önfeledt randizás

Pár fokkal melegebben, kicsit másnaposan de töretlenül folytatódik a Fishing szerelem, ami a második nappal az önfeledt randizás szakaszába lépett. Valamelyest már ismerjük, tudjuk idén mit hol találunk, de még mindig ezer a meglepetés, millió a boldog rácsodálkozás.

Kiderült például erről a románcról, hogy jófejek a barátai is, sőt egy kiváló és nagy társaság része, mint ahogy a Budapest Bár is egy igazán színes nagy csapat. A teljesség igénye nélkül velünk volt Németh Juci, Frenk, Kollár-Klemencz Laci és Lovasi, és bár biztosan nehéz ennyi dudással egy csárdában, azért mindig szépen hozzák le a koncerteket. Kicsit dülöngéltünk a kellemes dallamokra, de azért volt bőven tánc is. Ezen a napon ők nyitották a nagyszínpadot, és bár nagy tömeg nem volt, de azért az egész domboldalon álltak, ültek, táncoltak vagy heverésztek kíváncsi fülek.

Aztán persze az sem mellékes, hogy a már nem is annyira új szerelmünk következetes és összhangban van önmagával, csak úgy, mint a sok nehézséget megélt Quimby. Kiss Tibi felvállalt küzdelmei mellett és ellenére is tudnak működni, és őket látva és hallgatva az az érzésünk, hogy ez az egymásra rezgés nem csak a színpadon van meg közöttük. Azt hiszem a Quimby-n, és főleg persze a záró Magam adom-on kezdődött meg az az önfeledt kiabálás és éneklés, aminek következtében ma alig van hangom. Jó volt őket látni, mint egy régi ismerőst, aki nehéz helyzet után végre ismét igazán jól néz ki.

Meg persze mennyire kellemes érzés, amikor valaki minden érzékedre hat: tetszik a hangja, az illata, jó a szemébe nézni és jó átölelni. Ilyen volt a Vad Fruttik is, akik a szokásos fényáradattal spékelték meg az amúgy sem unalmas színpadi létezésüket. Marci jó formában volt, még azt is ügyesen kezelte, amikor jó három-négyperces technikai hibaelhárítás kezdődött a színpadon: elővett egy másik dalt a repertoárból és nagyjából feledtette is velünk, hogy mellette két lépésre egyszerre négyen próbálják a színpad egy részét visszahozni az életbe. A setlist esetükben azért nem volt teljesen alárendelve a fesztiválnak, megszólaltak líraibb, lassabb dalok is. Persze itt is lehetett bőven tenni a hangszálaink kárára, és én éltem a lehetőséggel.

Hányszor halljuk, amikor valami új kezdődik: “de ez most más!”. És meg is vagyunk győződve róla, hogy ez tényleg jobb, különlegesebb, biztosabb, mint az előzők. Mint az Analog Balaton: nem tudtuk, hogy szükség volt rájuk, míg elő nem kerültek. Olyan fúziója az elektronikus zenének és az alter témaköröknek és szövegvilágnak, ami egy olyan űrt töltött be, aminek a létezését észre sem vettük. Ilyenkor még könnyű a teljes életművet kívülről tudni – amikor egyetlen album és néhány szám teszi ki – úgyhogy ezzel koronáztunk meg az egész estés dalszöveg üvöltést.

Jól állunk ezzel a Fishing kapcsolattal, elég ígéretes. Ilyenkor még abban reménykedünk, hogy pont ugyanilyen hatással lesz ránk hosszú távon is, aztán majd meglepődünk, amikor kiderül, hogy lehet ez még ennél is jobb.