A Lázár testvéreknek, Dodinak és Ágostonnak eléggé bejött a közös zenélés, az Esti Kornél mellett a Pegazusok Nem Léteznek-ben is együtt alkotnak és lépnek színpadra. Van még két iker húguk, akik nagyon menők, akárcsak a szüleik. Legóznak és szeretik a focit. És még jó néhány dologról meséltek, amikről eddig még nem tudtatok!

Hogyan kezdődött a közös zenélés?

Dodi: Ágoston 2007-ben szállt be dobosként az Esti Kornélba, szóval zenekari értelemben az első közös próbával kezdődött a közös zenélés. Talán kevesebben tudják, hogy ő alapból gitáros, akivel együtt erősítettük a mezőtúri Bárdos Lajos Zeneiskola gitárzenekarát. Ez sokkal korábban volt, szerintem úgy 2000 körül. Plusz a fürdőkádban nyilvánvalóan énekeltünk közösen hülyeségeket kiskorunkban. És hát hülyeségeket énekelni azóta is szoktunk eléggé gyakran.

Ágoston: Már akkor is jammelgettünk együtt, amikor még nem voltam a zenekarban, de a pincében ott volt a dobcucc, és lejártunk néha ketten. Itt derült ki, hogy ösztönösen van érzékem a doboláshoz, és már le tudtam dobolni pár Nirvana számot. Előtte gitároztunk is együtt, ha jól emlékszem Metallica, Guns ‘n Roses, Pink Floyd számokat toltunk együtt, én játszottam az alapot, ő meg rászólózott. Akkor még Dodi is full feketében járt suliba, nekem meg St. Anger-ös pulcsim volt, szóval határozottan akkor voltunk a csúcson!

Mi a másik legjobb és legrosszabb tulajdonsága?

Dodi: Ágoston eléggé hangulatember, amit néha nehezen viselek. A legjobb tulajdonsága, hogy maximálisan megbízható nemcsak dobosként, hanem emberként is. Na, Ágoston, most te is mondjál rólam valami hasonlóan meghatót.

Ágoston: Dodi nagyon precíz és céltudatos, nekem nem lenne seggem megcsinálni egy ELTE jogi diplomát és végigkeverni egy lemezt, ezt nagyon tisztelem benne. Viszont lehet, hogy pont azért, mert nagyon el tud mélyedni a saját dolgaiban, sokszor kevésbé figyel más emberekre, hajlamos az önzésre.

Miben hasonlítotok, és miben különböztök leginkább?

Dodi: Szerintem sok közös van bennünk, az értékeink, nyilván a zenei ízlésünk és a fontos dolgokban általában egyetértünk. Persze sok mindenben különbözünk. Én egyértelműen helyesebb és izmosabb vagyok, de az Ágoston jobban keres és tud főzni, így a csajozási esélyeink hasonlóak.

Ágoston: Bádummci, és egyértelműen viccesebb is vagy! Mind a ketten hipochonderek vagyunk, egy egyszerű hörghurutra vagy fejfájásra képesek vagyunk halálos diagnózist adni magunknak. Dodi sokkal bénázósabb, mindent elejt, összetör, elhagy, mindene elromlik, szóval kicsit woodyallenes karakter, ezért szoktuk Alvy Singernek is hívni, amikor benyomja a lúzergombot. Az Annie Hall a kedvenc filmje, azt hiszem, nem hiába… Én pedig rendmániás vagyok, szabályos stócokban állnak a szekrényemben az élére vasalt ingek és imádok mosogatni is… Ja, nem!

Miért jó egy csapatban dolgozni? Vannak dolgok, amik a testvéreddel könnyebben mennek, mint másokkal?

Dodi: Egyikőnk sem az a testvérét állandóan ölelgetős fajta, a köztünk lévő kapcsolat mindig is a zenében volt a legszorosabb. Nyilván nagyon jól ismerjük egymást, egymás hülyeségeit, emiatt nagyon gyorsan és hatékonyan tudunk közösen gondolkodni, ötletelni, különösebb udvariaskodási körök nélkül. Ugyanazokon a zenéken és úgy általában véve is ugyanúgy szocializálódtunk, teljesen egyértelmű, hogy ez előny felnőttként is. Eggyel könnyebben tudod megmondani a testvérednek, hogy ez az ötlet gyenge, ezt a dallamot már hallottam valahol, hagyjuk a fenébe. Ez azért szintén nem hátrány.

Ágoston: Igen, hát én például hajlamos vagyok nyersen megmondani a véleményem, és azt hiszem, a bátyámmal még nyersebb hangnemet engedek meg néha magamnak. Ebből van néha konfliktus is, nem szereti, amikor koncert után egyből nekiesem, ha valami szar volt, de egyszerűen nem tudom magamban tartani az ilyeneket. Régen is én voltam a kis öcs, aki agresszivitásával akarja túlkompenzálni a három és fél év korkülönbséget, lehet innen ered. Volt, hogy verekedtünk a homokozóban, de mindig összefogtunk az ellenséges alsószomszéd-gyerekhordák ellen…
Egyébként a közös alkotásban nagy előny, hogy kb. ugyanazt gondoljuk a zenéről és a zenecsinálásról, hasonló az ízlésünk, mind a ketten szeretünk odabaszni koncerten, de az érzékenyebb dolgok iránt is ugyanolyan affinitásunk van.

