A 30Y 2 éve jelentetett meg utoljára lemezt, a tulajdonképpen nem is annak készült EP sorozatot. Azóta nagyon nagy vonalakban az elkerülhetetlenül visszatekintő és összegzős Best Of történt velük, na meg a pécsi balett Kis Herceg zenéjének a megírása. Szóval nem igazán örülhettünk sok „rendes”, friss dalnak az utóbbi időben Beck Zoliéktól, de a napokban új lemezzel jelentkezett a zenekar, a dicsőségen pedig érződik is, hogy összegyűlt rajta nemkevés energia, élmény, gondolat, indulat, kérdés és válasz. Még pontosabb, ha azt mondjuk, hogy mindez összesűrűsödött rajta, hiszen a lemez játékideje mindössze csak kicsivel több, mint fél óra.

Az albumnyitó, a finoman felépített, nagyon erős sorokkal teletűzdelt elsőre nem véletlenül lett az első, amit már nyáron a nagyérdemű elé tártak. Mindig merész ilyet leírni, de azt hiszem, az album legjobb dalának tartom még most is, amikor már messze nem csak az újdonság erejével hat.

A többivel ellentétben, mert bár akadt még pár picit hamarabb megérkezett dal, ezek számomra nem robbantak akkorát, mint az elsőre, és ha nagyon rangsorolni kéne őket, a csapatostul és a hatodik talán pont a végére kerülnének szubjektív listámnak. Ellenben a nincs másik élettel, ami egyértelműen a húzó lendülete az egész lemeznek. Szóval, ha csak egy dalt hallgatsz meg az egészből, bár miért is tennél ilyet, akkor ez legyen az. Ez a dal nem kérdez, megfog a grabancodnál fogva, és húz. Ugyanez igaz az újra élre is, ami a falhoz szorít, hogy dönstd el, mi legyen most, avagy innen most hova, és élőben talán a leglibabőrösebb pár percet okozta a hétvégén az Akváriumban tartott lemezbemutató koncerten (is).

A legbelső folt a dicsőség palettáján számomra az úgyis mindegy: őszinte, refrén nélküli, egyenes vallomás Zaza énekével. Ha ez a dal nem emlékeztet azonnal a bezzegakurvabeckek dalokra, akkor valószínűleg nem hallgattad meg még (elégszer) azt a lemezt (ami hiba). Ha igen, akkor viszont szerintem nehéz nem asszociálni nem csak erről a dalról, hanem úgy általában hallgatás közben néha a beckek lemezre, valahogy ugyanazt az egyébként arra a korongra nagyon jellemző indulatból és belső feszültségből jövő alapállást érzem ezen is: „ha révbe ér, akkor mit csinál”, „azt mondd meg, mi legyen most már”, „mire voltam jó, mire voltam elég”, „a kérdések fogynak, mit fedeznél fel”, „nincs másik élet, ez nyugtatja meg”. Szóval sok a kérdés, miközben a válasz meg pont ugyanaz, ott van benne. A végén minden összeér, na.

A révbe ér nem reprezentatív megfigyeléseim szerint szinte rögtön a legtöbbet hallgatott dal lett az összes közül, ha tippelnem kéne, akkor azt mondanám, hogy azért, mert ez a legbeckzolisabb. Azt csinálja, amit ő nagyon tud: pár sorból rajzol elénk egy történetet. Beck Zolinál maradva, nehéz nem önreflexióként hallgatni a tanítót, „írd bele magad, és benne leszel, addig amíg rád nem írnak”, mintha a Pécsi tánctanár idősebb énje elrévedne a múltban egy cigi meg egy pohár bor mellett, nem keserűen, inkább derűsen: „látod, voltak nekünk szép éveink”.

A záró zongorás történet szép és intim, és bár elsőre talán meglepő lehet, sőt felületesen rá is süthetnénk, hogy hangulatában nem passzol sehova, meg persze alapvetően várjuk a szöveget, mégiscsak 30Y lemezt hallgatunk vagy mi, de jobban ismerve a zenekart és tudva, hogy ebben a dalban ráadásul  Ádi csillogtatja meg a zongora tehetségét, nem is lehetne ennél jobb levezetésünk ehhez a sűrű anyaghoz.

Szóval, az új 30Y lemez az olyan, hogy mind a négy fickó az első sorból zenél benne. És ezt jó látni.