Pár hete egy Facebook posztban tudatta a hazai vámpírdalok, női szakítós himnuszok és alterpop diszkóslágerek koronázatlan zenekara, az idén már 17. évét betöltő Péterfy Bori & Love Band, hogy a zenekar dalszerzője, vezetője, billentyűse, a több más hazai zenekarból és filmzenéiről is ismerhető Tövisházi Ambrus a továbbiakban visszalép a Love Banddel való koncertezéstől. Erről muszáj volt kicsit részletesebben is kifaggatnom a főhőst, az eredményt alább olvashatjátok. Interjú!
Mikor, miért fogalmazódott meg benned, hogy többet nem akarsz színpadra állni a Love Banddel?
Pár éve, és végül tavaly nyár végén mondtam el a zenekarnak. Úgy érezték először, mintha ledobtam volna egy atombombát, azt hiszem el is hangzott ez a szó. Sok rétege van annak, hogy miért, a legfontosabbakat megpróbálom elmondani. A magyar zenében általában az szokott lenni, hogy ha valaki elér egy bizonyos kort, elkezdi ugyanazt ismételgetni. De talán nem csak a zenében amúgy, hanem bármilyen fajta foglalkozást választhatnánk – ahogy telnek az évek, egy idő után elkezdik ugyanazt csinálni az emberek. Egyre kevesebb új, szokatlan dologgal foglalkoznak, olyannal, ami ami letérés az útról. És én nem akartam belemerevedni egy ilyen szerepbe, ahol ilyesmit érzek. Szívesen voltam és vagyok Borinak a zeneszerzője, de azt egy idő után nem akartam, hogy én legyek a billentyűs-vokalista és zenekarvezető is, és életem végéig Borival koncertezzek. A másik meg az, hogy szerettem volna saját magamat is stimulálni olyan módon, hogy igen, tök jó, hogy idáig eljutottunk, de most kezdődjön valami más. És én se tudom feltétlenül, hogy mi lesz az a más, tehát igaziból a semmibe ugrom, mert nem tudom még, hogy mi lesz helyette. Van sok alkalmazott zeneszerzői munkám, de hogy a Love Band által betöltött helyet majd mi tölti ki, azt nem tudom. Szóval ez egy kísérlet, egy új fejezet számomra. Én a mai napig szeretek Borival együtt dolgozni, és ő is eléggé le volt sokkolva először, de megbeszéltünk mindent, most szeretet van és béke. És annak örülök, hogy egy klassz, felkészült, rutinos zenekart hagyok magam mögött. A zenekar vezetői posztot Drapos Gergő, a basszusgitárosunk veszi át, aki amúgy az unokatestvérem.
Nem fognak hiányozni a koncertek?
Mi fordított utat jártunk be már az Amorf Ördögökkel is, és aztán az abból kifejlődő Bori-zenekarnál is. Otthon csinálgattunk kísérletezős zenéket Tariska Szabolcs szerző társammal. Nekem a stúdiózás volt mindig a bázis, a mai napig az az a terep, ahol a legjobban érzem magam, az élőben való zenélés egy következménye volt annak, hogy igen, lettek ebből olyan dalok, amik népszerűek lettek, és ezért el kellett menni velük koncertezni. Azt nem mondom, hogy púp a hátamon a koncertezés, mert érdekes volt ezt az utat is bejárni, de nem ez volt a célom. Az elején például csapnivaló zenekarvezető voltam. Ezt bátran ki merem mondani, rosszul viselkedtem, rosszul kommunikáltam, és rosszul bántam emberekkel, és aztán elég lassan beletanultam. Annak például örülök, hogy sikerült belerázódni ebbe a szerepbe, de a zenélés élő formáját mindig egy kicsit távolinak érzem az alkotáshoz meg a stúdiózáshoz képest. Az viszont igaz, hogy teljesen más a helyzet a saját zenekarommal, az Erik Sumoval. Mindkét zenekarnak én vagyok a szülőatyja, de mivel az Erik Sumoban sokat énekelek is, az nekem egy felszabadulás, hogy ezeket az elmebeteg számokat, amiket kitaláltam az évek során, elő tudjuk adni. Van egy ilyen megtisztulás része a dolognak, egyfajta terápia. Borinál viszont egy nagyon specifikus karakterre írunk dalokat (egy ideig külső szövegírókkal, és egy idő után pedig vele). Ő pedig elénekli azokat koncerten. Egy idő után azt kezdtem érezni, hogy nem adnak annyit vissza a koncertek, mint amennyit elvesznek. Én szeretek korán kelni, stúdiózással indítani a napot, illetve először Playstation, és utána stúdiózás! (nevet) Szóval nagyjából ezek a döntés fő okai, ehhez még hozzájön sok más apróság, és egyáltalán nem volt könnyű döntés, mert a sajátomnak érzem a Love Band-et eléggé. Olyasmi vívódás volt, mint mikor egy gyerek elköltözik otthonról. Nekem még nem költözött el a gyerekem otthonról, de ilyennek képzelem. Amikor már önálló életet él, és elköltözik, az egyrészt tök jó, de van az elválásban azért egyfajta szomorúság. De azt érzem, hogy jobb lesz így mindenkinek, és ráadásul a dalírás-producerkedés része nem szakad meg.