Vannak-e nehézségek ebben?

Dodi: Amikor koncert után hazafelé az éjszaka közepén megállunk egy benzinkúton és teljesen kómás vagyok, annyira mindig összeszedem magam, hogy megnézzem, hogy a kettővel előttem ülő öcsémnek sikerült-e visszamászni. Pl. az Áronra, vagy a Kristófra már nem lenne energiám, de mindig azt érzem, hogy az öcsémre muszáj ránéznem. És nem azért, mert egyébként tényleg kinézem belőle, hogy ottmarad, hanem mert a szüleim mindig mondták, hogy az „öcsédre vigyázz” és ez beégett egy életre. Na jó, azért emiatt nem kell, hogy rosszul érezd magad Ágo!

Ágoston: A Big Brother mindig figyel…

Vannak-e még testvéreitek? (Ha igen, velük zenélnétek-e együtt?)

Dodi: Blanka és Flóra, 14 évesek, ikrek. Nagyon jóarcok, balettoznak, régebben zongoráztak. Még jó, hogy zenélnénk  velük és nyilván, ha kiöregszünk a rock and rollból, kihasználjuk majd őket és megalapítjuk a magyar Kelly Familyt.

Ágoston: Vagy csinálunk egy balettrock zenekart… Nagyon okosak és szépek, most mennek gimibe Fonyódra, szóval kedves fonyódi srácok, ha ezt olvassátok, csak jelezném, hogy ki vagyok gyúrva és meg ne halljam, hogy rájuk néztek!

A szüleitek mit szóltak annak idején, amikor bejelentettétek, hogy együtt csináltok zenekart, és azóta mennyire járnak a koncertjeitekre?

Dodi: Nagyon szerencsések vagyunk ebből a szempontból, a szüleink a kezdetektől támogatták a zenekarozást. Évekig fuvaroztak minket a saját autónkkal és mind a mai napig eljönnek a nagyobb koncertjeinkre. Nyilván büszkék rá, hogy két Lázár is játszik a zenekarban, nagymamám pedig két unokáért izgulhat, hogy a nyár közepén szokásosan eljövő mezőtúri East Festen délután 4-kor a melyikünk kap először napszúrást a színpadon. Amúgy általában az Ágoston szokott hamarabb.

Ágoston: Hát igen, forrófejűbb vagyok… Tényleg nagyon menők a szüleink, progresszív arcok, sokat köszönhetünk nekik, hogy ott tartunk, ahol, és itt nem csak a zenekar indulásától kezdődő időszakra gondolok, hanem hogy gyerekkorunkban elég jó nevelést kaptunk, ügyesen elvetették bennünk a kulturális magvakat. Már oviba menet azt hallgattuk a kocsiban, hogy “Ha előre látó csecsemő lettél volna, felkötöd magad a köldökzsinórodra”…

Van valamilyen nagyon Rátok jellemző közös történetetek vagy kedvenc emléketek együtt, amit szívesen megosztanátok velünk?

Dodi: Az egész gyerekkorunk tökjó volt, nekem nehéz kiemelni történeteket. A köztünk lévő harmóniára remek példa, hogy kiskorunkban mindketten csak a jéghegynek ütközéstől akartuk nézni a Titanicot, az előtte lévő nyálas, romantikus szarakodásra egyikünk sem volt kíváncsi. Ez ma már természetesen pont fordítva lenne. Öregszünk.

Ágoston: Alapvetően mindketten imádjuk a focit, és nem szeretjük a nácikat, de amikor a tavalyi EB portugálok elleni meccsét együtt néztük a Szabadság téren, és az első magyar gólnál hatalmas extázisban üvöltve ölelkeztünk a mögöttünk lévő bakancsos-kopasz neonáci srácokkal, úgy, hogy a meccs előtt még burkoltan lezsidóztak minket, az gyönyörű volt, és jól mutatja, mekkora szeretetereje van a focinak.

Mire vagytok a legbüszkébbek azok közül a dolgok közül, amiket együtt csináltatok?

Ágoston: A négy Esti Kornél és a Pegazus lemezre mindenképpen nagyon büszkék vagyunk.

Dodi: Igen, meg egyszer régen egy karácsonykor összeraktunk egy iszonyat nagy LEGO Technic-versenyautót.

Ágoston: Azt igazából te raktad össze egyedül, nem? 🙁

Lázár Dodival legközelebb az Alternatívák keretein belül beszélgetünk,

és kattintsatok ide, hogy megtudjátok, hol kaphatjátok el a fiúkat az Esti Kornéllal nyáron!