Ez is eljött, a fesztivál utolsó napjára fordultunk rá. Ez egyben az egyik legalterebb, legeredetibb magyar zenekar, a Kistehén utolsó fesztiválfellépésének napja is, úgyhogy a mai nagyszínpados line upból Kollár-Klemencz Lacit faggattuk ki. Olvassátok el utolsó #hangolódó interjúnkat vele, aztán majd még nézzetek vissza egy beszámolóra is az idei Fishingről!

Hogy vagy? A Facebook oldalad alapján rengeteg a fellépésed, még telefonon is nehéz volt téged elkapni pár percre.

Igen, az augusztus nagyon sűrű lett. Sok a koncert, egyrészt felhalmozódtak a covid miatt elmaradt események, sok mostani tavalyról került át ide, de sok idei megkeresés is volt. Több projektben vagyok most benne, plusz még egy kicsit a Kistehén is van, úgyhogy nem unatkozom.

Na, és mi az a több projekt, amikben most láthatunk? Mondasz mindegyikről egy pár szót?

Ami most talán a legkiemeltebb, az a Kollár-Klemencz Kamarazenekar, aminek az alapjai már nagyjából 10 évre mennek vissza, még a Kistehén Tánczenekaros felállása alatt íródott Ember a fán című lemezig. Azóta még három album született ezen a vonalon, tehát összesen négy album dalait játsszuk a Kamarazenekarral, ami azt hiszem talán mostanra érett be. Ez az irány egyfajta szofisztikáltabb, érzékenyebb, személyesebb hangvétel, ami már régóta érdekel, ezt a Kamarazenekarban meg tudom csinálni. A Várkert bazárban volt júniusban egy nagyobb szabású koncertünk, ahol a Várkonyi csibészek és Lackfi János is velünk volt, ugyanez a felállás volt egyébként anno az Ég az erdő bemutatóján is, csak a kettő között lett egy covid. Emellett nem kevésbé fontos, de egy jóval újabb, frissebb dolog a Zabolátlan lovaim nevű projekt, amit két vagy három éve kezdtünk el csinálni. Ez egy nagyon speciális formáció, amiben a társaim a Farkas Robi, aki nagyon sokféle hangszeren játszik, de talán leginkább a Budapest Bárból ismeri a közönség, és a Dargay Marcell, aki kortárs zeneszerző, tanít is a főiskolán, neki is sok stílus van a kezében, és így hárman csináltunk egy nagyon érdekes zenei világot. Részben meglévő, nagy zenéket dolgozunk át, részben pedig saját dalokat írunk. A Zabolátlan lovaimmal szintén a covid előtt jelent meg egy album, aminek a bemutatójával duplán megtöltöttük a Katona József Színházat, és most pedig november 27-én lesz a MüPában egy nagyszabású koncertünk a Honvéd férfikórus vendégeskedésével. És akkor ezek mellett mivel az elmúlt években több könyvem is megjelent, egy irodalmi vonal is van: egyrészt a Grecsó Krisztiánnal közösen egymás dalait-szövegeit játsszuk és felolvasunk, ez a GrecsóKollár, másrészt van saját zenés-irodalmi estem is. Mindeközben még van a Kistehén búcsúkoncertsorozata, illetve írtam egy új könyvet is az elmúlt két évben, egy regényt, aminek októberben lesz a bemutatója, ehhez kapcsolódóan is lesznek irodalmi ügyek ősszel. Ezek mellett pedig vannak nagyobb projektek is, amik nem sajátok, de részt veszek bennük, ha időm engedi, és amiket szintén nagyon szeretek: a Budapest Bár és a Rájátszás. Úgyhogy igen, most egy kicsit be vagyok havazva!

Hogy bírod ezt a sok mindent? Különösen a hosszas covid időszakkal kontrasztban furcsa lehet.