Hogyan fog így folyni a továbbiakban a dalszerzés a Love Banddel? Nem fognak ehhez hiányozni a turnébuszban, backstage-ekben együtt töltött idők?
Az első lemez kivételével, aminek a hangszerelése kifejezetten zenekari próbák során alakult ki, az összes többi lemez úgy készült, hogy a Bori és énköztem volt egy műhelymunka, amibe sokszor becsatlakoztak külső szövegírók, aztán egyre kevésbé, ahogy hál’ istennek a Bori egyre több dalszöveget kezdett írni. Az első lemeznél a dalok megvoltak, a formájukat találtuk ki közösen a zenekarral. Az emberekben van egy ilyen romantikus kép arról, hogy együtt írják a dalokat a zenekarok, és van is ilyen zenekar, de az én tapasztalatom ezzel kapcsolatban az, hogy egy jó dal az egyetlen embernek a lelkéből szól, még akkor is, ha nem ő énekli el. A dalok írásában nálam az a legnehezebb, hogy a zene meg a szöveg összetalálkozzon, ha ezeket nem ugyanaz az egy ember írja, a kettő egységének kell valami mágikus hatással bírnia. Azért, hogy legyen bennünk lendület, hogy tovább akarjuk vinni, hogy abból az ötletből végül meghangszerelt, felvett dal legyen majd. Most is épp csinálunk egyébként egy új lemezt Borival, már állnak a számok. Borival nagyon jó együtt dolgozni, a stúdiózás-dalírás részét továbbra is nagyon szeretem, nincs vele semmiféle konfliktusunk. Inkább úgy tudom megfogalmazni, hogy azzal a dologgal, ami a Love Band-ből lett, kerültem egy fura, megoldhatatlan érzelmi viszonyba. És azt éreztem, az lesz a legjobb, ha átadom valaki másnak a stafétabotot.
El lehet árulni, hogy ki lesz billentyűsként az utódod, és hogy Őt hogyan találtátok?
Ezt még nem árulhatom el, majd később fogjuk bejelenteni, de egy nagyon kedves és lelkes srác.
Az új Bori lemezt említetted – erről lehet valamit tudni elöljáróban?
Elég jó hangulatok lesznek rajta! A tavalyi év, a 2023-as nem volt a legjobb év se nekem, se Borinak, és ez az új anyag egyfajta újjászületés-lemez lesz – nem direkt szerettük volna ilyenre, de valamiért így alakult. Viszonylag rövid és koncerteken jól előadható kis album lesz, tele energikus és gyors dalokkal, amikre lehet táncolni meg pogózni. Talán szomorkodni kevésbé, bár persze van benne melankólia is. Nagyon izgatottan várjuk, hogy mit szólnak majd hozzá az emberek, persze még sok munka van hátra addig. Egyébként azt a pillanatot is nagyon várom már, hogy végre mint egy hétköznapi ember, elmenjek egy Bori koncertre, és mondjuk ezeket az új dalokat is meghallgassam majd élőben!
Hogyan készülsz az utolsó koncertedre a Love Banddel?
A Magyar Zene házában még nem tudom pontosan, hogy mi lesz a számlista, de az biztos, hogy én egy mini Hitlerként fogom azt összeállítani az utolsó koncertemen. Már tudom nagyjából, hogy milyen számok lesznek. Ez a műsor az enyém lesz! (nevet)
A saját zenekaroddal, az Erik Sumoval mik a tervek?
