November-decemberben Beck Zoli (30Y), Bérczesi Róbert (Hiperkarma), Nóvé Soma (Middlemist Red), Kardos-Horváth János (Kaukázus) és Kollár-Klemencz László (Kistehén) is szerzői esttel lép a fedélzetre. Úgy tűnik, megihlette a TRIP kulthajó...
Amikor arról beszéltünk, hogy az újpesti UP programját érdemes rendszeresen csekkolni, mert mindig találni valamilyen izgalmas koncertet vagy programot, pontosan olyasmikre gondoltunk, mint az október 17-ei Henri Gonzo – Perez...
Nem, azt nem tudjuk megígérni, hogy az alkoholmentes száraz szeptemberben segítünk nektek, ez felelőtlen dolog volna. Inkább összeszedtük a kedvenceinket a budapesti programokból erre a hónapra és segítünk benne, hogyan...
Félreértés ne essék, nem a SZIGET ellen akarunk beszélni. De szeretnénk rámutatni, hogy ebben a pár napban is van élet a Hajógyárin kívül, és ha bármilyen okból nem csápolsz ott...
Ünnepi kocsmahangulat és üde nyári rockkolás lesz július 11-én a Barba Negra Trackben. Három, egymástól távoli zenekar áll egy színpadra, a The Scarlet, a Szabadtéri 4akkordos Performansz (SZ4P) és a...
Figyelemreméltó és példaértékű eseménysorozatot indított útjára Újpesten az UP Újpesti Rendezvénytér. Dresch Mihály, Szirtes Edina Mókus, Micheller Myrtill, ToSoDa Projekt, Richie and the Mops, Chameleon Jazz Band, Józsa Tamás Duo,...
A colorStar március 2-án a Dürer kertben tartott koncerttel ünnepli meg új lemeze, a Time Is The Drug online és CD megjelenését, illetve az 1998-as debütáló Heavenicetrip album újrakiadását vinylen....
Idén sem bírtuk ki, hogy ne ajánljunk a sok szuper programból egy csokorra valót a két ünnep közé. Válogassatok, mert tudtok: ezekre ugyanis még van le tudtok csapni jegyekre, ha...
A Family Tugedör egy két órás örömzenélés a Quimbyvel és a tagok Quimby melletti szerelemgyermekeivel, azaz A Kutya Vacsorájával, az Aranyakkorddal, a Kárpáti Dódi Priváti Projekttel, a Marlboro Mannal és...
Az évet az idei legnagyobb klubkoncertükkel zárja a Lépjünk a holdra és a Sorbonne Sexual. A két formáció első közös koncertje telis-tele lesz meglepetésekkel. A Lépjünk a holdra jövőre jelentkezik...