Most konkrétan hullafáradt vagyok, de a színpadon ezt nem érzem. A legutolsó Kistehén koncerten, ahol egy erdélyi búcsúkoncertet adtunk a Double Rise-on, és játszottunk bő másfél órát, még azt éreztem, hogy simán bírnám tovább. Normál fesztiválszezonban, így augusztus közepén már azért általában fáradt vagyok, másfél óra végigugrálása után már általában azt szoktam érezni, hogy már még egy ráadás ne legyen, menjünk már szépen haza… (nevet) De most még simán bírnám tovább, annyi mindent nem tudtunk kiadni magunkból ez alatt az időszak alatt, hogy ezek most mind kikívánkoznak.

Na, és akkor mi a helyzet most a Kistehénnel ebben az egészben? Még hány koncertetek lesz?

Három lesz még biztosan. Nem tudtunk minden fesztiválra elmenni a nyáron egyeztetési nehézségek miatt, de a Fishingen lesz egy nagy zárókoncertünk, gyakorlatilag ez az utolsó fesztiválfellépésünk. Ott mindenképp el akartunk köszönni, nekünk az mindig is a nyár fontos fesztiválja volt. Utána lesz év végén egy A38 hajó, mert az is egy fontos helyszíne volt mindig a Kistehénnek, az utolsó koncert pedig jövő áprilisban lesz a Budapest Parkban.

Bánod, hogy tulajdonképpen tavaly júliusról jövő áprilisra – majdnem két évet eltolódott a végső, Parkos búcsúkoncert, így még kicsit hosszabb a Kistehén-sztori?

Tulajdonképpen ezt élvezzük. A tavaly július 30-ai dátumra el is kezdték árulni a jegyeket még a covid előtt, csak akkor le kellett zárni a dolgot, mert nem lehetett tudni, hogy egyáltalán lesz-e Park nyáron. Így lemondódott az első zárókoncert, utána pedig idén tavasszal szintén bizonytalannak tűnt ez a mostani nyár, és nem akartuk ilyen bizonytalan körülmények közé betenni a búcsút. Mindenképp végig szerettük volna járni a számunkra fontos állomásokat, és úgy éreztük, ez idén elkapkodott lett volna, így a legbiztosabbnak a jövő április tűnt, és ahhoz képest kezdtük el a többi helyszínt bejárni. A Kobuci már meg is volt július végén, és így tényleg sokkal jobb, hogy normális tempóban meg tud minden történni, jobban oda tudunk figyelni az egyes koncertekre, és egymás társaságát is tovább tudjuk élvezni. Egyébként elsősorban én kezdeményeztem ezt a Kistehén-búcsú dolgot még két évvel ezelőtt, mert akkor már biztos voltam benne, hogy a Bocsánat után már nem szeretnék több pop-rock lemezt írni, mert már nem érdekel annyira maga a pop-rock műfaj, hogy még sok-sok energiát beletegyek egy újabb lemezbe. Viszont ha meg egy zenekar eldönti, hogy nem csinál több lemezt, akkor az én világomban az azt jelenti, hogy annak a zenekarnak ott vége is van. Ugyan játszhatja még a régebbi dalokat nosztalgiából, de az nem én vagyok, aki tíz-húsz évig fenntartja azt az állapotot, ami régen volt, vagyis kiakaszt magáról a falra egy képet, és nézegeti. Én szeretnék továbbmenni. Mint zenekar, utána sokat gondolkodtunk, hogy hogyan legyen ennek vége, legyen-e ténylegesen egy zárókoncert, és úgy döntöttünk, hogy legyen, ne vállaljunk tovább bulikat. Ez nem azt jelenti, hogy egyszer-egyszer, ha tényleg olyan a kedvünk, és olyan helyzet alakul, ne tartanánk két-három év múlva egy koncertet, ezt nem zárjuk ki teljesen, de ez nem egy visszatérő koncert lesz, hanem mert nekünk akkor öröm lesz majd együtt zenélni. De az biztos, hogy ilyen formában, rendszeresen koncertező zenekarként ez a történet most befejeződik.