Az Erik Sumo megy tovább, márciusban játszunk az Akváriumban, és idén biztos, hogy lesznek új dalok. Egyébként, ahogy valaki felhívta rá a figyelmem, az Erik Sumoval pont a PÍ napon játszunk majd, 03.14-én! (nevet) Az új Erik Sumo anyag olyan szendvics lesz a hamburgerezőben, ami nem a brutál, dupla húsos, hanem a legszerényebb, mint például a Zing Burgerben a Take It Easy. Rájöttem, hogy nem érdemes már ilyen óriás lemezeket csinálni, mint régen, illetve hát erre nyilván nem csak én jöttem rá. A streaming korában nem nagyon hallgatnak végig az emberek egy 50 perc hosszú lemezt, és ez jót is tesz, mert így a fontos, a jó ötletek vannak fókuszban, és lehetőség szerint azok érik el a legjobb formájukat. Most 7-8 számos lemezben gondolkodom az Erik Sumoval és Borival is.
Közben azért a lemez-végigjátszós koncertek meg mennek most is, Boriékkal is nemrég volt a harmadik lemez-végigjátszós koncertetek, szóval talán nem halt még ki a lemez mint formátum.
Igen, és ezek azért jók, mert csomó dal előkerül, amikről már meg is feledkeztünk, és ez ilyen nagyon jó csapatépítő, összekovácsolós esemény. A másik dolog, amire jó, nekem mint dalszerzőnek, hogy szembesít azzal, hogy milyen ember lehettem, hogy gondolkoztam évekkel ezelőtt, mikor az adott lemez készült. Például a Fehér éjszakáknál, amit említettél, 11 év távlatáról beszélünk. Az első három Love Band-albumnak volt már ilyen végigjátszós bulija, 2014-15 környékén, de örülök hogy tavaly újrakezdtük a sorozatot. Egyrészt a közönségnek láthatóan tetszik, az összes ilyen koncert elővételben teltházas, és a zenekarnak is nagyon jót tesz, hogy egy kicsit a saját múltunkkal foglalkozunk, és kiderül, hogy mik azok a dalok, amelyeket kár volt elhagyni, elfelejteni, és mik azok a dalok, amiket kifejezetten jó, hogy elhagytunk. (nevet) Például a Fehér éjszakákról most elővettük a Happy endet, amit szinte alig játszottunk eddig koncerteken és most annyira klassz lett, hogy bevettük a fesztivál- és klubműsorba. Egyébként nagyon szeretem ezt a lemezt a mai napig, jó emlékek kapcsolódnak ahhoz, amikor készült, és produceri szempontból nekem nagy büszkeség, azt érzem, hogy klasszul megtalálta a formáját, annak ellenére (ami végülis nem is biztos hogy baj), hogy nincsenek rajta igazán népszerű dalok.
A Love Bandről, az Erik Sumoról már beszéltünk. Milyen projektjeid vannak még mostanában? Mik az idei előre látható tervek?
Alkalmazott zenéket írok, egy ideje a fő tevékenységem inkább ez. Két nagyjátékfilmnek csinálom épp a zenéjét, teljesen más a kettő. Az egyik egy nagy költségvetésű film, Ma este gyilkolunk címmel, amiben sok idősebb, nagy nevű színész játszik, többek közörtt Kern András, Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Pogány Judit, és Bánsági Ildikó is, aki egyébként a dobosunknak, a Gáspár Gerinek az édesanyja, a rendező pedig Fazakas Péter. A másik egy egészen kis költségvetésű, NFI inkubátor-programos film, ami egy olyan program, amelyben elsőfilmes rendezők kapnak állami támogatást. Ez Sós Bálint Dániel filmje lesz, amihez Fodor Máriusszal közösen csinálunk zenét. Ezeken kívül most a legfontosabb és legrégebb óta készülő ilyen jellegű projektem, az a Kék pelikán című animációs film, amit Csáki László barátom rendezett. Ez tavasszal fog megjelenni, több mint 10 év munka után. Ennek a stílusa is különleges, dokumentum alapú animáció, amiben vannak dramatizált részek. A témája a 90-es évek elején kezdődő vonatjegy-hamisítós bizniszről szól, amit három fiatal srác csinált, olyan módon, hogy az olcsón vásárolt Szlovákiáig szóló legális jegyekből kimosták a célállomást, beleírták az újat, a megbindzsizett jeggyel pedig akár Madridig, Párizsig vagy Oslóig is el lehetett jutni. Nagyon sok fiatal járta be Európát ezzel az izgalmas, sötétszürke utazási módszerrel. Nagyon várom hogy megjelenjen ez a film, aminek a magyarországi bemutatója áprilisban lesz.
