jutáshoz is csak minimális időt kellett sorba állni. Nagyjából hat nappal a fesztivál előtt derült ki egyébként, hogy jöhetnek 18 év alattiak is védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőttel (az e körül a rendelet körül kialault zűrt a Fishing egyébként szuperül kezelte), és jöttek is viszonylag szép számban. Szubjektív megítélésünk alapján a résztvevő közönség nagyobb része inkább a 30-as, mint a 20-as korosztályt erősítette, így bőven akadtak köztük családosok is, ami sok összemosolygós pillanatot hozott egy-egy cuki kis rajongó kapcsán.

Felsétálva a fesztivál területére, igencsak furcsa látvány volt a nagyszínpad helye, ami így üresen egyébként meglepően kicsinek tűnt. Az (ezúttal tetővel fedett) kisebbik nagyszínpad töltötte be ugyanis a MiniFishing idejére a nagyszínpad szerepét, a kisebbik nagyszínpad pedig az Amondó (vagy hagyományos nevén csak *lyuk színpad) lett. Ezeken kívül a Tűzhöz közel és a Borfalu helyszínei üzemeltek még a szokásos helyszínek közül, emellett pedig az infrastruktúrát tekintve ételes és italos bódéból, és sajnos vizes blokkból is kevesebbet állítottak csatába a szervezők. Összességében így bár kisebb területen, de a lejtőkön való fel-le mászkálás megszokott érzésével zajlott a három napos fesztivál.

És akkor térjünk is át a lényegre: a koncertekre. A tavaly augusztus-szeptemberi 500 fős buliktól eltekintve 2020 márciusában lett lelőve, és 2021 június elején indult újra a zenei élet, vagyis a MiniFishing előtt másfél-két héttel. Pár fellépőn kívül, akik már nyomtak egy-egy Budapest Parkos (Vad Fruttik, Galaxisok) vagy például egy Monyoland-es (Supernem) fellépést, bizony a többségnek ez volt az első alkalom hosszú hónapok óta, hogy újra színpadra álltak nagyobb közönség elé. Ennek az elképesztő hosszúra nyúlt kényszerszünetnek nyilvánvaló nyoma is volt minden koncerten: nem az, hogy bárki elfelejtett volna a hangszerén játszani,vagy nem talált fel a színpadra, hanem az, hogy mindenkin látszott az a gyermeki öröm, hogy újra azt csinálhatják, amit a legjobban szeretnek. Ki-ki a maga módján természetesen meg is fogalmazta már ott helyben, hogy hogyan érez az adott pillanatban: Péterfy Bori kijelentette, hogy most már érti, miért volt ilyen vacakul az elmúlt másfél évben, Beck Zoli csak annyit mondott, ő inkább nem is mond semmit, mert elbőgi magát, Lázár Dodi pedig azt mondta, lám-lám, itt állnak fülig érő szájjal, pedig ők a szomorú srácok ugyebár. Szintén közös téma volt a múlt héten megszavazott pedofil ellenes-homofób törvény, ami ellen szinte minden zenekar kötelességének érezte a felszólalást. Bár rémálmainkban ne jöjjön elő többet, a leállás mintha kicsit újjávarázsolta volna minden zenekar legnagyobb slágereit is, amiket mindenki újonnan megtalált erővel ordított boldogan. A szokásosnál egy fokkal több dalszövegtévesztésen is tetten lehetett érni, hogy rég álltak színpadon kedvenceink, illetve közönségként is mintha kicsit kijöttünk volna a gyakorlatból: az egyes daloknál jellemző jól bevált felelgetések, leguggolós koreográfiák mintha nem annyira olajozottan mentek volna, mint régebben. 

Az első napi bontást tekintve talán leginkább a 30Y koncertjén kapott el a hazaérkezés érzése, pedig egyébként kicsit sem szentimentálisra sikeredett setlistet hoztak aznap, de a Pál utcai fiúk is az éppen akkor szülinapos Lecsóval az élen nagyon nagy bulit csinált. Második nap Péterfy Bori úgy vezette le rengeteg felhalmozódott energiáját, hogy a közönség soraiba lemászva pár embert szájon csókolt, és a már backstageben lófráló Likó Marcit is felrántotta maga mellé egy hirtelenjött duettre. Később a közönség egyébként pont a Vad Fruttikra pogózott talán a legnagyobbat, akik hozták brutál fénycuccaikat, és a szünet egyáltalán nem látszott profi koncertjükön. Szuper volt végre hallani a Galaxisok új albumát is, amit élőben eddig még nem tudtunk megtenni, illetve az Elefánt új dala is nagyot szólt élőben. A második nap végére befért az első Fishingjüket megugró Carson Coma is, akikre egészen sokan összegyűltünk. A harmadik nap még napsütésben üvöltöttük ki végre a hangukat Esti Kornélon, a Blahalouisiana Barbija személyében pedig Bori után akadt még egy frontlány, akinek annyira hiányzott a közönsége, hogy a színpadról lesétálva el is vegyült velük. Később ezen a napon játszott először a hiperkarma új felállása is, ahol Gerdesits Faszi fia az új basszeros, Koltai Kurszán pedig billentyűzik. A MMAMT, vagyis Egyedi Peti szólófelállásának nagyzenekaros változatát is itt láttuk először élőben, akik két dobszerkóval felszerelkezve sajátos hangulatot teremtettek a Tűzhöz közel színpadán. Több szempontból is nagy visszatérő volt a Kaukázus, akik lelkes közönségre találtak ismét a fesztiválon. Este nem meglepő módon a Kiscsillagra gyűltünk össze legtöbben, akik szépen vegyítették régebbi és újabb dalaikat, és Lovasi mintha a szokásosnál is jóval felszabadultabb lett volna a koncerten.

Aki már volt Fishingen, annak sokat elárulhat a két mostani nagyszínpad elhelyezkedése a koncertek hangulatáról. Őszintén szólva néha picit méltatlannak tűnt az Amondó mint helyszín, különösen olyan zenekarok esetében, mint a Pál utcai fiúk vagy a Supernem, de a nagyobb létszámú bandáknál, mint a Carson Coma vagy a Ricsárdgír is érdekes volt látni, hogy egyáltalán hogyan férnek fel arra a pici színpadra. Minden hozzáállás kérdése persze, és megkopott emlékeink alapján tudjuk, hogy sok vidéki klub színpada sem nagyobb, de ez a színpad valahogy az eddigi évek után most sem igazán tudta belopni magát a szívembe.  Persze színpad ide vagy oda, a közönség hangulatán ez nem érződött, mindkét fő helyszínen nagy bulik voltak.

Összességében az amúgy is közvetlen hangulatú Fishingnek teljesen jól állt a mini felállás is, hiszen pont ezért a családias hangulatért szeretjük. Ismerős arcokkal a büfében, napközbeni csobbanással a tóban, belebotolva barátokba, koncertek között mélyebb beszélgetésekbe elegyedve. Mint egy hosszúra nyúlt nulladik nap: még nincs olyan sok koncert, és az összes ismerősöd se ért még le, de a fesztiválon már minden készen áll, így több elmélyült koncertnézésre és a részletek aprólékosabb megfigyelésére van lehetőséged, amit aztán időd is van jól kitárgyalni a már ott lévő barátaiddal. A még a szokásosnál is emberibb léptékű és befogadhatóbb MiniFishing pont annyira kellett már, mint egy maraton lefutása után az első korty víz. Augusztusi Fishing, készülj, immár újra rutinosabban érkezünk!