“Azért jók a hibák, mert emlékeztetnek emberi létezésünk tökéletlen mivoltára” – mondta Lázár Dodi a Lázár tesók koncert végén, de akkor még nem tudhatta sem ő, sem mi, hogy ez tulajdonképpen az este egyik jelmondatának is beillene. Nem mintha tele lett volna hibával a Fishing On Orfű keddi, támogatóknak szóló extra napja, de annyira emberi, annyira személyes, annyira normális estét töltöttünk el együtt Orfűn az 5 fellépő produkció, a nagyjából 1500 fős közönség, no meg a fesztivált szervező csapat társaságában, hogy ez a mondta valahogy velem maradt végig.

Ahogy egy kedves barát megfogalmazta, igazi alter Hall of Fame volt ez az este, és egy csokor koncertnél kedvenceitől szebb ajándék nem is kell valakinek, aki a tavalyi sok minden közepette is fontosnak tartotta, hogy megmentse, és legalább egy bérlet árával támogassa ezt a fesztivált, márpedig csak ilyen emberekből állt össze a közönség ezen a napon. (Erről a fesztivál sajtófőnökével, Egyedi Petivel is beszégettünk.) Lázár tesók, Szendrői-Tóth duó, Beck Zoli, Kispál András és Lovasi András, és Bérczesi Robi volt a sorrend, és mivel én egyébként is mindenféle felállásnál jobban szeretem az akusztikus vagy egyszálgitáros koncerteket, mert így teljesen lecsupaszítva, mindenféle porhintés nélkül lehet látni és így igazán megismerni egy produkciót, tökéletesnek tűnt ez a line up. Ha egy dal jó, működik egy szál gitárral is, egy farmer-pólós csávó előadásában is – ennek a tételnek most gyakorlatilag egész este a bizonyítását láttuk.

A kora estét a Lázár tesók nyitotta, ami az előzetes időjárásjelentés nézegetése által vizualizált viszonyok ellenére kellemes meglepetésként napos időben zajlott, nem beszélve a még kellemesebb hangulatról, ami a földön ücsörgő, csendesen bólogató akkor még maximum pár száz ember között uralkodott. A tesók egyébként Csernovszky Márkkal is ki voltak egészülve, és kiderült, hogy balatoni fröccsözős számaikba az orfűi tó is pont simán beleilleszthető mint hangulatfestő kép, plusz pár Pegazusok Nem Léteznek és Esti Kornél dal is felcsendült. A hibákra visszatérve, Dodi karszalagja és a húrok összjátéka többször derültséget okozott, illetve egyéb olyan apró rezdülések is voltak a koncerten, amik lehet, hogy egy hangosabb felállásnál fel se tűnnek, most viszon a színpad közelsége és a nagyobb figyelem miatt semmi sem maradhatott rejtve. 

Utána a Szendrői-Tóth duó jött, akiktől szintén nagyon igazi produkciót láttunk. Egy darabig ők is a mélabúsabb dalaikkal sodorták magukkal a hallgatóságot, aztán először a Macskákra pár lelkes fiatal elkezdett állva táncolni, később pedig a Nem kár és a Kösz párosára akkora buli kerekedett, ami felállította az addig még nagyrészt kitartóan ücsörgő domboldalt, és innentől az este már sokkal jobban emlékeztetett egy átlagos Fishing estére, ami a közönség sorait illeti.

Ezek után Beck Zoli szintén egyedül érkezett, bár nem csak egy szál gitárral, hanem egy elektromos zongorával is fel volt szerelve, energiaügyileg pedig mintha az egész zenekar vele lett volna, olyan lendületes koncertet adott. A setlistje sem a klasszikus szólóestjeit idézte, és olyan dalokat is eltolt egyedül, mint az Újra él vagy a Teremtős, a közönség pedig kötelességtudóan énekelte is vele mindet.

Aztán, bár sok ilyen volt, az este egyik legkedvesebb momentumára valószínűleg jó eséllyel első helyre pályázó pillanatként a színpadra állt az egész Fishing crew, és összeállt egy képpé a közönséggel, megköszönve a támogatásukat.

És aki azt hitte, innen már nem lehet fokozni a hangulatot, az egész tényleg átment a Mindenki összeáll egy képpé című dalba: ugyanis a Kispál András és Lovasi Andrásként aposztrofált produkcióról rövid úton kiderült, hogy tulajdonképpen egy Kispál és a Borz akusztik, hiszen még Bóra Áron is csatlakozott a legendás duóhoz a színpadon. Csodálatos volt látni, hogy a nagyjából 30 éves lemezek dalait varázsütésre mindenki torkaszakadtából énekli, hiszen a Naphoz Holddal és a Föld kaland ilyesmiről csendültek fel nóták. És a mindenki alatt negyvenes párokat, huszas évei elején járó egyetemistákat, és a kettő között minden más korcsoportot is értek – a zenének ez az időtlensége mindig lenyűgöz. A libabőr jó pár számon át kitartott, amíg olyan dalok szóltak, mint a Naphoz Holddal, az Őrjárat, A rétek halványak, az Autók a tenger felé, a Szőkített nő és a Húsrágó hídverő, hogy csak egy párat említsünk.

Bérczesi Robi mindezek után kellemes levezetésnek bizonyult, és ahogy felcsendültek a hiperkarma nagy slágerei és szólólemezeinek népies dalai, mindenkinek volt elég ideje túlcsordult szívvel kicsit megpróbálni megőrizni ezeket a pillanatokat a rosszabb időkre.

Tényleg leírhatatlan volt ez az este, és amikor azt énekeltük Lovasival, hogy “mintha lenne más, csak annyit álmodom”, ott állva azt éreztem, nem kell álmodni a mást, mert még létezik, itt van, a Fishing On Orfűn. Miközben benne élünk ebben a furcsa covid-helyzetben több, mint másfél éve, folyamatosan érkező, felkavaró hírek, mindig más fényben feltüntetett vagy egyszerűen elhallgatott információk és sokszor hétről hétre változó szabályok kereszttüzében, amiben ráadásul egyre többször ellehetetlenítik a kultúrát, itt Orfűn még megvan az a más. Az a varázslat, ami mindezt képes elfeledtetni az emberrel pár napra, az a hely, ahol zenészként még érdemes felmenni a színpadra, és azok az emberek, akik még szeretnének kapni valami hiteleset és igazit. Köszönjük!