megismerni

Minden évben olyan nekünk a Fishing on Orfű, mint újra és újra rátalálni a nagy szerelemre. Feloldódunk benne, élvezzük, olyan zenekarokat hallgathatunk gyors egymásutánban, akiknek az önálló koncertjeiket hetekkel előbb várjuk. Szeretjük, mert az emberek itt kedvesek, szeretjük, mert élhető és nem egy óriási marketing és pénzcsináló gépezet, és szeretjük, mert a sok ismerősnek köszöngetve olyan, mintha a nagyvárosok megfáradt lelkei egy közös táborozásra jöttek volna a szikrázóan csillagos esti ég alá.

Ha a Fishing a nagy szerelem, akkor az első napon ismerjük meg, és már akkor érezzük, hogy ez valami különleges, amikor ránk kerül a karszalag, majd befele sétálunk a lankákon.

Megtetszik elsőre, mert olyan, mint a galaxisok: jókat lehet vele beszélgetni, érdeklik az élet dolgai, határozott, de nem erőszakos. Van véleménye az aktuálpolitikáról is úgy, mint a saját egzisztenciális kérdéseiről. Benedekék színpadi jelenléte lassan, de biztosan javult az évek során, most már nincs nyoma a kezdeti feszengésnek, kicsit kényszeredett dumálgatásoknak. Mindig is zenészek voltak, de most már igazán úgy viselkednek, mint a rutinos színpadi szereplők. A galaxisok tényleg olyan, mint az első jó beszélgetés egy szerelemmel, nem a múltból beszél – bár nem felejti el, és elhangzik egy – két régi dal -, hanem a jelenből.

Aztán persze nem tudjuk nem észrevenni már az első randin, hogy aki velünk szemben ül, mennyire szexi. A Blahalouisiana-ról valószínűleg legtöbbünknek ez ugrik be először. Barbi úgy csavarja az ujja köré a közönséget, hogy közben nem billen meg és esik át a közönségességbe. A Testemnek ha engedemnél persze ledob valami textilt magáról, de nem azért, hogy elkerekedett szemeket és csodálatot gyűjtsön be, hanem azért, mert a dal előadásához tartozik. Barbi a szexiségét nem öncélúan használja, hanem egy szélesebb eszköztár része, amiben ugyanúgy megtalálható a csörgőzés, az ugrálás vagy a stagediving is. Nem maradt el a szokásos évi Kispál feldolgozás sem, ezúttal azt kérhettük Barbiékkal együtt, hogy csak Még egyszer! A dalok persze csodálatosak, szuper setlisttel, ami finoman és határozottan emelt minket odáig, hogy a végén teli tüdőből üvöltsük, hogy túl sokat bír a szívünk.

Meg persze tetszik ez az új, bimbózó szerelem, mert valahogyan pontosan ismeri a fiatalságunkat, pont, mint Kispál és a Lovasi. Egyetlen dal kivételével csak 2000 előtti slágereket hallottunk és a domboldalon töltött este abszolút legfeltöltőbb pillanata volt együtt üvölteni több ezrekkel a Zsákmányállatot, és sajnáljuk hogy ilyen elfogultak vagyunk, de Lovasi egyszerűen az alfája és omegája ennek a – nevezzük – közösségnek, ami a mai alternatv zene itthon.
Nem is volt ez Borz, de persze az is volt, a dalok áthangszerelve, de egy Borz setlistként szólaltak meg. Bár nem lehet panaszunk, azért a Húsrágó hídverőt még szívesen meghallgattuk volna.

Ahogy telik az első, maratoni randevú, azért kiderül, hogy ez a valaki nem csupa cukormáz, vannak sötét pillanatai, egészen feketék, mint a mindig csupa feketébe öltözött és csupa sötét érzést megéneklő Esti Kornél. Jó jel azért, hogy tud dühös lenni a fájdalmakra, ahelyett, hogy mélyen elásná és csak hagyná, hogy búvópatakként mérgezze a kapcsolatait, beleáll és kimozgatja magából. A Kornélos fiúktól megkaptuk az új dalt, a Nem viszlek továbbot, amit itt játszottak először élőben, illetve elég nagy meglepetésünkre egy Ricsárdgír dalt is. Mindig tűpontosak a srácok, legalábbis a sokadig fröccsel táncolva hibátlannak tűnt, és van egy olyan konstans jelenlétük, ami Benedekékkel ellentétben náluk már a kezdetektől fogva megvolt.

Na és persze nem elsődleges szempont, de amikor kiderül az új kiszemeltről, hogy a szüleink is ismerik és nagyon is kedvelik, mint a Pál Utcai Fiúkat, azért az sem rossz pont. Nem kérdés, hogy nem unalmas, de vajon hogy lehet ez 40 év után? Ugyanúgy előveszik a nagy dalokat, a Bált és a társaikat és anélkül hozzák le, hogy az unalom legkisebb jelét látnánk rajtuk. És ha a galaxisokra gondolunk, akik szemrebbenés nélkül dobják ki a repertoárból a legnagyobb koncertslágereket, akkor rájövünk, hogy tényleg nincs szabály a sikerre.

Szóval az első randi hosszúra nyúlt, de elég jól sikerült, és nagyon várjuk a következőt. Holnap jelentkezünk és mesélünk!