A Kistehén kacskaringós, rengeteg tagcserés, több név-és stílusváltozáson átívelő sztorijához szerintem eléggé illik egyébként, hogy amikor már ki van írva a búcsúkoncert, akkor jön egy világjárvány, ami gyakorlatilag két évvel meghosszabbítja a zenekar életét.

Nagyon illik, igen. Amikor kint voltunk Amerikában, az első turnén 2008-ban, éppen a gazdasági világválság volt, illetve az éppen az alatt történt. Az is egy ilyen abszurd történet volt, hogy amikor mi kimentünk, még nem volt ilyesmi, és úgy jöttünk haza, hogy már van. Hat hétig voltunk kint, és ez alatt indultak be a hírek, ott néztük az amerikai hírcsatornákat, hogy fel van minden hirtelen bolydulva, meg a koncerteken beszélgettünk emberekkel, és ők mondták, hogy éppen itt most mi történik, hogy gyakorlatilag épp összedől egy hatalmas rendszer. Kerülgetnek minket ezek a válságok, a zenekar fontos pontjain mintha mindig valami más is történne rajtunk kívül, nem csak az van, hogy megy szépen az élet, mi meg azt mondjuk, hogy na akkor legyen vége.

Ha már említetted az előbb a Kobucit: ott már nem Sidó Attila gitározott, hanem Bujdosó János tért vissza.

Igen, én mindenképpen szerettem volna a Jánost visszahívni ezekre az utolsó zárókoncertekre. Az utolsó két évben Sidó Attila zenélt velünk, de a János súlya a Kistehénben elvitathatatlan, az, hogy második tíz évben milyenné váltak a zenekar dalai, milyen lett az egész világa, abban neki nagyon nagy szerepe van.

Ez az interjú a Fishinges búcsúkoncert napján jelenik meg, miért pont itt lett az utolsó fesztivál? Mit jelent neked a Fishing?

A normálitását szeretem a Fisihingnek, azt, hogy megmaradt az emberközpontúsága, hogy ez nem egy “business” fesztivál. A vezetőségnek sikerült a fesztiválozás emberi arcát megtartani, a programok, a fellépők kiválasztásával nem csak arra mennek rá, hogy mekkora számokat produkálnak bizonyos fellépők, hanem értékorientáltak, és így nem pont ugyanaz a line-up itt, mint az összes többi fesztiválon. Ez szerintem iszonyú fontos, ettől a fesztivál személyes maradt, míg a többi fesztivál egyre jobban elszemélytelenedik, és egy tömegszórakoztatóipari üzleti vállakozássá alakul, amit sok helyen tényleg üzletemberek, és nem kultúrához értő szakemberek csinálnak. Hosszú távon szerintem ennek meg is kell majd változnia, és a tisztán üzleti vállalkozású fesztiválok nem fognak tudni megmaradni. Én úgy látom, hogy az emberek egyre inkább igényesek és egyre kevésbé bírják, ha megmondják nekik, hogy mit hallgassanak, és ezért tudnak megerősödni az olyan fesztiválok is a Fishing mellett mint a Bánkitó például, amik alulról építkeznek, tartják ezeket az értékeket, és odafigyelnek a közönség ízlésére akár a bevétel rovására is.

Ha már ilyen értékekről beszélünk, mesélj a  Dömörkapuról, aminek szintén részben szervezője vagy! Ott is hasonló elvek mentén szerveztek programokat, ha jól tudom.

Igen, azt a feleségemmel együtt csináljuk. Ott fesztivál nincs, ebben nem is gondolkodunk, eleve kevesebb embert tudunk befogadni. Ez egy erdei kulturális közösségi hely, ahol rendszeresen vannak koncertek, de egyéb programok is, a gombaszedéstől kezdve a gyógynövénytúráig meg előadásokig az ember és természet viszonyáról. Ezek mentén a témák mentén szeretnénk szép lassan, hosszú távra tervezve felépíteni ezt a teret.