Az erdélyi fiúkból álló zenekarnak már a neve is elárulja, hogy egy testvéri kapcsolat szilárd alapjaira épül. A Bagossy fiúk végtelenül kedvesek és nyitottak, nem csoda, hogy az őszinteségüket egyre növekvő rajongással viszonozza a közönség. Bagossy Norbit és Lacit faggattuk ki a kapcsolatuk milyenségéről.

forrás: Bagossy facebook

Hogyan kezdődött a közös zenélés?

Laci: Én mindig is szerettem azokat a dolgokat csinálni amit Norbi, persze eleinte mivel kissebb voltam, nem csináltuk ezeket egyidőben, mivel nem akartam nyűg lenni számára. Aztán a gitározás egy olyan dolog lett, amit mind a ketten egyszerre nagyon szerettünk volna, így egyszerre kezdtük el és egyszerre is fejlődtünk benne. 

Norbi: Mindent ketten csináltunk a testvéremmel, bármihez hozzáfogott az egyikünk, azt a másik is el kezdte csinálni – ez volt a természetes. Akkoriban egy jó barátunk tartott gitáresteket egy iskolában, oda járogattunk, majd megtetszett a dolog és szereztünk egy kölcsön-gitárt. Ezen bemagoltuk az akkordokat, viszont bahangolni már nem tudtuk a hangszert, így az még sokáig nem szólt úgy ahogy kellene. Megvettünk egy olcsó gitárt és felváltva játszottunk rajta, majd az első közös zenekarba bekerülve lett öcsémből basszusgitáros, belőlem meg énekes is. Azt hiszem, valahogy így történt.

Mi a másik legjobb és legrosszabb tulajdonsága?

Laci: Norbi egyik legjobb tulajdonsága az, hogy nagyon aggódó és mindig próbál vigyázni rám. A legrosszabb meg talán az, hogy nagyon aggódó és mindig próbál vigyázni rám.

Norbi: Öcsém egy igazán jó ember és ez magába foglalja a legtöbb jó tulajdonságot, viszont a megértő és elfogadó természete az, ami leghamarabb eszembe jut. Sokszor hajlamos egy fél perces sztorit tíz percesre nyújtani, ami igazából nem is mindig rossz, csak most más nem jutott az eszembe.

Miben hasonlítotok, és miben különböztök leginkább?

Laci: Mindketten nagyon ragaszkodunk az elképzeléseinkhez és nehezen válunk meg ezektől. Ez sokszor azért nehéz, mivel Norbi szereti az egyszerű dolgokat, én viszont meg szeretek túlkomplikálni, de olyan még nem volt, hogy ne jussunk közösnevezőre.

Norbi: Mind a ketten védelmezők vagyunk és szeretjük a biztos talajt. Az alapvető jellemvonásokat nézve hasonlítunk, a kisebb részletekben akadnak csak eltérések.

Miért jó egy csapatban dolgozni? Vannak dolgok, amik a testvéreddel könnyebben mennek, mint másokkal?

Laci: Mivel ismerjük egymás rigojáit, ezért sokkal könnyebb egymást kezelni. Nálunk különösképpen jól alakult a helyzet, mivel Norbi gitározásközben inkább a dalírást kedvelte meg, én meg a hangzásokat és a hangszerek egyedülállóságát, ezért hangszerelni szeretek és ezáltal tükrözni egy adott dal hangulatát a hangszerelésben, így hát teljesen kiegészítjük egymást.

Norbi: Szerintem van egy erős kapocs kettőnk között, amit a zenében is lehet érezni. Én elképzelek egy világot és azt ő meg tudja teremteni, különösebb instrukciók nélkül.

fotó: Akvárium Klub

Vannak-e nehézségek ebben?

Laci: Mivel saját véleményünk van mindenről, ezért sokszor ütköznek ezek. Az élet nagy dolgaiban, ha nem egyezik a véleményünk, azt el lehet fogadni és megérteni, viszont ha a dalokról van szó, akkor azt nem elég elfogadni és megérteni, meg is kell oldani.

Norbi: Én nem látok benne nehézséget. Nagyon sok mindenben hasonlítunk. a stílusunk, az ízlésünk is közös pontot képez, és nagyon jól ismerjük egymást, így gördülékenyen tudunk dolgozni. Nyilvánvalóan vannak dolgok, melyekben nem értünk egyet, de azokon hamar túltesszük magunkat és mehet minden tovább.

Vannak-e még testvéreitek? (Ha igen, velük zenélnétek-e együtt?)

Laci: Ketten vagyunk csak, viszont nem rettenék meg még egy testvértől, hisz a Kings of Leon vagy a Kongos is hatalmasan jó zenét csinálnak és sokan vannak testvérekül benne.

A szüleitek mit szóltak annak idején, amikor bejelentettétek, hogy együtt csináltok zenekart, és azóta mennyire járnak a koncertjeitekre?

Laci: Nekünk sosem volt megszabva, hogy mivel szabad foglalkozni és mivel nem. Eleinte hobbyként indult a zenélés, ezért úgy is volt kezelve. Mi vettük meg a saját hangszereinket és annyit gyakoroltunk rajta amennyit akartunk. Volt idő megszokni azt hogy mi zenészek akarunk lenni, így hát nem volt ez pofoncsapás. 

Norbi: Első perctől támogattak mindenben, így nagyon szerencsésnek teinthetjük magunkat. A koncerteket meg a velünk készült műsorokat rendszeresen követik és élő koncertre is kijárnak, amennyiben nincs túl messze.

Van valamilyen nagyon Rátok jellemző közös történetetek vagy kedvenc emléketek együtt, amit szívesen megosztanátok velünk?

Laci: Én a kedvenc emlékemet csak videón láttam, mivel az a keresztelésemhez fűződik: Egy rugós ágyban fekszem és pihenek 1 évesen, miközben Norbi odamászik hozzám és elkezd belenyomni az ágyba azt skandálva, hogy NEM-SZE-RET-LEK, én meg kacagtam, mert gondolom nagyon jól esett 😀 Ilyenek a jó testvérek!

Norbi: Ilyen nagyon sok van, de akkor legyen egy koncerttel kapcsolatos: pár éve egy fesztiválon zenéltünk öcsémmel egy másik zenekarban, és a koncert közepette Laci odaszólt, hogy ki kellene mennie a mosdóba, meg hogy most mi legyen. Nekem is ki kell mennem, mondom erre én. Egy fél dal erejéig gondolkodtam, hogy mi legyen, majd a dal végén bemondtam a mikrofonba, hogy most következik a várva várt dobszóló (a dobosunk nagy meglepetésére), és már ugrottunk is bele a tömegbe és onnan a legközelebbi mosdóba. Szegény Szilárd addig dobszólózott, amíg vissza nem értünk.

Mire vagytok a legbüszkébbek azok közül a dolgok közül, amiket együtt csináltatok?

Laci: Én a zenekaron kívül a tesvéri kapcsolatunkra vagyok a legbüszkébb.

Norbi: A zenekarra meg a közös zenélésre, de leginkább arra, hogy ez mégjobban összetart bennünket. Nagyon sokáig szeretnénk ezt így csinálni, és ez egyben azt is jelenti, hogy ha majd külön fogunk lakni a családjainkkal, akkor is rengeteget leszünk együtt, ahogy eddig is.