Hosszú idő után ismét új lemezzel jelentkezik a budapesti magasanszálló, széleken táncoló art-rock trió. Új lemezükön többek között a mámoros melankóliáról, mindennapi problémákról és párkapcsolati tragédiákról énekelnek, melynek szövegeit október...
A bajai Heavenhike 2019-ben nálunk jelentette meg első lemezét, így természetes, hogy a második megjelenése kapcsán is jól kifaggattuk őket. Az ElőreBeSzóltunk címre keresztelt korong nevéhez híven odamondogatós szövegekkel van...
Szesztay Dávid neve elsősorban leginkább a Kiscsillagból lehet ismerős, a multiinstrumentalista zeneszerző azonban immár két lemezt is jegyez a saját nevén, a 2018-as Dalok bentre után ugyanis itt a második, ami...
Legutóbb júliusban adtunk hírt a Teddy Queenről, de most itt az eddigi legnagyobb dobása a gyergyószentmiklósi triónak, hiszen megjelent első nagylemezük. A srácok kellőképpen izgatottak is emiatt, és így meséltek...
Az Óriásból, az Isten Háta Mögöttből vagy a Rájátszásból is ismert zenész Mmamt néven megjelentetett szerzői bemutatkozását számos könnyűzenei médium 2019 legfontosabb magyar lemezei közé sorolta. Végre itt a folytatás,...
A Szikra a zenekar hetedik lemeze tizenkét dallal, melyeket keresztülsző az elszigeteltség témája és az ez ellen való lázadás okozta folyamatos feszültség. A trackek közül a felvezető Száz fényévhez nemrég klipet is...
A KASSANDRA zenekarral legutóbb áprilisban beszélgettünk, most pedig mi mutathatjuk meg Nektek első nagylemezüket. A korong nem fog csalódást okozni azoknak, akik eddig bírták a srácokat, és nekünk sem kell...
BABEL, ék – ilyen zenekarokból lehet ismerős Balasi Ádám neve, és ha az, valószínűleg dobosként ismeritek. Azt valószínűleg kevesebben tudják róla, hogy a zenekaraiban a dalszerzésben oroszlánrésze van, így annyira...
Egy igazán tehetséges, friss és ropogós zenekar első lemezét van szerencsénk bemutatni nektek. A Hold Utca Ó riások vagyunk-ja nem csak egy átgondolt koncepció mentén sorakoztatja fel a dalokat, de...
Bár a Twentees elnevezésű formáció még valószínűleg nem cseng olyan sokaknak ismerősen, a négy hódmezővásárhelyi srác zenéje talán mégsem teljesen ismeretlen: tavaly már a Petőfi Rádió is rotációban játszotta a...