Balanyi Szilárd, a Quimby zongoristája új EP-t jelentetett meg szólóformációjával. A popos dalok szerelemről, belső vívódásról szólnak, de mintha 2020 előszele is megcsapta volna már Szilárdot dalszerzés közben. A hatszámos...
A VAN filmzenekar 2014-ben alakult a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan egyik szuper „hozadékaként”, majd a 2018-as Rossz versek világának is elengedhetetlen részét képezték. Időközben az is kiderült, hogy a...
A gyergyószentmiklósi trió egy ideje készül első nagylemezük kiadására, de most érkezett el igazán az idő, hogy kreatív riffjeiket, dalszövegötleteiket összecsomagolják és a nagyérdemű elé tárják. Az első dallal már...
Az első MMAMT lemezt, vagyis Egyedi Peti szólóalbumát már agyondícsértük és hallgattuk tavaly, a projekt legutóbbi videoklipjéről pedig, amiben Scherer Péter volt a főszereplő, interjú formájában számoltunk be. Most nagy...
A karantén még javában tartott, amikor megkérdeztünk Titeket, milyen dalok tartják bennetek a lelket mostanában. Bár azóta a teljes karanténhelyzet valamelyest feloldódott, az élet még messze nem állt vissza az...
Szesztay Dávid neve leginkább a Kiscsillagból lehetne ismerős, miután azonban a multiinstrumentalista zeneszerző 2018 novemberében megjelentette első, Dalok bentre című szólóalbumát, már szólódalaiért is bőven megjegyeztük. A lemez kapcsán megalakult zenekarral azóta...
Megjelent az Amíg álmodik, a Sorbonne Sexual zenekar harmadik nagylemeze. Az albumot több klipes dal vezette fel, a Detenekem és a Boldog az, legutóbb pedig a Bezerédi Zoltán főszereplésével forgott...
Jelen helyzetben a két szerintem talán legfontosabb tanács: maradjatok otthon, és ne veszítsétek el a humorérzéketeket! A humornak pedig sokunk szíve’ csücske része az irónia, úgyhogy április 1-jére jól összegyűjtöttem...
Megjelent a Kiscsillag új lemeze, Tompa kések címmel. Az album a zenekar hatodik lemeze a sorban, és főleg a szingliség és a párkapcsolat körüli témaköröket járja körül. “De mi másról...
Szerelem. A téma, amiről sokan sokféleképpen írtak már, és sokan sokféleképpen fognak még írni. Versben, prózában, dalban. Ezek között rengeteg olyan közhelyes és bugyuta van, amikre már rágondolva is rózsaszínt...