A fesztivál utolsó napjára már kellőképpen megfáradva, de utolsó tartalékainkat rutinosan latba vetve ébredtünk. Kellett is az energia, mert a hőség is lassan tetőzött, plusz tudjuk, hogy elvileg nem lehetséges, mégis mintha ezen a napon lettünk volna a legtöbben. A fesztiválra besétálva mintha kicsivel több autó kerülgetett volna ki bennünket, a pultoknál és a mosdóknál mintha picit hosszabbak lettek volna a sorok – ti is éreztétek? Minden esetre, utolsó napra már úgy éreztük, végképp megengedhetjük magunknak, hogy átmenjünk totál szentimentálisba, úgyhogy fogadjátok szeretettel utolsó két polaroidunkat.

Leila a Carson Coma koncert kapcsán merengett:

Tökéletes lezárása volt a nagyszínpad programjának a Carson Coma szombati koncertje. A fiúk hozták a rájuk jellemző kötelező, de cuki profizmust, a közönség pedig hibátlanul, eggyé válva énekelte velük az összes dalszöveget. Amit én elviszek magammal egy analóg emléken, az az érzés, hogy mennyire más volt most énekelni a Feldobom a követ, a Purgatóriumot és az ezekhez hasonló dalokat, bennük az olyan dalszövegekkel, mint a beteljesedett jóslattá vált „én itt lakom tizenhat éve”, ami eredetileg egy személyes adat, most pedig valami mást jelent mindannyiunknak. Erről ismerhetők fel az időtlen dalok, hogy minden generáció megtalálja bennük a maga igazságát, és elképesztően boldog vagyok, hogy ki-ki vérmérseklétől függően, de már sokkal felszabadultan tudta üvölteni ezeket a dalokat közös traumafeldolgozásként, a legjobb pedig abba belegondolni, hogy az utánunk következőknek már teljesen mást fognak jelenteni ezek a sorok. Köszi Carson Coma, köszi Fishing, jövőre tali.

Jeni pedig kimaxolta az utolsó percét is a fesztiválnak, így hajnalban lőtt Nektek egy képet:

Valahogy mindig jól gazdálkodok fáradó energiáimmal, vagy csak az utolsó napra felszívom magam, de idén is úgy alakult, hogy még láttuk a vasárnapi napot Orfű felett. A Carson Coma jól felébresztett szombatról vasárnapba fordulva, kis felfrissülés a hűlő levegőben, töltődés a kajasoron, kedvcsináló az italpultnál és kettőkor kezdődött a fesztiválzáró Tesco Disco az Amondó színpadon – ezen a néven senki nem ismeri, csak úgy, hogy a segglyuk. A szokásos, erősen magyar alter – és némi trash – központú setlist mindig jól összefoglalja a fesztivált – persze csak zeneileg, mert az nem lehet benne, hogy mennyi régi és új ismerőssel találkozunk, hogyan locsolnak minket a tűzoltók az egyébként viselhetetlen forróságban, hogyan éljük meg az aznapokat és át a másnapokat. Korábban írtuk, hogy ez teljesen biztosan Orfű maximális mérete, én nagyon remélem, hogy ez így is marad és nem darálja be vagy nyeli le semmiféle üzleti érdek vagy nyomás – szerencsére láttuk jelét annak, hogy van kilátás olyan támogatásra, ami remélhetőleg nem vesz el a bájából. Köszi Fishing, jövőre ugyanitt!